Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-21 / 3. szám

ISKOLAÜGY. Evangéliumi nevelés.* Igen tisztelt közönség! Kedves testvéreim! Mondá az Úr: Legven világosság és lett világosság. Oh Istenem, ha csak egy mondásomnak teremtő erőt adnál, mint a Te mondásodnak volt már a teremtés első percéhen, azt kérném, hogy az evangélium ereje hassa ói az egész világot, hogy az egész emberiség" a Te fényes világodba nézhetne, hol angyalsereged környez és szent fiad ül világkormányzó jobbodon. Óh akkor lenne igaz boldogság; szeretet és béke lakoznék közöttünk; a bűnök súlyától megtört, de az igaz bünbánattól megtisztult és megszentelt szívek mennyi gyönyörűséggel telnének meg és mily nagy öröm volna a Veled való lakozás már itt e földön, és Jézusunk, a mi felkent Fejedelmünk a Te utaidon vezetne majd fel Hozzád az örök életre, mint jó testvér a szentek seregébe, a legjobb Atyához. Nagyot kívántam és talán nem is jót: mert földi ember ezt a nagy boldogságot csak az újjászületés árán érdemli meg, mely a száz- és ezerféle bűnök megvallása, megbánása, megutálása és levetkőzése által lehetséges; a mikor közösségünk lesz az Atyával és az ő Fiával: Jézus Krisztussal. Ekkor lesz a mi örömünk teljes, mint János apostol mondja az első levelében és igaz az, a mint jtovább folytatja: »Ha azt mondjuk, hogy nekünk társaságunk vagyon ő vele és a setétségben járunk: hazudunk és igazságot nem cselekszünk. Hogyha a világosságban járunk, miképen hogy ő is a világosságban vagyon, viszont társaságunk vagyon ő vele és a Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére tisztít meg minket minden bűneinkből. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat megcsaljuk és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hív és igaz az Isten, hogy megbocsássa nékünk a mi bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk : hazuggá teszszük őtet, és az ő beszédének semmi helye sincsen mi bennünk*. (.Ián. I. 6—10.) Hassa át az Ur lelke és beszéde: az evangélium az emberi tarsadalmat; tehát az iskolákat is, a legkisebb gyermektől kezdve a felnőtt ííjakig, hogy erősek legyenek, Isten igéje bennök megmaradjon és meggyőzzék a sátánt, mely nagyon hatalmas és már-már erőt vesz a világon. Midőn az iskolák evangélizálásáról gondolkoztam, de máskor is, ezen intézeteket sohasem tudtam elszigetelten képzelni, minthogy az oktatásnak és nevelésnek nem is ott kell kezdődni és nem szabad ott végződni. E két munkának a mesgyéi: a bölcső és koporsó ; munkásai első sorban a szülők, azután a tanítók, majd a társadalom, vagy mondjuk úgy: az élet és mindenek felett a legjobb tanító és nevelő: a Jézus Krisztus. Az ő megismerésére és befogadására kell minden iskolának a lelkeket élőké * Elmondatott a Lorántffy Zsuzsánna- és a budapesti Ref. Ifjúsági egyesület által rendezett vallásos estélyen, január 11-én. szíteni. E két határ közt Ő általa kezdődik és vele végződik a valódi felső tanfolyam, mert itt már az igaz Isten ismeretéhez jutunk és Hozzá vágyódunk. A többi tudomány, gyakorlat és munka ad ugyan kenyeret, de kinek esnék ez jól töprengés, lelki háborgás, családi békétlenség, embertársaink meglopása és zaklatása, a lelket lehangoló testi élvezetek és a Krisztus nélküli sivár életnek minden testi gyönyörűsége mellett és még... a mi ezután következik ... a halál, a maga borzalmasságával azoknak, a kik az ilyen élet után egyelőre azt hiszik talán, hogy leszámolva az élettel megpihenést találnak. Nagy csalódás. Szerencsétlen emberek! nem tudják, vagy nem hiszik ezek, hogy örök nyugalma csak annak van, kinek ágyát az Ur vetette. Tehát »Ne szeressétek e világot, se azokat, a melyek e világban vannak. Ha valaki szereti e világot, nincsen abban az Atyának szerelme. Mert minden valami e világban vagyon, a testnek kívánsága, szemeknek bujálkodása és életnek kevélysége: nem az Atyától vagyon, hanem e világtól. És e világ elmúlik és az ő kívánsága is; a ki pedig az Istennek akaratát cselekszi, örökké megmarad«. (1 Ján. II: 15-17.) Térjünk vissza az iskolához. A mint tudjátok kedves testvéreim az Úrban: többféle és több fokú iskola van; de mindegyik a családból nő ki és onnan táplálkozik, mert ott van a gyökere. Nem szeretek Ítélkezni, mert én is megítéltetem; hanem mégis nagyon bűnösnek kell mondanom azt a családot, mely gyermekét már az óvóintézetbe úgy küldi, hogy Jézus nevét sohase hallotta és ajkát bármiféle kis imádságra megnyitni nem tudja. Hogy milyen legyen a családban a házi áhítat, azt az előttem szólott testvérünk ékes szavakban elmondta és ha a gyermekeket úgy nevelve veszik át az iskolák, nem kételkedem, hogy az evangéliumnak mindent átható ereje jó talajban, gondos ápolás mellett, bennök korán meg fog nyilatkozni és állandó fejlődést veszen, de a sziklára vetett magokból még a leggondosabb vető sem arathat semmit; bár más tekintetben az is igaz, hogy a sziklák is áldást hintenek, ha a termésre jól elő vannak készítve. Az alsó fokú iskolák az evangéliumi szellemet tekintve régebben jobbak voltak, mint a mostaniak. Nem akarom az állam mindenhatóságát vádolni, de nem is volnék igazságos, ha ezt tenném, mert hisz az állam is lehet evangéliumi, mint példák is mutatják és hogy minden tekintetben mily nagy eredményeket ér el az ilyen állam, épen tegnap volt szerencsénk hallani. Mint az Isten igéjét szerető azonban nem nézhetem nagy megnyugvással, hogy az egész államrendünk tisztán ethikai alapon épül. Ez is ér valamit; de a hol ennek fennállását csak a büntető kódex védelmezi, ez az állapot evangéliumszerünek épen nem mondható. Nem szégyenlem, sőt némi büszkeséggel vallom be. hogy mindig ideálista voltam és még most is az vagyok; sőt tanári működésemben is mindig az vezetett, hogy ne 6•