Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-02 / 35. szám

díjintézetébe való belépés által ezentúl teljesítsék. — A kongresszus természetesen táviratilag kérte a pápa áldását és elzengette a pápai himnuszt. Ez és a pápai zászló kitűzése egész rendszeressé válik már mindenféle r. kath. összegyülekezesnél, s jellemzője a mai viszonyoknak. Tanárválasztások és kinevezések. A hódmezővásárhelyi ref. főgimnáziumhoz Muzsi János helyettes tanárrá, Tölcséri István rendes tanárrá, — a szarvasi evang. főgimnáziumhoz Hensch Lajos és Schulek József helyettes tanárokká, — a marosvásárhelyi ref. kollégiumhoz Incze Béla, Kakasi Gyula, Páll Gusztáv, Számiéi Vincze és Szánthó Károly helyettes tanárokká, — a kecskeméti ref. főgimnáziumhoz Baltazár Gábor és Német Béla rendes tanárokká választattak; — az iglói evang. főgimnáziumhoz pedig a kultuszminiszter Róth Bóbert eddigi helyettes tanárt nevezte ki rendes tanárrá. H. Kiss Kálmán jubileuma. A kecskeméti egyházmegye tanító-testülete, a nagykőrösi tanítóság, Nagykőrös elöljárósága és volt tanítványai aug. 24-én tartották meg H. Kis> Kálmán nagykőrösi tanítóképezdei és népiskolai igazgató huszönötéves jubileumát, melyre az ünnepelt atyja, Kiss Áron püspök és testvére, Kiss Áron pedagógiai igazgató is megjelentek. Varga István a körösi tanítók nevében üdvözölte a jubilálót, s átadta neki az 1200 korona jótékonycélú alapítványról kiállított oklevelet. Losonczi László a képzőintézeti tanárok és az egyházmegyei tanító-egyesület, Ádám Kálmán esperes az egyházmegye, Nyári Szabó Ferenc polgármester a városi tisztikar, Papp Gedeon volt tanítványai, Katona Mihály mostani tanítványai nevében üdvözölték Kiss Kálmánt, a ki meghatottan köszönte meg az ünneplést. Délben lakoma fejezte be az ünnepélyt. Isten tartsa az érdemes jubilánst még hosszú ideig egyházunk és iskoláink javára. A bihari ref. egyházmegye tanító-testülete aug. 23-án tartotta meg közgyűlését Nagyváradon. A gyűlés egyik legfontosabb tárgya a tanterv-revízió kérdése volt. Kimondta e tárgyban a gyűlés, hogy a revízióra szükség van és pedig oly irányban, hogy a fősúly a hazafias és valláserkölcsi nevelésre legyen fektetve, nem pedig minél több tudnivalónak felületes közlésére. A magoltatás kiküszöbölendő, hanem inkább a beszéd és értelemgyakorlatok módszere szerint a világos megértetésre kell törekedni. Az legyen a tanítás és nevelés legfőbb célja, hogy az életnek tanítson és neveljen, ne pedig csak az iskolának. E bölcs határozatokat felterjesztik az egyházkerületre. A tolnai ref. tanítóegyesület közgyűlése aug. 22-én Szegzárdon tartatott meg, Pap István mórágyi lelkész elnöklete alatt. A pénztári jelentések helybenhagyása után a tisztújítást ejtette meg a gyűlés. Elnök lett Pap István, alelnök Müller Imre, főjegyző Bocskár Ferenc, aljegyző Ferenczy József, könyvtárnok Bácz Gyula, pénztárnok Győry János; bíráló bizottsági tagok : Vida Ferenc és Huszár József. Volt két értekezés is. Az egyiket Babai Sándor tartotta »A népiskola mindkét tantervének szükségességé-«ről, a másikat Müller Imre »A nyugdíjtörvény revíziójáéról. Utóbbi követelte, hogy a kántori javadalmak is vétessenek fel nyugdíj-alapul és pedig olyan módon, a mint azt a dunamelléki ref. egyházkerület kimondta, t. i. hogy a stoláris jövedelmek leszámításával a teljes fizetés egy harmada kántori, kétharmada pedig tanítói javadalomnak tekintessék. A közgyűlés ezt el is fogadta. A Tanítók házára tett 200 koronás alapítványát ujabb 200 koronával pótolta az egyesület. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Szász Károly dunamelléki püspök, a budapesti reform, főgimnázium vallástanárává megválasztott Csűrös István helyebe Molnár János segédlelkészt vette maga mellé titkárul, — a budapesti ref. egyház egyik megürült kápláni állására pedig Sörös Béla segédlelkészt nevezte ki. * Le a kalappal. A pápás »nemzeti* jubileum Debreczenben sem maradt el, s a »kálvinista Bóma* nem pápás polgárai újra láthatták, hogy mennyi igaz abban, a mikor Wolafka úr, az uj »béke-püspök«, azt hirdeti, hogy még »élete és vére árán is« kész a felekezeti békességet megoltalmazni. A nagy jubileum ugyanis nem maradt csak a templom falai között, hanem ünnepi körmenetekben is megnyilvánult, s ez alkalommal, a mint egyik debreczeni napilap írja, a kíváncsi kálvinisták nem csak abban a gyönyörűségben részesültek, hogy végig nézhették a diszmenetet, hanem abban is, hogy a Wolafka úr által a felekezeti türelemre és békességre jól kioktatott pápisták leverték a fejőkről a kalapot, lévén a kálvinisták olyan tiszteletlenek, hogy nem süvegelték meg Wolafna püspök úr processzióját. Tehát: le a kalappal! Te hatalmas kálvinista, a ki elnyomod, üldözöd e hazában a szegény pápistát, borulj térdre s kapd le süvegedet még Debreczenben is, inihelyest csak távolról is meglátod »a bárány« közeledését, mert bizony leröpítik a fejedről kalapodat, jó ha még a fejedet is be nem verik a nagy felekezeti türelemből és békességkeresésből! Hejh, Debreczen, Debreczen! te is igy sóhajthatsz már fel: »Bégi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?!* * A hivatalos és az őszinte beszéd. Wolafka Nándor püspök úr, nemrég megtartott jubileuma alkalmával a nála tisztelgő zsidó küldöttségnek azt mondá, hogy szereti a zsidókat és életét és vérét is feláldozná a felekezeti békesség megvédéséért. Ez a hivatalos beszéd; az őszinte beszéd pedig az, a mely az Alkotmány folyó évi 202 ik számában hangzik, abból az alkalomból, hogy Ő Felsége születésnapján egy orthodox zsidó rabbi olyan nemzeti lobogót tüzetett ki, a melyen a koronán a keresztet a zsidó csillaggal helyettesítette. Az Alkotmány őszinte beszéde a következő : »Elvégre egyszer mégis csak illik megvédelmeznünk a keresztet, vallásunk legszentebb szimbólumát a zsidó orvtámadások ellen. Másutt — a hol önérzetesebb emberek laknak — sokkal kisebb dolgokért lincselnek és sokkal kisebb dolgokért lép jogaiba a népbiráskodás. Ha hatóságaink nem mernek oktatást adni zsidó felebarátainknak a vallástürelemből és más vallásának tiszteletéből, hát adjon akkor oktatást a magyar keresztény közvélemény. Ha ezek a nálunk következetesen és terv szerint elkövetett keresztsértések csak szórványosan és incidentaliter fordulnának elő másutt: bizony bokáig gázolnának az emberek párolgó zsidóvérben és az országutak mentén zsidók rothadnának a fákon. Ha másutt történnének ilyen irtózatos gazságok, nem maradhatna abban az országban emlékezete sem egy rút és megvetésreméltó fajzatnak, mely kihívó orcátlansággal sérteget és bántalmaz mindent, a mi keresztény. Uj és rettenetesebb pusztulása volna érte másutt Jeruzsálemnek . . .« — Mi most már Wolafka urat arra kérjük, hogy elő hát azzal az »élettel és vérrel*, mert úgy látszik, szükség lesz reá; a királyi ügyészséget pedig arra, hogy tekintsen bele a büntető törvénykönyvbe, vájjon nem ütközik annak valamelyik §-sába az ilyen beszéd?