Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-29 / 30. szám

protestáns nőnevelő-intézetet; vonja be azokba a társadalomnak minél szélesebb köreit, hogy hatásuk érezhető legyen fent és alant. Egyházunk jövőjének létérdeke ez. Azért ne csak privátim, vagy egyháztársadalmi úton mozgassuk e nagyfontosságú kérdést, hanem vegye kezébe maga a hivatalos egyház is, és oldja meg minél előbb, mert periculum in mora. Szentmártoni. Az egyházfegyelemről. Tanulmány. írta: Péter Mihály kisazari ref. lelkész, egyházmegyei aljegyző. (Folytatás.) Samorjai .János már 1632-ben kelt ágendájában azt mondja, hogy : »a fenyítéket gyakorolják a papok a megrögzött erkölcsű vén emberekkel*, a kik alatt a presbitérium értendő. Révész Kálmán pedig: »A presbitérium legelső nyomai hazai ref. egyházunkban* cimfi tanulmányában határozottan kimutatja, hogy Dunántúl a presbitériumok már megvoltak, mielőtt az independentizmus eszméi Magyarországon még csak hangoztatva is lettek volna. Ö Török Istvánt és Kanizsai Pálfi Jánost tartja a presbitériumok legelső megalkotóinak és a presbitériumok legelső helyeinek Veszprém, Vas és Zalamegyéket; az egész kerületre kiterjedőleg pedig az 1630. évet jelöli meg, mint a midőn a pápai zsinat intézkedéséből a presbitériumok az egész Dunántúl felállíttatni kötelezőleg elrendeltettek. Ez állítást a tanulmány keretébe beillesztett okiratok kétségtelenül beigazolják. Igy a dunántúli részekben az ily módon már korán felállított presbitériumok gyakorolták a lelkészekkel együtt az egyházfegyelmet. A Nagy-Marácz Ralázs lelkész által Lorántffy Zsuzsánnához irott levélben ugyanis ilyenek világosítják meg állításunkat: >5 p. Az külső presbyterek az egész püspökség alatt mind városokon, falukon, hódulatlan és hódultságokon, még a presidiumokban in két rendből áll; Isten ellen és az keresztyeni istenes rendtartás ellen, ha mi oly találtatik, azt jó conscientiájok szerint tartozott képen az prédikátornak referálják. Az prédikátor begyűjti az presbitereket magához az egyházfival és a causát ott derimálják, ha megszólításra vagy ideig a templomból való kitiltásra az obstinatust*. Ugyancsak e tanulmány kapcsán közölt Kanizsai Pálfi János-féle naplóból (1634—37) olyan féle feljegyzések olvashatók: >Eod die. Karosi Vasas János, ki a karosi pásztort, Paulus Fábrit gyalázatos káromló szavakkal illette volt, követte meg a templomban a presbyteriumot és prédikátort*. »September 18 die 761. a presbyterium a templomban együtt lévén, Hajdú Kis János leányát Eörzsiket intettük el egy Görönczér Miklós nevü részeges csavargó legény túl, kitől házasságra eljegyeztetett volt*. Vagy: • (November) 16 die A templomban az egyházi tanácsok előtt békéltettenek meg* stb. (Prot. Szemle. 1895. évf.). Dunántúlra nézve tehát ime bizonyos, hogy már a XVII. század közepén presbitériumok gyakorolták az egyházi fegyelmet. De tudunk ilyenekről a tiszántúli részekben is. Erre mutat példát azon határozat, melyet Szabolcs megye rendei, 1607 május 21-én tartott közgyülésökben hoznak, vagyis hogy az egyházigazgatásból teljesen kizárt világi rend kezd tért foglalni, magának még a fegyelmezés tekintetében is jogokat követelni; jóval az independens eszmék terjedese előtt. E, Révész Imre altal közölt (Spataki füz. 1859 évf.) okmányokhoz csatolt magyarázatok után ugyan jól tudjuk, mi volt ennek egyenes oka, de tény. hogy a kormányzásban való megosztozkodási törekvés jelei, habár nem presbitérium felállításának szine alatt, már itt is mutatkoznak. Ugyanerre, vagyis az egyházfegyelembe való beavatkozásra mutat példát azon levél, melyet Szatmár rendei adtak be a szatmár-németii zsinathoz 1642-ben(Spataki füz. 1859. évf.) Ámde nemcsak e törekvésekre vannak adataink hanem arra is, hogy, már jóval az independens eszmék felett folyt nagy harc eldőlte előtt, presbitériumok vannak épen a tiszántúli részeken is, a kik intézik az egyház minden ügyeit, köztük az egyházfegyelmet is. Leginkább azokban a nagy-allöldi városokban és falvakban található ez, hol a lakosság túlnyomó része ref., mint Kecskemeten, Debrecenben, vagy egyebütt is, mint Erdélyben, sőt még a tiszáinneni részekben is, a hol a város jellege vallásilag református. Nem mai értelemben vett presbitériumok még ugyan ezek, hanem szorosan összetorrva lévén város és egyház, a lakosság által választott városi elöljárók az egyháznak is elöljárói, a kik intézkednek az egyház mindennemű ügyeiben; tehát nemcsak az egyház vagyoni ügyeinek elintézésére vannak befolyással, hanem mindarra, a mi az egyházi rendre, a vallásra, az erkölcsök tisztaságára tartozik, s ezekre nézve szabályokat hoznak, s az át hágókat keményen büntetik. Az ily helyeken tehát a fegyelem az ily mixtum presbitériumok kezében volt letéve, még mielőtt sok helyen presbitériumoknak csak emlékezete is lett volna. Számos példát tudnánk ez állításra nézve felhozni, de elég legyen csak egy pár. Igy pl. Kőrösön a városi hadnagy arra is esküdött, hogy birájának és tanácsának engedelmeskedik a városa és ekklézsiája megmaradására szolgáló dolgokban (Szalay-Raróti Magy. nemz. története III. köt. 304 1.). A Széli Farkas által közölt Nanási emlékiratban majdnem mindig az áll, hogy Nánásit a község birája és tanácsa hívja meg lelkészül (Spataki lüz. 1862 évf.). »Debrecenben a ref. ekklézsiát a ref. kezdetétől fogva a lelkészekkel együtt a városi tanács és a választott hites község igazgassák (Magistratus et electa jurata Communitas^)*. »Itt tehát az ü. n. presbiteri kormányrendszer a dolog lényegét tekintve eleitől fogva mindig élt és virágzott*. (Prot. Szemle. 1895 évf. 420 lap.) Az 1606-ban alkotott »Tarcal városi külső-belső törvények* kiterjednek mindenre és kemény büntetéssel sújtják a szitkozódókat, egymásnak ócsárlóit, a templom és úrvacsora elhanyagolóit; felügyeletet gyakorolnak még a családi élet felett is, pedig Tarcal a tiszáninneni kerületbe esik. Ugyanerre vonatkozólag mondja Szalay : »a hódoltság legnagyobb része, különösen a nagyobb helyek reformátusok lévén, a városok ítéletei akkori protestáns szokás szerint igen bibliások. A megokolásban akkori törvények szerint gyakran az ó-testamentom hasonló esetei szerepelnek* stb. (Szalay III. K. 304 I.) Ugyanerre mutatnak példát az 1768-iki hódmező-vásárhelyi törvények, melyek 18. pontjukban kimondják, hogy: >az ekklézsia dolgokról az ekklézsia háznál legyenek beszélgetések és rendeletek, nem pedig a város házánál*. S e törvények alkotásában reszt vesz Szőnyi Hénjamin mellett »hat deputált becsületes szenátor is*. Ez utolsó adat mit jelent egyebet, mint azt, hogyha a tanácskozások jövőbeni illő helyéül a paplakot jelölik ki, az előtt bizonyosan minden időben a község házánál tartattak azok s a fegyelemben is nem egyedül a lelkén, hanem a községi, egyúttal egyházi elöljárók járlak el. 59*