Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-03 / 22. szám

Hát a mi a buzgalmat, az erélyt, a hitet illeti, az bennem megvan, és pedig az evangélium szavai szerint, a mint mondá Krisztus: »Mert bizony mondom nektek: Ha annyi hitetek leend, mint a mustármag, és mondjátok a hegynek : Menj innét amoda: elmegyen, és semmi sem lesz nektek lehetetlen*. És ehhez a misszióhoz ez kell! Nagy munka! Óriás munka! De eredményében nem lehetetlen, sőt lehető ; nem kivihetetlen, de kivihető! Fáradhatatlanság, ernyedhetetlenség, kitartás kell hozzá: és akkor meg lesz! Csakhogy úgy szólván élűiről kell kezdeni! Sem a közepén, sem a végén, hanem ott, a hol félben hagytuk, a hol a Krisztus nyomdokaiból kitértünk. És a legnagyobb nehézség nem az lesz, hogy visszatérjünk, hanem, hogy elhárítsuk a visszatérhetés útjában álló akadályt'; az akadályt, a mely kitérített a nyomból, és nem egy könnyen lesz keresztülvihető, hogy elhárítása nélkül visszatérhessünk abba. A reformáció megszületésének pillanatától kezdve a mai korig folyton utunkban állt ez akadály; elharítása csak a képzeletben volt meg, de tényleg nem. A csábító sátán a rosz példákban mellettünk vigyorgott mindig. A gazdagság, a fény, a pompa, a nagyravágyás, a dölyf, a külszin; a benső tisztaság helyett a külső csillogás, a szerénység helyett a hatalmi vágy, a felebaráti szeretet helyett a szeretetlenség, hogy az erősebb lépcsőül használja a gyengébbet, hogy ez a lépcső helyettesítse az Istenhez emelő fohászt, ez a lépcső vezessen az egyenlőség és az üdvözölés helyett embertársainak feje fölé, a földi hatalmaskodásnak a testvériség verejtéke által legvastagabban aranyozott trónjára! Igen! Ez az akadály, ez a megkísértés volt a szomszédunk mindig, és mert nem voltunk képesek legyőzni, tűrnünk kellett, sőt bizonyos tekintetekben engedelmeskednünk kellett! Ki voltunk téve a csábítás és erőszaknak, s a mennyiben elhagytuk a krisztusi nyomot, az okot e csábításban és ez erőszakban kereshetjük! A mi rosz bennünk van, ettől vettük át. Rá tudnék mutatni lépésről-lépésre, fokról-fokra, és ettől veszszük át még mindig: a tizenegydik órában is! De üt a tizenegyedik óra, és jaj annak, a ki meg nem figyeli, meg nem érti kongását! Egy dolgot azonban jelenthetek önöknek uraim, testvéreim, és pedig azt: hogy a tizenegyedik órában az erösebbek mi vagyunk! Nem testileg, de szellemileg; nem anyagilag, de erkölcsileg! A csábító szellemileg és erkölcsileg lejárta magát teljesen. Szellemi erejét, melyet csak hatalmi eszközeinek bővítésére használt föl, kicsorbította az anyagi ércen : erkölcsi erejét elvesztegette az erkölcstelenségen. Az ő erős vára, a mely nem az Úr volt soha, csak üvegből van ma már, és úgy állunk mellette mi, mint Dávid állt Góliáth mellett egykoron. Mindig maganak ássa vermét a bűn; ez is megásta már, és hogy bele hulljon, csak egy taszításra várakozik. És e taszításhoz nem kell mas, csak amaz erkölcsi fensőbbség és hatalom fölismerése, melykezünkben van. Ennek a hatalomnak fölismerésére serkentem azokat, kiknek kezükben van és kezükbe lesz letéve a misszió ügye. Ismerjék föl mindenek előtt a helyzetet és Sokrátesként, ismerjék föl mindenek előtt önmagukat! Nagyot változtattak az idők a helyzeten ! A haladás, a felvilágosodás és a hatalmi konjektúrák egészen más helyzetet teremtettek, és ha van árny, van fény is; ha van bűn. van annak leküzdésére eszköz is; ha van sötét folt, van nap is! Az a sötét rém a nap előtt ma már csak árnyék: de hogy még ez az árnyék is letűnjék, csak fokozni kell a világosság intenzivitását! Annyi, de annyi erkölcsi teher súlyosodik ama vállakra már és annyi, de annyi tegyver van a kezünkben már, hogy e fegyvereknek meg csak sujtaniok se, csak villogniok kell és az azelőtt máglyákat okádó tizenkétfejű sárkány valamennyi feje porba hull! De még többet mondok! Csak tüntetni kell; meg csak meg se kell kezdeni az ostromot és mint Jerichó falai egykoron, a látszat ezen vára is összeomlik, pusztán harsonáinak hangja előtt! Mert lehetetlensének tartom, hogy a bűnnek és erköcsltelenségnek leleplezése, a bűn és erkölcstelenség meztelenségének látása borzalomba ne ejtse a világot! Hát miért tűrni az arany palástot, ha az egy küteges testet,— a szendén, szeretően mosolygó álarcot, ha az egy egoista rút arcot takar? Le a palásttal és az álarccal is! Ki kell venni a méregfogakat és ha nem lesz többé fertőztető a kígyómarás: a misszió munkájához csak akkor foghatunk biztosan. A forrást, a bűn forrását kell bedugni, hogy ne mehessenek oda italt meríteni a szomjazok! A bűn várát kell ledönteni, hogy az egykor hatalmas falak romjain elmélkedhessék az emberiség a bűnök büntetése és az erény diadala felett De amíg a siker a bűné, ha bár látszólag is; míg az erkölcstelenség maga alá képes gyűrni az erényt, ha bár látszólag is; míg a Krisztus tanainak ellenkezője ül diadalt a tanok felett: addig a rosz példa fogja teremni az ő gyümölcseit! De hát csak figyelmeztetésül irom ezt! Én fújom ezt a harsonát és nem Önök; én egyes ember ezt csak fölemlítem és a misszió azt fogja tenni, a mit jónak lát. De emlékezzenek reá, a kik utánam élnek: hogy az ép gyümölcsöt a rolhadástól nem lehet megvédeni, csak úgy, ha eltávolítjuk a rothadtat! Ezt pedig csak akarni kell. Váljék az erős akarat erős hitté: »És ha mondjátok a hegynek: Menj innét amoda, elmegven* . . . (-0-) MISSZIÓÜGY. Protestáns árva-egyletünk mult évi működése. Az országos protestáns árvaegyesület az 1899. évi működéséről a május 19-én tartott közgyűlésen adott számot. Áldásokban gazdag volt ez a 41-ik esztendő is. Bizonyítják a kibocsátott jelentés következő adatai. 44