Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

koron legmélyebb hódolatunkat!« Hát az csak örvendetes dolog volna, ha a pápás egyház a század hajnalán (szerintünk alkonyán) megtérne a pápától a Krisztushoz, s lélekben és igazságban imádná az Istent, Mária és a szentek helyett. A felhívás >a tradíció és a történet* megdönthetetlen bizonyságaira utalva, »a jövő nagy feladataira* is felhívja hívei figyelmét, egyházi és társadalmi téren egyaránt. Lészen tehát ismét nagy deklamálás Bonnban az egyháznak és az iskolának »elrabolt* jogairól, a vatikáni fogoly ^szenvedéséről*, a »kath. egyetemekről«, »a liberalizmus vallástalanságáról« s több efféléről. Azt is hangsúlyozza végül a felhívás, hogy »a császár« mellett adassék meg »az Istennek is. a mi az Istené«. Csak hogy itt az »Isten* alatt a pápás világuralom s annak teljhatalmú feje, a csatlakozhatlan római pontifex értendő ! A kivándorlás szolgálatában álló hamburgi ev. luth. missziói egyesület, mely tudvalevőleg modern társadalmi életünk e legégetőbb bajának lehető ellenőrzésére és gyógyítására használja föl az evang. igazságot, a minap adta ki mult évi működéséről szóló kimerítő jelentését. Ebből megtudjuk, hogy az elmúlt 1899. évben a hamburgi kikötőből 64,214 kivándorló hagyta el hazáját, a kik között 10,660 német birodalmi s 19,046 osztrák és magyar állampolgár volt. E kivándorlók közül 3644 egyén Délamerika és Kanada, 169 Afrika, 18 Ázsia s a többi Északamerika felé vette útját. Összesen az elmúlt évben 23,740 német birodalmi állampolgár vándorolt ki, és pedig 19,046 egyén kizárólag Északamerikába. Az. ú. n. »luth. Auswanderermission* az elmúlt évben a kivándorlók gondozására 5742 márkát bevételezett, mely összeghez a szászországi főegvházi tanács 2000, a kiéli 300, a Gotteskasten 200 s a hannoverai ev. egyesület 100 márkával járult. A kiadás 4386 márkára rúgott. Bizonyára szép hivatása van e missziói egyesületnek, egy olyan társadalmi bajjal szemben, a mely mélyen megrendítheti a vén Európának politikai és társadalmi állapotait. Jme az evangéliumnak mindeneket megértő s megtartó ereje e világban s az emberek között! Kínában a benszülöttek borzalmas viselkedését a külföldiekkel s különösen a keresztyénekkel szemben, sokan az önző európai politika mellett a r. katholikus misszionáriusoknak is tulajdonítják. Csak természetesnek találjuk, hogy ezekkel a súlyos vádakkal szemben, mélyen indignálódva védekezett a pápás sajtó. De mit ér a védekezés, ha ezeket a vádakat maga egy kath. szemtanú is igazolja. Luthardt lapja ugyanis megbízható helyről arról értesült, hogy a meggyilkolt jó r. kath. vallású Ketteler, a volt német követ is a r. kath. misszionáriusok viselkedésének tulajdonította a benszülöttek ellenséges indulatát. Azt állította ugyanis, hogy Kínában »a szociális páriák söpredéke az, a melylyel Törökországhoz és Marokkóhoz hasonlóan ezek a misszionáriusok érintkeznek s azt támogatásukban részesítik, s azáltal a jobb érzelmű és viselkedésű benszülötteket maguk ellen ingerlik*. Majd igy folytatja az elhunyt Ketteler: »Kinában a tisztességtelen adósok s a hűtlen sáfárok azok, a kik tetten érve, hirtelen a keresztyén vallás nagy becséről és szépségéről győződnek meg, s a kikkel szemben a misszionáriusok meg nem engedhető rokonszenvet tanúsítottak s ezáltal a kinai bíróságokat maguk ellen ingerelték.* íme, így hirdetik hát a pápás misszionáriusok a Krisztus nevében »a békét a földön s az emberekhez a jóakaratot«. Tömeges gyilkolás és fegyveres beavatkozás követte szemeink láttára a béke igéit. Forrásunk megjegyzi, hogy más keleti vagy mohamedán népek között sem áll különbül a dolog. Pedig hat a keresztyénség s annak kulturája csakugyan »a béke* vallása most és mindenkoron a különböző »népek es nemzetek között*. Oroszországban sem különbek a viszonyok a vallásos béke dolgában a vallásfelekezetek s a népek és nemzetek között. Luthardt lapja azt irja, hogy Révaiban, a dómhegyen állami költségen egy az egész várost áttekintő orosz kathedrálist emeltek. Az államegyházi jellegű pánszláv sajtó ebből az alkalomból, az impozáns épület fölavatása napján nagy páthoszszal hirdeti az orlhodoxia s a pánszláv politika diadalát s a német befolyás meggyengülését. Igy többi között egy moszkvai orgánum azt zengi, hogy »ez az ünnepély jelzi az orosz ügynek végleges megerősödését, a melynek újjáalakításához már III. Sándor cár kormánya megvetette az alapot*. A kormánynak egyik organuma pedig igy énekel: >Ez a templom az idegen uralom egykori erős várán az orthodoxia győzelmét jelenti, s egyúttal megpecsételi azt az igazságot, hogy az orosz államgondolat a balti részeken imár végleg megvalósult*. S miután — jegyzi meg helyesen Luthardt — az állami egyház, a cezáro-papizmus s a politikai pánszlávizmus Oroszországban egyházi épületek emelésével igy megerősödött, sőt végleg gyökeret vert., csak még nagyobb adóemelésre van szükség, hogy az egész világ az oroszoké legyen. Mi pedig azt teszszük hozzá, hogy az orosz világuralom a nyugati civilizáció végét s a keresztyénség meggyengülését jelentené. A nem rég elhunyt prokurátor viselkedése is azt igazolta a balti német lutheránusokkal szemben ! A bécsi theol. fakultás tanári kara (Frank, rendszeres, Lösche egyháztörténeti, Feine új-szöv., Sellin ó-szöv. és Skalsky gyakorlati theol. tanár) egy lelkes felhívást tett közzé »az ev theol. studium előmozdítása* céljából Ausztriában. A »Los von Rom* mozgalma folytán igen érezhetővé vált paphiány diktálta hazafias, észszerű és gyakorlati vallásos-egyházi célokat követő sorait. A felhívásnak Luthard lapjában közzétett szövegéből kiemeljük a következőket: A reformáció szelleme hatja át sok helyütt Ausztria köreit, s a politikai nemzeti mozgalom egészséges ev. vallásos-erkölcsi irányba terelődött. Az evangéliumot szomjúhozzák, de nincs, a ki azt hirdesse. Új egyházközségek alakultak, a melyeknek nincs vezetőjük. Közel 40 német birodalmi vikárius segít a lelkészhiány bajain. »De — jegyzi meg helyesen a felhívás — szükségből való állapot az. ha a lelkészi erőket idegenből veszszük. Történet, szokás, nyelv, gondolkozás, nemzeti összetartozás, egyházi behatások, felekezeti keveredés és vallásos érzés különböző valami Németországban és Ausztriában, s épen az ev. vallásosság határozottan egyéni valami. Az ev. keresztyénség olyannyira személyes jellegű, hogy sajátos egyéni és nemzeti átalakulást igényel *. A középiskolai vallástanárokhoz s a papokhoz és tanítókhoz fordul tehát a felhívás az ev. ifjúságnak a theol. stúdium részére való megnyerése tekintetében. Tekintélyes ösztöndíjai és alapítványai mellett a felhívás a közel jövőben megvalósítható »otthon«-nal és a theol. tanpálya sikeres jövőjével serkenti az ifjúságot, a mennyiben a megalakult vagy alakuló félben lévő ev. egyházközségek új erőket igényelnek. A felhívás ezzel végződik : >Hogy melyek hazánkban Istennek útjai az ev. hittel, azt nem tudjuk. De azt az egyet tudjuk, hogy él az ev. keresztyénségben egy oly erő, a melyet nem lehet megölni. Istennek ereje az, mely hithű, Krisztusban bensőleg szabaddá lett s csakis az Isten igéje által megkötelezett személyiségekben hat és működik.® Az erős ev. ízű felhíváson a bécsi theol. fakultás tanári kara van aláírva. Tapintatosabb, okosabb és ev. szellemübb felhívást még nem igen olvastunk az osztrák »Los von Rom* kritikus