Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-24 / 25. szám

szél a tulajdonképeni evangélizációról, ennek módjairól, eszközeiről. Erre nézve nagyfontossággal birnak az ú. n. vallásos összejövetelek, melyeknél ima, ének és zene, felolvasás, szavalás, iljúsági egyesületek bevonása és működtetése csak emelni fogja az ily összejövetelek értékét és hatását. Föl lehetne újítani a szeretet-vendégséget is, különösen a reformáció ünnepe alkalmával, és az egész gyülekezet jelenlétében Nagyobb városokban a parókhiális rendszer hozandó be, hogy saját gyülekezetéhez való tartozás érzete minden hivő lelkében erősen kifejlődhessék, s a pap az ő egyes lokális gyülekezeteiben a társadalmi élet ápolására is gondot fordíthasson. — Az egyházközség erősítésének egy másik fontos eszköze a lelkész atyai gondozása, illetőleg a családatyai intézmény behozása. A pap t. i. összehívja az egyházközség családatyáit, ezek bizottságokba oszolnak a munkamegosztás elvének alapján, s működéseikről időnként beszámolnak. S ekként a tagok szervezésével együtt fog járni a gyülekezetek szervezése. Szép szerep jut itt a női bizottságoknak s illetőleg a nők munkakörének, kivált a szegények és betegek gondozása s az árvák ügyének felkarolása tekintetében. Csakhogy ez a dolog, igy pusztán kivánva nem sokat ér, hanem — mondá nagy éljenzések között: — tétessenek mindezek a theológusok (papok) kötelességeivé, mint a hogy a r. katholikusoknál van; itt a jóakaratra való bizás nem ér semmit sem! Végül az ifjúsági egyesületekről fejti ki nézeteit. Helyes alapon, jó vezetés mellett szintén sokat tehetnek az egyháztársadalmi élet előbbvitelére. Legjobb, ha lelkész és a presbitérium felügyelete alatt állanak. Természetesen az ily ifjúsági egyesületekben az ifjúsági istentisztelet kell hogy középpont legyen stb. Elnök megköszöni a tartalmas, szép felolvasást, a melynek értéke még nagyobb lesz akkor, ha az Évkönyvben is megjelenik. Sándor József szintén örömmel csatlakozik az elnök köszönetéhez. Szerinte is minél szélesebb organizáció megvalósítására kell törekednünk. Megvallja, hogy a már életműködésben levő egyházpolitikai törvények elé bizonyos aggodalmakkal nézett s tanulmányozván a külföldi különböző szektákat, lelkében mindjobban kijegecedtek bizonyos gondolatok, s ezek közt az, hogy az új idők folytán ujjá kell szerveznünk a presbitériumokat. Csak nem szabad a végletekbe esni. Indítványozza, hogy az Évkönyvben megjelenő javaslatokat ki kell adni az egyházmegyék értekezleteinek, melyek aztán véleményeiket a választmány által terjeszszék fel a központba. Jancsó Lajos marosujvári lelkész kívánja, hogy a jelesebb egyházi irók oly prédikációk és értekezések Írására sarkaltassanak, melyek külön heti füzetekben terjesztessenek el, s ez által a hívek lelkei fogékonyabbakká tétessenek az egyházi élet számára. Nagy Károly theol. tanár szerint a felolvasás az egész szervezet rendszerét nem ölelhette fel, csak egyes elvi álláspontokat érintett; a sok szó helyett valahára a tett mezejére, a cselekvés terére kiván lépni ; a közönyösség, tétlenség és hosszas aléltság után itt van már az ideje, hogy az egyháztársadahni működést megkezdjük, még pedig hosszas tervezgetések helyett sürgős munkákkal: ki-ki a maga körében, a maga talentuma szerint, a kijelölt útmutatások folytán. Pokoly József theol. tanár a felolvasásból kifolyólag mindenekfölött az alapelveket szeretné látni ; attól tart, hogy a felolvasó által fejtegetett szervezetek az egyén tevékenységére hátrányosan folyhatnak be; már pedig a személyes szabadság korlátozása ellenkezik a protestantizmus alapelvével. Molnár Albert reflexiói után dr. Bartók György püspök szerint: bármely gyülekezetben bármely szervezet létesül, az a nagy organizmussal kell, hogy kapcsolatban álljon. Mi most a jelen értekezleten a felolvasásban kontemplált szervekből egyet sem akarunk létesíteni, csupán csak eszméket termelünk azok számára. Ezeket oda lenn az egyházközségekben és az egyházmegyékben kell megvitatni, forrásba hozni; minél fogva a Sándor József javaslatához járul. Elnök ily értelemben enunciál. Következeti a mai nap, sőt az egész értekezlet fénypontja: Váró Ferenc nagyenyedi tanár felolvasása »Vallomások és kérdések* c. alatt. Ebben a felolvasásban egy lelkipásztor beszélget barátjával. Elbeszéli neki a maga vallásos tudatának fejlődése történetét. Gyermekkorának komoly óráiban odaadó hittel önként imádkozott. Később a kátétanulás évfolyamaiban kételyei támadtak, a melyeket felnőtteknek helytelen, vagy pedig félig s roszul értett társalgásai is ápoltak benne, úgy hogy már a konfirmációval nem tudott megbarátkozni, kitérni próbált előle. Azután, a gimnázium felső osztályaiban, a természettudományi tanulmányok és olvasmányok egészen a materializmus világnézete felé terelték. Véletlenül világosodott fel, hogy a vallás voltakép nem a konfessziók tartalma, hanem érzelem az emberben, s hogy a saját »győződései* sem egyebek, mint ez érzelem tudat-tartalmának alakulgatása. Egyéni világnézletéről ekkor sem mondott ugyan le, de átalakította azt s kiegyeztette, teljes megnyugvására, a keresztyén és protestáns érzület szabadelvű követelményeivel. Ily alakjában be is számol vele. Barátjának, mint iskolai hitoktatónak, tanulságul beszéli el ezeket el; aztán hat rendbeli, részletesen kifejtett kérdést intéz hozzája; ezek fonalán megállapodik vele hat tételben, a melyeket ily szövegben terjeszt a mai értekezlet elébe: I. Korunkban az egykori orthodox vallásos és keresztyén tudat sugalmazott egyöntetűségü tartalma helyébe temérdek változatosságú alanyias felfogások lépnek, még pedig természetes, lélektanilag jogosult utakon. Az ilyen felfogások típusait a proiestáns theológusnak vizsgálnia s velők, főleg hitoktatói hivatása szempontjából, számot vetnie kötelessége. II. A hitoktatás módszerét a lelkészképzőkben gyakorlatilag is szemléltetni kellene, s e végre hitoktatói gyakorló-iskolát nyitni. III. Gyermekeknek, vallásos érzésök első ápolása céljából, szülőikkel egyetértőleg, bizonyos körülmények közt egyénenként való gondozása is kívánatos. Papjelölt ifjaknak ily megbízatású legációkba bocsátása rendszerré volna teendő. IV. A hitoktatás munkáját, minden elszigeteltség gondos kerülésével, egyéb iskolai tantárgyak tartalmához es tanmenetéhez is lelkiismeretesen alkalmazva kell végezni. V. A középiskolai vallástanítás tervének és rendszerének céljául kell kitűzni az »egyetemes papság* eszméjének gyakorlati valósítását. VI. A hitoktatás egész vonalán az egyetemes keresztyénség — istenországa — eszményét tartsuk állandóan szem előtt. Ez szükségképen kizárja a vallási türelmetlenség tenyésztésének minden kísérletét. Ez volt a művészien kidolgozott, keresetlen egyszerűséggel s rokonszenves hangon tartott előadás, akként, hogy a hallgató a párbeszédet vélte hallani, melynek folyamán mily szépen kidomborodott a Krisztus eszményi lénye! S mily igazi álláspontot foglalt el a vallásos érzéssel kapcsolatosan mély bölcsészeti felfogással elmélkedő tudós szerző akkor, midőn a protestáns egyházakat a keresztyénség mentsvárainak tekinti! Rátérve a beszélgetés fonalán az iskolák tanrendszerére, emlékeztet, hogy