Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-19 / 33. szám

lehet taggá valaki, ha a választmány az illetőt tagul elfogadta. A mennyiben a választmány valakit tagul el nem fogadna, az esetleg időközben befizetett összeg az illetőnek visszaszolgáltatandó. V. Szakasz. Záróhatároz atolc. 15. §. Az egyesület vagyonának hováfordításáról, felosztás esetén, az utolsó közgyűlés határoz. E közgyűlésnek a vagyon hová fordítására vonatkozó határozata azonban csak akkor érvényes, ha a meghívón világosan ki volt téve, hogy a tanácskozás tárgyát a vagyonról való intézkedés is képezni fogja. 16. §. Azon esetben, ha az alapszabályokban meghatározott célt és eljárást, illetőleg hatáskörét az egylet meg nem tartja, a magyar királyi kormány által, a mennyiben további működésének folytatása által az állam vagy az egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztetik és a felfüggesztés után elrendelendő alapos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására, különbeni feloszlatás terhe alatt, köteleztetik. Az egyházfegyelemről. Tanulmány. Irta: Péter Mihály kisazari ref. lelkész, egyházmegyei aljegyző. (Folytatás.) A régi fegyelmezés elenyészésének legfőbb okai. A régi szigorú fegyelem lassú megszűnésének egyik legfőbb oka volt, hogy az idővel együtt változnak az eszmék is, és így a vallásról és erkölcsiségről alkotott fogalmak is változásnak, megtisztulásnak vannak alávetve. Az eszmék történetében egy folyton tartó reformáció megy végbe. Minden év az egész négy század folyama alatt újabb és újabb reformot hozott létre a vallásos közgondolkozásban; s ez a reformáció ma is tart. s tartani fog mindaddig, míg el nem éretik az a tiszta, ideális állapot, melyre Jézus céloz, mondván: »Az Isten lélek, a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják*. Kálvin nézetét, tanait minden reszletében, azt hiszem, ma a legorthodoxabb kálvinista theologus sem irná alá. Igy kellett tehát megváltozni az idővel az egyházi fegyelemről táplált nézeteknek, nemcsak nálunk, hanem külföldön is. A mi jónak, természetesnek, igazságosnak látszott a XVII. században, azt nem találhatták annak a XVIII. század végén. A tisztultabb izlés, az emelkedettebb szellem keretébe nem férhetett bele többé a gyászruhában és egyéb külső formakban nyilatkozó vezeklés, akkor, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a sziv mégis romlott maradhatott, ha e külsőségeknek eleget tett is különben; és megfordítva, a sziv lehetett tisztatalan, s épen azoknál, a kik az eltévelyedett felett ítéletet hoztak, csak arra kellett vigyázniok, hogy külsőleg összeütközésbe ne jöjjenek a törvényekkel. — Igy számtalan bűn maradhatott eltitkolva, az egyén bizonyos fokú ügyessége mellett, — esetleg súlyosabbak még azoknál is, a melyeket megbüntettek, — a melyeket csak a mindentudó Isten tudott. Nem könnyen juthattak-e az emberek azon gondolatra, hogy az egész ceremoniális eljárás ismétlődése annak, a miről Jézus szóllotí a publikánus és farizeus példázatában? Továbbá azt is be kellett látni, hogy a fegyelemnél sokkal biztosabb eszköze az erkölcsi képzésnek a nevelés és tanítás. A metsző kés nem az egyetlen orvosi eszköz; sokkal többet tesz a beteg lábraallására a tiszta, egészséges levegő és a tápláló étek. Mily ellentmondás a fegyelmezés által való javításban az. hogy épen attól vétettek el az egyház javai, a kinek arra a legnagyobb szüksége volt?! Ennek a képtelenségét, — de még csak az ige hallgatására vonatkozólag — már Tóth Ferenc is észrevette. Miért tiltanánk el, mondja, híveinket az ige hallgatásától, mikor templomaink még más felekezetűek előtt is nyitva állnak? A fegyelemben folyton hangoztatott elv volt az egyenlőség szemmel tartása, a személyválogatás nélküli büntetés ; de ezt az elvet a kiváltságosokra nézve soha sem lehetett alkalmazni. A hol a papság egy bizonytalan alapon maradhat meg hivatalában, minő a papmarasztás elve ; miként mérhet ott a papság egyenlő mértékkel, épen azokkal szemben, a kik a pap megmarasztásában a vezérlő és döntő szerepet viszik ? S ha mégis vakmerő volt vele élni: kenyerével játszott. Ezért mondja Tóth Ferenc: »Maguk az egyházi szolgák is segítik nagy részt az egyházi fenyítéknek semmivé létét, mivel igen sokan látták, hogy ennek gyakorlása legtöbbször gyűlölséggel, sokszor ecclesia vesztéssel van összekötve; tehát önkényt befogják szemeiket, hogy az ő hallgatóik erkölcstelensegét ne lássák*. De ha a nagyok bűnei előtt szemet hunytak, a kicsiny emberekét pedig ostorozták: nem támasztottak-e ezzel ellenkezést, haragot gyűlölséget? Egy szegény, külső tekintélyek nélküli lelkész miképen is mert volna fegyelmet gyakorolni azok felett, a kiktől függött sovány kenyerének megmaradása? A fegyelmezésbe ezenkívül másnemű hibák és visszaélések is csúsztak be. Az itéiet meg nem fontolásának hiánya, midőn, személyes tekintetekből, nagy bűnökre kisebb büntetéseket alkalmaztak, kisebb bűnöket pedig igen sokszor excommunicatóival is megsújtottak. Mindez visszatetszést szült az egyház kebelében. Mert gondoljuk meg, mily visszatetsző volna ma, ha pl. egy megesett személy gyászruhában kiállana a templom közepére s az egész gyülekezettől, a kik közt annyi lehet a nálánál sokkal bűnösebb, bocsánatot kérne, — a lelkész pedig, mint az egész gyülekezet felett magasan álló személy, igy szólana : »azon jognál fogva, melyet Isten nekem adott, megbocsátom a te bűneidet* ? Nem igy van-e a régi ágendásokban ? Nem volna ez furcsa s protestáns elveinkkel ellenkező?! Pedig ezt jóval előttünk is belátták már az emberek. Mivel az eljárásban nagy fokú megszégyenítés volt, a bűnös, hogy a pellengér alól meneküljön, sokszor nagyobb vétekbe esett, mint a miért büntetést kellett kiállania, s igy, a mint Tóth Ferenc mondja, a megesettek gyakran megölték gyermekeiket. E miatt maga az állam is közbelépett, s e meggyalázó rendszert törölni parancsolta. S az is megfontolandó, hogy napról-napra mind jobban kezdett kialakulni azon nézet, hogy az egyház maradjon ezután tanítói hatáskörében; a büntető jog ellenben minden téren az államot illeti. Ekképen, midőn az állam nemcsak a súlyos vétségeket bünteti kellő szigorral, hanem, mint az ker. államhoz illik, a vallás körébe tartozó vétkeket is, a mennyire t. i. a jogállam fogalmai engedik, — belátta az egyház, hogy sokkal kényelmesebb és célhoz vehelőbb, ha ó a régi gyűlölséggel teljes egyházfegyelmezéssel ez okl*>l is felhagy, rábízván az államra a bűnös büntetését, — maga