Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-26 / 34. szám

protestantizmust a tatárpusztításhoz és a török uralomhoz hasonló veszedelemnek bélyegezte, s kijelentve, hogy »a magyar állam további fentartója első sorban is csakis a (róm.) katholicizmus lehet, erkölcsi vezetője pedig a (római kath.) egyháza, szükségesnek jelentette ki, hogy azok a róm. kath. erők, a melyek azelőtt extenzive, de közvetlenül folytak be az állami életre, ma, közvetve bár, de társadalmilag annál intenzivebben gyakorolhassák erkölcsi hatásukat«. S ha e, nem igen burkolt kijelentések igazi értelmét nem tudná kivenni valaki, olvassa el Zichy Nándor eme szavait: »Két nagy alapja van az államnak ; egyik az erkölcsi, az anyaszentegyház (értsd : r. kath. egyház), a másik az alkotmány, a melyért életünket feláldozzuk. Szabad egyház szabad államban? — nem ez a mi elvünk, hanem katholikus egyház katholikus államban és katholikus íillam katholikus egyliázbana. Mi más ez, mint a magyar állam és a társadalom rekatholizálására irányult törekvés legleplezetlenebb bejelentése és kihirdetése? Egy új keresztes háború, mely megsemmisíteni akar mindent e hazában, a mi nem római katholikus és végeredményképen beolvasztani magát a magyar államot is a róm. kath. egyházba. S csak néhány fanatikus ember törekvése-e ez? Ha úgy volna, szót sem vesztegetnénk reá; de a jelek azt mutatják, hogy a minden szépen hangzó és a szeretetet hirdető hivatalos beszédek dacára az egész magyar róm. kath. klérus szolidárisnak vallja magát a Zichy-féle néppárti ultramontán elvekkel. A pápista ügyekben rendesen jól informált Budapesti Ilirlap f hó 19-iki számában, intervjú alakjában közli egy r. kath. egyházfő nyilatkozatát a klérusnak a néppárttal szemben követendő magatartását illetőleg, s ebből kitűnik, hogy »a katholikus püspökök kifejezetten nem lesznek néppártiak, de nem nézhetnek becsukott szemmel, eltakart füllel, és hátratett kézzel oly törekvést, a mely a katholikus igazságért folyik« és attól, hogy az alsó papság úgy informálja és vezesse a pápista szavazó polgárokat, hogy »azt higyjék, hogy a néppártra való szavazásukkal a katholikus sérelmek orvoslásának ügyét viszik előbbre«: »a katholikus püspökök papjaikat nem tarthatják visszaa. A magyar r. kath. püspöki kar tehát, hivatalosan nem néppárti, de a valóságban sem fülét, sem zsebét nem zárja el e párt törekvései elől, — »a kormány pedig (esetleges akadékoskodásával) nem hozhatja a püspöki kart abba a kellemetlen (?) helyzetbe, hogy a szabadelvű pártkasszától a kérendő baksist megtagadja®, — mondja a B. II. r. katholikus egyházfője. Nem néhány fanatikus ember agyréme tehát Magyarország rekatholizálása, hanem komoly törekvése egy mesterileg szervezett felekezeti ós politikai pártnak, a mely a magyar r. kath. klérus hallgatólagos áldásával és titkos támogatásával hadat indít állami, egyházi és társadalmi téren minden ellen, a mi nem római katholikus, és annyira vakmerő, hogy nem átallja a megindított áldatlan küzdelembe belevonni még a koronás király nevét sem, mert hiszen Zichy Nándor gróf nyíltan hirdette, hogy »ebben a küzdelemben felséges Urunk segítségére hivatkozunk s az ő fenkölt katholikus érzésére és szivére«. S ha ez a küzdelem csak a »katholikus hitigazságokért« folynék ! de hogy miért is folyik, kifejezte részben Ugrón Gábor, a mikor felpanaszolta a közhivataloknak nem róm. katholikusok által való betöltöttségét, de legvilágosabban kifejezi a néppárt vezetőségének az egyes plebánusokhoz intézett, s a Magyar Szó által szószerint közlött felhívása, a melyben a néppárt politikai tekintetben való szervezésének szükségességén kivül a következő cél is kitűzetik : ^Továbbá szükséges ez (t. i. a néppárt szervezése) azért is, mivel nemcsak az országos képviselőválasztásoknál, hanem a városi, megyei tisztviselők, bizottsági tagok, nemkülönben a községi elöljárók választásánál is arra kell törekednünk, hogy mindenüvé a néppárt híveit, elvbarátait segítsük diadalra«. Tehát a cél: tervszerűleg leszorítani a hazában mindenkit s mindent, a mi nem róm. katholikus, — s a régi elv : faciam Hungáriám catholicam ! Kell-e tehát magyarázni, hogy a szeretet arany abroncsa mért nem tudja összefoglalni a magyar korona minden polgárát a testvéri egyességben és békességben ? Kell-e magyarázni, hogy miért bomlott meg e haza békessége felekezeti tekintetben is?És kell-e magyarázni, hogy mindaz a váci, a mely a protestantizmust tünteti fel a béke megrontójának, nem egyéb üres bandabandánál, ocsmány jezsuita hazugságnál ? ! S mi mindebből a tanulság? Az-e, hogy legyünk csendességben; hallgassunk bölcsen ; áltassuk magunkat a békességgel, holott nincsen békesség és engedjük magunkat leszoríttatni ós kipusztíttatni e hazából, egy sötét, reakciós irányzat által? Nem, — ez nem volna egyéb, mint megtagadása annak a szent igazságnak, a melyet e világban képviselünk és képviselnünk kell. Nem volna egyéb, mint sárba tiporni hagyása a Krisztus evangélioma szent zászlajának. Nem volna egyéb, mint megdőlni engedése e szent magyar hazának! Mit tegyünk tehát? Fegyvert vonjunk a testvér ellen és a harc zajával verjük fel e boldogtalan hazát? Távol legyen. E haza boldog-67*