Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-12 / 32. szám
általános jó-val, 2 pedig elégségessel tette le a vizsgát. A jövő tanévre nézve a következő értesítést teszi közzé az igazgatóság. 1. Az 1900/ 1901-iki tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 9-én, vasárnap d. e. 11 órakor lesz a fakultás dísztermében. 2. A felvételért való folyamodványok, érettségi bizonyítványnyal, illetőleg annak hitelesített másolatával, vagy leckekönyvvel (index), hitelesített anyakönyvi kivonattal és családi értesítővel felszerelten és a fakultás igazgatóságához címzetten folyó évi augusztus hó 20-ig küldendők be. Később érkezett folyamodványok nem vétetnek tekietetbe. A folyamodványok felzetén megjelölendő a folyamodó lakása és utolsó postája. A folyamodók a beadásra kitűzött határidő után 8 nap alatt értesíttetnek folyamodványaik miként történt elintézéséről. A volt növendékeknek, a menyiben nem jótéteményesek, elég csak levélben jelentkezniök. Az állami jótéteményeseknek évről-évre kell folyamodniok, a 2. pontban jelölt módon szerelve fel folyamodványaikat, s azokat, a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézetten, a fakultás igazgatóságához kell beküldeniök. A ki azonban augusztus 20-ig nem jelentkezik, vagy nem folyamodik, eltávozottnak tekintetvén, helye mással töltetik be. A jövő 1900/1901-iki tanévre a fakultás mélt. elöljárósága a thcölogus ifjak felvételét illetőleg kimondotta, hogy a hiitanhallgatók közül a stipendiumban részesülök csak a 80—50 frt (160—100 kor.) díjfizetők közé vehetők fel, mig a többiek — valamint az ujonan jelentkezők is — a 80—25 frtos (160—50 kor.) fizetők közé. > Jeles« érettségi bizonyitványnyal jelentkező theol. ifjak már azonnal vagy ösztöndijra, vagy teljesen ingyenesen vétetnek fel. A theologus ifjakért — a kötelező tárgyakért — az egyetemi tandíjat a fakultás fizeti. A hittanhallgatók részére tizenöt 200—200 koronás és egy 180 kor. ösztöndíj, továbbá a legáczió jótéteménye helyeztetik kilátásba. 4. A bölcsészethallgat ók évi 300 kor. rendes, illetőleg a régi növendékek közül öten 200 kor. kedvezményes díj fizetése mellett vétetnek fel. Az ellátási díjat három egyenlő részben (szeptember, január és április) kell fizetni, de indokolt kérelemre az intézet igazgatója havi díjfizetést is engedélyezhet; úgy azonban, hogy a dijat a hónap öt első napján feltétlenül be kell fizetni, mert különben az étkezés a hátralékosoktól elvonatik. 5. A beiratáskor minden egyes felvett növendék kivétel nélkül 20 kor. beiratkozási, felszerelési, könyvtári stb. díjat tartozik fizetni, mely fizetés alól felmentés senkinek nem adatik; végül az intézeti törvények 1 példányát tartozik megvenni (40 fill.) 6. A beiratások a jövő tanévre szeptember 7. és következő napjain lesznek. 7. A benlakásra felvett ifjak szeptember hó 7-től kezdve jöhetnek. A tápintézetben a főzés szept. 8-án kezdődik. Szeptember 7-ike előtt senki benlakást és szeptember 8-ika előtt senki kosztot az intézetben nem kaphat, még külön kérelemre sem. Az internátusi ellátás lakásból, fűtéssel és világítással, étkezésből — reggeli, ebéd és vacsora — áll. 8. A theologiai alap-és lelkészképesítő vizsgák (kápláni és papi vizsgák) szeptember 10—12. napjain fognak megtartatni. E vizsgákra a jelöltek szeptember 9-én, illetőleg a papi vizsgát teendők szeptember 10-én tartoznak a fakultás igazgatójánál jelentkezni, nála okmányaikat (indexeiket, illetőleg első papi vizsgái és szolgálati bizonyítványaikat) bemutatni és a képesítő vizsgák jelöltjei vizsgadíj cimen szeinélyenkint 10—10 koronát s a kiállítandó bizonyítványért külön 5 kor. lefizetni 9. A javitó és pótvizsgálatok a beiratások ideje alatt, szeptember 7—8 napjain lesznek. Az ezen napokat elmulasztók csak a tanári kartól külön kért és teljesen indokolt kérelemre nyert engedély mellett tehetnek később szigorlatot; de a mig szigorlataikat le nem tették, semmiféle intézeti kedvezményes jótéteményben nem részesülhetnek. 10. Esetleges tudakozódások a theolológiai fakultás igazgatójához intézendők (Kolozsvár, Külmagyar-utca 1-sŐ szám.) KÜLÖNFÉLÉK. * Fordulat jele a francia közgondolkozásban. A reimsi biröság nem régen pénzbüntetésre és kártérítésre itélt egy ultramontán lapot egy kilépett r. kath. pap gyalázása miatt. Jellemző, hogy a bíróság védelmébe vette az illető papot, mivel szabad elhatározásából lépett ki a papi rendből. Eddigelé becstelennek és a törvény védelmén kivül állónak tartottak minden kilépett papot és a polgári anyakönyvvezetők megtagadták az ilyenektől házasságuk megkötését. Most pedig a reimsi bíróság a következőleg indokolta meg ítéletét: »Mindenki, a ki megmarad abban a társaságban, a melylyel lelkében meghasonlott: becstelenséget követ el, és valakiről ily becstelenséget tételezni fel: annak becsülete és tekintélye ellen elkövetett sérelmet képez«. Ugylátszik tehát, hogy a közgondolkozás fordulat előtt áll a pápistasággal való szakítás megítélése tekintetében. * Pápás pogány-babonaság. Egy olasz bibliaárus a következő, a pápistaságra jellemző dolgot beszéli: Galatone városa és környéke a mult nyáron hónapokon át tartó szárazság miatt szenvedett. Miután haszontalannak bizonyultak a processziók, az engesztelő imák, áldozatok és az időjárás csak nem változott meg, — a papok a helyi védő szenteket tették felelősekké a bajért és azok képeit nyilvános vezeklésre ítélték. A szentek szobrainak kezeit összekötözték, nyakukba kötelet akasztottak és levették fejőkről az aranyos koronákat. Fényes ruháikat levonták, rongyokba öltöztették és így meggyalázva hurcolták őket végig az utcákon, a sokaság által követve. A nép egy része sírt, a másik része átkot szórt a kemény szivű szentekre, némelyek pedig parancsoiólag követelték tőlük, hogy most már adjanak végre esőt. — Valódi pogány látvány volt ez a »keresztény* városban. * Protestáns egyházak federációja Németországon. A német birodalom hivatalos államvallása a protestantizmus ugyan, de az egyes birodalmi részek protestáns egyházai közt eddigelé még mindig hiányzik a politikaihoz hasonló nemzeti egység. Az újabb időben mindinkább erőteljesebben hangzott fel egyházi körökben