Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-29 / 30. szám

volt, és a mely a káposztás kertek mellett alulról fekszik és lehet mintegy egy Posonyis. Nyolcadik Tanú Szabó János, mintegy 60 esztdős, Református, Tdő Páter Piaristák őszödi Jobbágya, meghitez­tetvén s kérdeztetvén vallotta az 1-re. Mivel Őszödön született és mindig odavaló Lakos volt, Őszödben mindég esmerős volt. 2-ra. Még gyermekkorában is a Tanú kapálván az Ekklésia Földjében: onnét tudja állítani, hogy az ő emlé­kezetétől fogva az őszödi Reformáta Ekklésiának mindég voltak magának különös szántó földjei és kaszállói: még pedig eleintén minden adózás vagy dézma nélkül: neve­zetesen a Felső mezőre a sósi dűlőben, a Vásonyi uraké mellett, a melynek egy részét most a T. Piarista urak árendás Zsidaja, más részét pedig a Nagy gyermekek birják és ehhez a Kaszállója a Nádalasi Tó mellyéke volt. Az alsó mezőre való földek pedig a Bereki Dűlőben vol­tak s a Rerek mellyéke Kaszálló volt hozzája. Ezen Föl­deket s Réteket az irtt Ekklésia szabadon és minden adó­zás nélkül birta egész az ideig, mig nem Gludovátz uraság, Jobbágyai Földeit felméretvén, ezeket is elfoglalta, és azután csak Census mellett adott másokat helyette, a mellyeket ismét az Ekklésia esztendőnként való 10 forint fizetés mellett birt mindaddig, mig a most Rirtokos T. Piarista urak ezen Censust Félsessió robotra és adó­zásra által válltoztatták, azután pedig azelőtt mintegy 3 eszt.dővel egészlen el is vették, az Ekklésiának egy kis különös kenderföldjével együtt, mellyet az Ekklésia Ember­emlékezetétől fogva egész szabadsággal s minden adózás nélkül birt. Kilencedik Tanú: Tóth Sámuel, 72 eszt.dős, Refor­mátus, őszödi lakos s a T. Piaristák Jobbágya, meghitez­tetvén s kérdeztetvén vallotta az 1-re. Gyermekségétől fogva őszödi Lakos lévén, ottan esmerettsége mindig volt, — a 2-ra. Hogy az őszödi Ekklésiának a Tanú emlé­kezetétől fogva voltak különös Földjei azt, jól tudja, még pedig a Felső-mezőre a Sósi Dűlőben, az alsó mezőre pedig a Rereki Dűlőben, mind a két helyett a Vásonyi uraké mellett; egész az ideig szabadon és minden adó­zás nélkül birta, mig néhai Gludovátz úr egy időben a Földjeit felméretvén, — ezen Ekklésiai fundusokat elfoglalta es utóbb tsak esztendőként való Census mellett adott másokat; mely földeket ismét a T. Piaristák sessiós robot alá vetették, és ezelőtt mintegy bárom esztendővel vég­képen el is vettek. Ezen utóbbi elvett Földek között volt az Ekklésiának még egy Posonyi alá való Földje is, melyet az Ekkléssia a Tiszteletes Prédikátor Urak szamára kenderrel szokott bevetni, ezt az Ekklésia mindig, a miólla csak ember emlékezhetik, minden dézma vagy akármi adózás nélkül birta. * Tizedik Tanú: Cser István, 57 eszt.dős, Református, őszödi Lakos, Raditz Imréné asszonyság Jobbágya, meg­hiteztetvén s kérdeztetvén vallotta az l-re. őszödi születés és Lakos lévén, ott esmerettsége mindig volt, — a 2-ra. Hogy az őszödi Ekklésiának a régi időktő fogva mindig volt különös Földje, azt onnét tudja, és hite szerint valja, hogy már gyermek korában is szántott az Ekklésia Földjeiben; mely a Felső mezőre a Sósi Dűlőben, a Vásonyi uraké mellett felyülről volt és most T. Piaris­ták Árendás 'Sidaja és a Nagy (iyermekek birják, az alsó mezőre pedig a Rereki Dűlőben, ugyan a Vásonyi uraké mellett alulról fekszik: a kaszállója az ekklésiának a Nádalasi Tó környéke és a Berek mellyéke volt és ezen földeket és réteket az Ekklésia egész az ideig minden adózás vagy désma és háborgatás nélkül birta, mig nem Gludovátz úr a Jobbágyok földjeit felméretven, magának azokból földeket csinálván, ezen Ekklésiai Fundusokat is erővel elfoglalta : a midőn azután csak Census mellett engedett által más földeket s réteket, a melyeket ismét a T. Piarista urak későbben felsessió robot és adózás alá vévén — végre ezelőtt mintegy három esztendőkkel vég­képpen el is vették: azon különös egy posonyi alá való földel együtt, melybe a T. Prédikátorok részére leginkább kender szokott vettetni, s a mellyből az Ekklésia soha semmi­féle Uraságoknak Nem adózott, a mit annyival inkább tud állítani, mivel több izben az Ekklésiának Dékánya és Kurá­tora volt. Mely ekképpen általunk véghez vitt Tanú vallatasról adjuk ezen Bizonyság tévő Levelünket. K. m. f. Antal György m. p. T. N. Somogy Vgye Ali. sz. birája (L. S.) Kazay Ká­roly m. p. T. N.Somogy Vgye Esküttje (L. S.) Originali suo conformis, Sig. Pest 5 April 827. (P. H.) Constantinus Tertzy Tabula Regiae Jud. Jur. Nótárius. Közli: Fábián Zoltán. őszödi református lelkész. EGYHÁZ. A dunántúli ref. egyházkerület őszi közgyülé sét szeptember 25-én és folytatólag Pápán fogja meg­tartani. A dunáninneni evang. egyházkerület augusztus hó 9 és 10-én tartja meg Pozsonyban bizottsági üléseit, a melyeken a balassa-gyarmati közgyűlés tárgyait készí­tik elő. A tatai ref. egyházmegye mult hó 28-án, Tatán tartotta meg közgyűlését. Az űj tanítók felesketése és a kimerítő esperesi jelentés meghallgatása és tárgyalása után az egyházi adóval igen megterhelt gyülekezetek segélyezése került szőnyegre, s adózási viszonyainkra igen jellemző, hogy a gyűlés egyelőre csakis azokat a gyülekezeteket ajánlta segélyezésekre, a melyekben az egyházi adó meghaladja a 70 %-ot. Örömmel vette tudo­másul a gyűlés, hogy néhai László József kocsi lelkész az egyházmegyei lelkészi gyámintézetnek is 2000 koro­nát hagyományozott. Isten dicsőségére adakoztak a buzgó hívek 2879 kor. 40 fillért. Adományokból és hagyomá­nyokból begyült 34,156 kor. 29 fillér, a melyben benne 60*

Next

/
Oldalképek
Tartalom