Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

hogy ha ily módon megteljesülnek az istenséggel, győzedelmeskedhetnek majd a földiség minden aggodalmán is és valami nagyobb lelki világosság részeseivé lesznek. Mikor 70 évvel Kr. után Titus, a római hadvezér elfoglalta Jeruzsálemet és lerombolta a templomot, úgy tetszett, mintha maga Isten oltotta volna ki a legszentebb helyen az áldozati tüzet. Izrael népének tényleg nem volt más áldozati helye a Sión hegyénél. Mikor ezt a helyet lefoglalták a rómaiak, attól fogva Áron fiai nem folytathatták hivatalukat. Azok az egykor büszke papi fejedelmek szegény földönfutókká lettek, és későbbi kisérletük, melylyel régi dicsőségüket a Sionon helyreállítani törekedtek, újabb nyomorúsággal végződött. Úgy látszott, hogy a világtörténet a visszafelé törekvő lelkek romantikája felett napirendre tért. Csakhogy az emberiség évezredeken tartó eme kegyes szokását, a mi a lelki szükségnek oly soká megfelelt, nem lehetett végkép elsöpörnie a legerősebb zivatarnak sem. Visszatért ismét az áldozás és pedig a pápás egyház istentiszteletében, mert a pápás egyház istentiszteletei, melynek lelkét a mise képezi, nem egyéb, mint áldozati istentisztelet. A mise nemcsak sakramentom, vagyis, nemcsak szent cselekmény, mely által a titokteljes isteni erő a résztvevőbe mintegy beleömlik, hanem mindenekfelett áldozat. De hát kit áldoznak fel, kit mutatnak be áldozatul Istennek? Az egyház azt mondja: »Az áldozat nem más, mint az Úr Jézus Krisztus«. De hát hogyan ? Nem adta-e Ő magát áldozatul Jeruzsálemben a Golgothán ? Nem áldozta-e fel életét, hogy örökre kibékítse az emberiséget az Ő Istenével; hogy szabad bemenetelt biztosítson az emberiségnek Isten kegyelméhez ? Hogyan áldozhatják Őt fel újból ? Az egyház azt mondja: »Az Ur Jézus Krisztus azon az estén, melyen utoljára gyűjté össze maga körül a tanítványokat, ezt mondotta: »vegyétek, egyétek, ez az én testem, a mely ti érettetek megtörettetik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!* — továbbá »igyatok ebből a pohárból! Ez az én vérem, új-testamentum vére, a mely sokak bűneik bocsánatára kiontatik*. Jézus már akkor odanyújtotta a tanítványoknak titokteljesen, égi módon, a maga testét és vérét, és midőn rendeli: »ezt cselekedjétek az én emlékezetemre*, — ezzel azt akarja mondani, hogy az Ő testének és vérének ez a titokteljes áldozata mindig, újból, meg újból bemutattassék. A pápás felfogás ez: mihelyt az áldozár elmondja az úrvacsora-szereztetési igéket: a szent ünnepségre szánt kenyér azonnal a Krisztus testévé változik, úgy, hogy az csak látszólag marad kenyér, tényleg azonban a Krisztus teste. A ki ezt a megszentelt kenyeret megeszi, az ugyanazt a testet eszi meg, a mit Jézus földi életében viselt. Az áldozár megáldó szavainak hatása alatt a vízzel vegyített bor is ép így változik át a Krisztus vérévé, úgy, hogy a ki azt a bort iszsza, az a Krisztus vérét iszsza, még ha talán hitetlen volna is. Bámulnunk kell a vallásos lélek ama nagy erején, a mely keresztül tudta vinni azt, hogy az emberek milliói két ezred év óta hiszik ezt a csodát, a melyhez képest az apostolok és próféták által említett minden csoda nagyon szerénynek látszik. Gondoljuk csak meg, mit jelent a pápás egyház misedogmája: az áldozár szavaira a közönséges kenyér nemcsak jelképileg alakul át valami magasabb földöntúli kenyérré, hanem kézzelfogható alakban változik át Krisztus testévé. Milyen merész hit az, mely még az Istenember valóságos testének evésétől és vérének ivásától sem iszonyodik! Mi, a kik a természet rendjének és törvényeinek áttörhetlen összefüggéséhez vagyunk szokva, az ilyen hitet megfoghatatlannak tartjuk. A pápás hivő azonban nem sokat gondolkodik eme hit felett, hanem egyszerűen elhiszi. Ép úgy hisz a mise csodájában, mint a tulajdon lelkében. És ezt a csodát nemcsak a jámbor pásztorok, együgyű parasztok hiszik, még pedig rendíthetetlen bizonyossággal; hanem még a műveltek is, a kik pedig ismerik a természettudomány előhaladását, hivő tisztelettel hajolnak meg ez előtt a nagy rejtély előtt, a mit az egyház teljes néven transsubstantiationak nevez. Tisztán áll előttünk az, hogy ha valaki ezt a mindennap ismétlődő csodát föltétlen bizonyosságú ténynek fogadja el, nem kerül fáradságába hinni ezer meg ezer másfajta csodákban sem, p. o. nem nehéz elhinnie azt, hogy az angyalok a Mária házát Loretoba vitték: hogy Nápolyban a szent Januarius vértanú kiomlott vére minden esztendőben előtör; hogy a kőszobrok megelevenedtek; hogy a szentek évszázados sírjaikból kikeltek. A pápás egyház, a maga álláspontjából kiindulva azt tanítja, hogy a csodák kora nem záródott le az apostolokkal, hanem tart szakadatlanul. Dr. Furrer K. után (Folyt. köv. ) Ruszkay Gyula. KÖNYVISMERTETÉS. Vallástani kézikönyvek. Irta: Bodor János zágoni ref. pap. Az elemi iskola I—VI. osztályai számára irt vallástani kézikönyveket Bodor János zágoni ref. pap. A könyveket a zágoni egyház adta ki. Nem ismervén az erdélyi egyházkerületnek a népiskolák egyes osztályai számára a tananyag megállapítására vonatkozó határozatát, nem tudhatom, hogy a kerület szabályzata vagy csupán az író saját intenciói szerint készítette-e az előttem fekvő könyveket? De akár igy, akár amúgy történt: a tananyagnak az egyes osztályokra való beosztását már csak azért sem helyeselhetem, mert az e könyvekben foglalt anyagbeosztás által a népiskolából teljesen kiszoríttatik a rendszeres hit- és erkölcstan és az egyháztörténelem. Tudom, hogy lehetne, — és én nagyon örülnék annak, ha a biblia és bibliai történetek alapján taníthatnék a hit és erkölcstant; de az ilyen munka végzéséhez kiváló tanítók és kitűnő vezérkönyvek volnának szükségesek, mert maga a biblia nagyon könnyű és nagyon