Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

kező felebarátjaik ellen gyakorolni kell: az intés. Tartozik meginteni mindenki az ő felebarátját; ha ezen intés nem használna, másodszor is él e jogaval s csak midőn a másodszori intés is eredménytelen: a vétkezőt az egyházi tanács elé kell hivni. hogy ott dorgáltassék meg, " még pedig az egész község nevében, ha ez intésnek sem volna sikere, a bűnös rekesztessék ki az anyaszentegyház kebeléből. Kálvin tehát 4 fokát különbözteti meg a fegyelemnek, u. m. Intés három ízben és az egyházi közösségből való kizárás. Az egyház közösségéből való kizárás alatt pedig nemcsak az urvacsorától való eltiltást, — hanem a keresztyének közösségéből való kizárást is érti. S ennek három nagy hasznát látja; az első az, hogy az ilyennek megtürése által meg ne gyaláztassék az egyház méltósága, sőt az úrvacsoráról is úgy gondolkozik, hogy ha a bűnös és kitaszitott ember ahhoz bocsáttatik, megsérti annak diszét, maga a kiszolgáltató is oly vétket követ el, mintha az Úrnak szent testét ebek elé vetné. A második haszon, hogy a gonoszokkal való együttélés által a ker. tagjai meg ne fertőztessenek, mert, egy kevés piszok megposhasztja az egész tésztát; a harmadik haszon abban áll, hogy kivettetvén az ilyenek az egyházból s átadatván a sátannak, ezáltal megszégyenülnek és bűneiket megbánják. De a kirekesztéssel szorosan egybekapcsolja a visszavetek. Elitéli a regi egyház keménységét, midőn a kirekesztés évekre terjedt, sőt sokszor az egész életre, s ha másodszor megesett volna, még csak penitenciatartásra sem vétetett fél. Szerinte, mihelyt a bűnös ember kimutatja, hogy bűneit megbánta, azonnal vissza kell venni a/, egyház kebelébe, nehogy e keménység által még inkább elkeserittessek. Magát a kirekesztést is, mint a bevételt, bizonyos ünnepélyességgel kivánja egybekapcsolni, midőn azt mondja, hogy az Isten nevének segítségül hívása által kell kezdeni ezen processust, hogy maga a Krisztus láttassék ebben a főitélő és igazgató bírónak lenni. Kálvin nyilatkozik a kiátkozásról, vagy anathémáról és a halállal való büntetésről is, az utóbbit teljesen kárhoztatja, az elsőt pedig igen ritka esetben véli megengedhetőnek, vagy egyáltalában nem, mert szerinte azon kell igyekezni, hogy mindenki megjobbuljon és ismét bevétessék az anyaszentegyházba. Továbbá az egyházi fegyelem gyakorlásában nem akar ismerni személyes tekinteteket, szerinte még a fejedelmek is alávonandók, hivatkozik a régi kegyes gyakorlatra, mikor még a magas állású személyek sem vonták az alól magokat. »mivelhogy az ő udvarokban majd semmi egyebet nem hallanak hízelkedő szóknál, fölötte igen szükséges ő nekiek, hogy a prédikátorok szája által az Úrtól megfeddessenek.® (.Füstit. XII. k.). De mikor Kálvin a bűnösök megfeddéséről szól: szükségesnek látja hangsúlyozni, hogy nem minden bűnössel szemben kell ezen eljárást egyformán alkalmazni Ugyanis szerinte a bűnök kétfélék lehetnek, a mint némelyek — fogyatkozások es gyarlósagok, némelyek pedig goromba, cégeres bűnök és nagy vetkek. A titkos bűnökről azt mondja, hogy azok csak titokban. négyszemközt ítéltessenek meg, a nyilvános bűnökről pedig ugy itél. hogy azoknál el kell kerülni az intéseket s azonnal a legkeményebb rendszabályokhoz, tehát a kirekesztéshez kell nyúlni: »Mert a kis vétkekben nem kell oly igen nagy keménységgel élni. hanem elég a szóval való megfeddés*. A gyarlóságból eredő bűnre nézve is elégnek tartja az intést, megfeddést. Kálvin a fenyíték eszközei közé sorolja még a hőjtölést is. A bőjtölésnek három hasznát különbözteti meg; az első az, hogy vele a testnek megzabolasára éljünk ; a második, hogy általa a lelek a könyörgésre és szent gondolatokra alkalmasabb legyen; a harmadik, hogy általa megmutassuk alázatosságunkat Isten előtt. Az első célt azonban nem tartja fontosnak, midőn nem mindnyájan erős és egészséges te.stüek, annál inkább a masodikat és harmadikat, mert a bőjtölés, mint a könyörgésre s magasztosabb célok elérésére alkalmas eszköz, szokásban volt, nemcsak a zsidóknál, hanem az új'estamentomi keresztyénségben is; hasonlatosképen, mint az alázatosság megmutatásának módja is jó az, midőn Isten valamely csapással látogatta a népet, — az ö megeugesztelésére. Hogy aztán mit ért a böjt alatt, az ételtől és italtól való megtartóztatást-e, annak más külső jelek általi mutogatását-e, minők: ruháink megszakgatása, avagy a böjtnek bizonyos napokra kitüzését-e, s tulajdonit-e a böjtnek valami babonaságot, érdemet, a minők, hogy némelyek ezt végcélnak tekintik, abban érdemszerző tulajdonságot látnak? Nem! egyáltalában nem! Az ételben való tartózkodást abban látja, hogy mindenkor mértékleteseknek kell lennünk; a bizonyos napokra szorítkozást, melyet sokan Jézus példájából akarnak kimagyarázni, félreértésnek tekinti. mert Jézus azon egyen kívül, melyben tanítói hivatalának megkezdése előtt, annak próbájául tartott, soha máskor nem böjtölt ; a képmutató böjtnél, s azon gondolatnál, hogy a böjt maga a végcél, semmit sem tart veszedelmesebbnek. A fenyítékre alkalmatos böjtnek, melyre a papok által a népet időnkint felhivandónak tartja, helyes protestáns fogalmát ugy határozza meg. hogy az csak akkor valódi, ha szorosan mellette lesz: »a szívnek belső ábitatossága, a bűnöknek es önnönmaganak igazan visszatetszésé, az isteni félelemből való igaz alázatosság és bánat.* Most már lássuk, hogy ezen elveket mikép alkalmazta Kálvin a gyakorlatban genfi, lelkészkedése alatt? Az egyházfegyelem gyakorlásának a szerve (ienfhen az volt, a mit Kálvin Institutiójában megrajzolt. Evangéliumi alapon ugyanis négy faktora lévén az egyházi kormányzásnak, t. i. a pásztorok, a doktorok, a vének és a diakonusok, ezek közül a vének és lelkészek altal alkotott konzisztorium gyakorolta az egyházi fegyelmet. A vétkeseknél kasználták mindazon fokozatokat, a melyek az Institutióban megjelöltettek. Az intés előbb magános volt, melyet mindenki gyakorolhatott, de legfőképen a vének és papok; az intés eredménytelensége esetén a bűnös a consistorium elé idéztetett, mely őt az egyházból kirekesztette; ezen kirekesztés ismét vagy csupán az urvacsorától való eltiltásban, vagy a teljes excommunicatióban állott. Az is ténv. hogy a fegyelem minden személyes tekintet nélkül atkalmaztatott, mert a leghatalmasabbak csakúgy alá voltak vetve, mint a legszegényebbek es legerőtlenebbek. Itt tehát az Institutióban megvont elvek és a gyakorlati eljárás között tökéletes az összhang. De sok esetben ez összhangot hiába keressük. Az Institutió ugyanis szépen fejtegeti, hogy az egyház nem büntet testi fegyverekkel, nem alkalmaz börtönt, szóval nem él világi büntetésekkel; pedig ilyenekkel is éltek. »Egy ember, ki a maga játékházát titkon folyvást fentartotta, bitófához köttetett, a kártyák nyakába akasztattak ; egy divatárusnö, ki egy menyasszonyt fényíízve és kacérosan ékesített fel, kétnapi fogságra ítéltetett, sőt fogságot kellett szenvedni a menyasszony anyjának és két barátnőjének, kik őt öltözni segítették; egy házasságtörőt bűntársával együtt hóhér hordozott körül a városban*. (Révész. Kálvin élete 52 I.). »Egv előkelő c^aládbeli hölgy sajat szülei előtt megkorbácsoltatott. Mindezt az Institulio álláspont-