Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-21 / 3. szám

V. osztály: A németországi és svájci reformáció története; a reformáció sorsa a különböző államokban a jelen időkig. (Kr. u. 1517—) VI. osztály: Keresztyén hittan. VII. osztály: Keresztyén erkölcstan. VIII. osztály : Magyar protestáns egyháztörténet. A magyarhoni ev. ref. egyház alkotmányszervezetének és egyházi könyveinknek ismertetése. Kisújszállás. Barla Jenő, főgimn. vallástanár. TÁRCA. A pápás és a protestáns vallás alapja. (Folytatás.) Hogy a protestáns szabadság helyes törvényét érthetőbbé tegyük, keressük fel Bombavt, India egyik fővárosát. A ki ezt a várost bejárja, minden lépten nyomon más-más templommal találkozik. Ott találja egymás közelében a bráhminok és a hindu vallás egyéb szektáinak szentélyeit; a mohamedánok moséit, a zsidók zsinagógáit aróm. katholikusok és protestánsok templomait, imaházait. Ha már szóba állunk a különböző templomok híveivel és megkérdezzük tőlük : »hiszitek-e, hogy a ti hitetek az igazi?* természetesen azt fogják mondani: »igen hát, hogy lehet ilyet még kérdezni is?« »De hát mire építitek a ti hiteteket*? A római egyház azt fogja mondani: »Mi olyan vallással dicsekedhetünk, a mely 18 század óta mindig ugyanaz maradt; vannak szent könyveink, mikből Istennek lelke szól hozzánk*. Mire azt mondhatják a bráhminok: >A mi vallási társulatunk 2000 évvel idősebb a tieteknél s dalokból és közmondásokból, énekek és imádságokból, szent iratok és mélyen járó elmélkedésekből ^olyan kánonunk van, a mi igazán szent, a mit valóban az Istenség ihletett, úgy annyira, hogy még az énekek dallamából is Istennek szava viszhangzik felénk*. j>Csakhogy« — viszonozza a római katholikus — »a mi könyveink isteni eredetét csodák és jelek is igazolják*. »A mi atyáink — felelik a bráhminok — még sokkalta nagyobb csodákat vittek véghez a ti bibliai csodáitoknál*. Ők a Himalayáról szállottak alá és egy szempillantás alatt emberi vagy állati alakot öltöttek magukra s eget és földet mozgásba hoztak. Őket nem korlátozták a tudás és lehetőség korlátai; előttük meghajlottak még az Istenek is«. A mohamedánok azt fogják mondani: »Nem tudjátok-e, hogy a mi koránunk azt jelenti, hogy olvasás, hogy a mi prófétánk csak azt hirdeti nekünk, a mit neki egy angyal az égben őrzött könyvből felolvasott ? A mi vallásunk az igazi, mivel ez a ti keresztyén vallástokat rövid ostrom után halomra döntötte*. Merő elbizakodottság-e az, a mit ezek a bráhminok, moslimek s hasonló értelemben a perzsák és izraeliták állítanak ? Nem, ezen vallásos társulatok valóban nagyon régi szent könyvek birtokában vannak és hitök szintén nagyon régi eredetű Kinek van igaza? Annak, a kinek legerősebb a hangja? Vagy a ki legtöbb könyökdöíésekkel halad előre ? Vagy az előtt hajoljunk meg, a ki a legragyogóbb szellemi tehetségekkel tudja védeni a hitét ? Nem ragyogóbb kiszinezéssel védik-e sokszor a tévelyt, mint az igazságot? Kinek van igaza? Nekünk magas álláspontra kell helyezkednünk s az emberiséget egész tömegében kell felfognunk és csak akkor Ítélhetjük meg helyesen a szabadság álláspontjára helyezkedett protestantizmust. Ismételve kérdezük: »kinek van igaza? Az emberi tévelygések tömkelegéből kicsoda vezet ki bennünket? Mi egészen szabadok, függetlenek vagyunk és csak arra az egy vezetőre hallgatunk, a ki föltétlen bizalmunkra méltó. Feltekintünk a csillagokra, a melyek időtlen idők óta futják a megmérhetlen magasságban pályájukat. Az emberek legelőször is ezek néma és mégis sokatmondó beszédét értették meg, mivel az ifjú emberiség a csendes csillagos éjszakában sejtette meg először a világmindenség törhetlen rendjének gondolatát. Fáradt lelkek időről-időre parányi anyagrészecskék céltalan rezgésének tekintették a mindenség mozgását. De a kinek füle van a hallásra, az hallja, hogy az ég és a föld s minden idők és népek hatalmas szellemei fenséges egyértelműséggel hirdetik, hogy a világmindenségnek örök rendje van. Ennek a világrendnek az ember is kiegészítő részét képezi. A vizsgálódó lelkek előtt azonban ez a csillagos ég csak ábécés könyv volt; mivel a fáradhatlan szemlélődés előtt tisztán állott az, hogy itt a földön is. a látszólag szabálytalan jelenségekben is meg van a szigorú rend; hogy az aláhulló hópehely ugyanazon törvénynek hódol, mint a világűr napjai. Ha aztán az ember végül saját lényébe merül, ha hallja a susogó, ünnepélyes hangokat, a melyek lelke mélyéből törnek elő: tudására jut annak, hogy a természeti világrend felett egy magasabb világrend is létezik, a mely csak az övé, — a ki az állati léten felülemelkedett — s a mely őt hasonlíthatlan királyi fenséggel ruházza fel. Milyen gazdag fényes tehetségekkel van felruházva, milyen előkelő uraság birtokosa az ember ! Azonban egy egyptomi régi mese azt állítja, hogy az Istenség a könnyekből teremtette az embert. Igen a föld királya, az ember, nem örül életének; mert a föld minden dicsősége sem adhatja meg neki a lelki békét. A tündöklő látszat mögött mindenütt ott látja a halál elszomorító alakját és fáj látnia, hogy az emberi élet minden kelleme olyan, mint a mezőnek virága, hogy az embernek napjai tova futnak, mint a habok; feltűnik és elenyészik, mint a pásztortűz fénye, hogy a nemzetek nagysága és hatalma szétfolyik, mint az edényről aláfutó vízcsepp. Az élet meleg tavaszán végigborzongatja a mulandóság gondolata; a férfikor erőteljében meg- megszállja a halálos sejtelem; a fejlődés és tenyészet közepette látja aratni a halál rettenetes kaszását. A ki alátekint az élet sötét mélységeibe, lehet-e az vidám ? A földi dolgok múlandóságának fájdalmához aztán egy újabb keserűség társul. Az ember csak állandó küz-