Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-03 / 22. szám

Minden anyának, ki új életet tartva karjai között, Máriára feltekint, az a sejtelem vonul át szivén, hogy a Mária méltóságából neki is jutott valami és hogy a gyermek Jézus titkából az ő gyermekében is él valami. És így az anyai szeretet és anyai boldogság emez átszellemült képéhez minden más közönséges anyának van bizonyos benső vonatkozása. Azonban a minden anyák eme legszentebbikének egyúttal mélységes fájdalmat is kellett szenvednie, midőn ott állott fiának keresztfája alatt s tőr járta át szivét. És a nagy művészek a kereszt alatt és a sír felett álló anyát a legmélyebb és legszentebb anyai fájdalom mintaképévé avatták fel. Mennyi fenséges képet tudtak ez érdemben megteremteni, a melyek olyan sokat tudnak mondani minden fogékony kebelnek. A haldokló gyermekeit átölelő anyát különben a művészet nagy mesterei már Jézus előtt jóval elfogadták legfenségesebb alkotásaik tárgyául, Niobenak, a szerencsétlen anyának képében, ki nem képes a halál nyilait viruló gyermekeitől távol tartani. Ők azonban bámulatos képeikben csak azt az engesztelődés nélküli anyai fájdalmat állítják elénk, mit a pogány istenek irigysége idéz elő, míg a keresztyén művészet azt a legnagyobb fájdalmat festi, a mely nem tusakodik Istennel, hanem tudatával bír annak, hogy ínég a legborzasztóbb fájdalom is Isten örök bölcseségén és szeretetén alapul. Mennyi fenséges éneket szerzettek Mária dicsőítésére, a melyek telve vannak fenszárnvaló lelkesedéssel, égi örömmel, mélységes bánattal! Sokan hallhatták már közületek azt a megragadó éneket, mit De Benediktis Jakab a fia keresztje alatt álló Mária tiszteletére szerzett és a mit egy, vele lelki rokonságban álló egyén megkapó dallammal látott el. Azt az éneket, melynek kezdete ekként hangzik : Stabat mater dolorosa, Juxta crucem lacrimosa, Dum pendebat filius, Gujus animam gementem, Contristatam et dolentem Pertransivit gladius. Azonban a hivő római katholikus nemcsak a gyermekében boldog és a fia halála miatt kesergő anyát látja Máriában, hanem egyúttal égi dicsőségben uralkodó királynőnek is tekinti őt. A pápás hivek minden év augusztus 15-én megünneplik Mária mennybemenetelét, s ez az ő egyik legfényesebb és legszebb örömünnepök. A ki jártas a művészetben, tudni fogja, hogy hány nagy művész ábrázolta már ki a mennybe szálló Máriát, egy dicső nőalak képében, kit számtalan angyal vesz körül. Mária azonban a pápás hivő előtt nem maradt pusztán kegyes anya, Jézus édes anyja. Nem! ó istenanya, a kiből, mint valami túlvilági napból, az isteni könyörületesség sugarai lövelnek szerteszét. Igen, ő minden szorongatott embernek anyai barátnője. Megérti annak minden fájdalmát, minden bánatát, mint egy jó anya; tudja, hogy az emberi szivet semmi sem izgatja fel jobban, mint a háztartás és a családi élet aprólékos gondja. Érzi a testi és lelki fájdalmakat egyaránt; ép azért az ember bátran viheti elibe minden gondját, minden baját. Másrészről azonban méltóságos égi királynő is, ki ég és föld felett uralkodik. így eshetik meg aztán, hogy ez a Mária mindenkinek istápja. Segíti a fóldmívest, ki a magot szórja; a tengerészt, ki viharkorbácsolta hullámokon hányódik; segíti az ifjút és a hajadont, midőn házaséletre lépni kívánnak; az atyát, kit házi gondok gyötörnek; a betegeket és szenvedőket, Ínségükben szelídségével támogatja őket. így kiséri Mária a hívőket minden utaikon végig; így áll oldaluk mellett a legsetétebb és legnehezebb órákban is. Sőt, mikor már nyugtalankodni kezd a lelkiismeret és érezni kezdi az Isten igazságossága szigorát önmagában; mikor megtörik és összeroskad a szív, akkor is csak Máriánál talál menedéket a reszkető kebel, A »Faust« nagy német költője a szegény Margitot oda térdepelteti a Mária-kép elé és eme szavakat adja ajkaira: » Mária ! Bánatnak anyja Lásd meg az én keservemet! Ki szűdben karddal Ezernyi kínnal Nézed haldokló gyermeked. Az égre nézesz, Sóhajt intézesz Fel, onnan várod a kegyet. Mária! Bánatnak anyja! Lásd meg az én keservemet. A köznép vallásos kegyessége, a lelkesedés hevében nem veszi figyelembe aggódólag a hivatalos egyházi tan határait és megkülönböztetéseit, hanem a kegyteljes anyában az egész isteni dicsőség megnyilatkozását látja. A pápás vallástanító minduntalan hangsúlyozza ugyan, hogy Mária csak a leghathatósabb közbenjáró Istennél, s hogy őt nem imádás, hanem csak hódolat illeti; csakhogy az élő, szilárd kegyesség mindig szigorúan monotheisztikus szokott lenni, a mely csak egyetlen hatalomnál keres menedéket, annál, a mely mindenható és egyúttal könyörülő is. Azonban, ha a kegyes felbuzdulás pillanatában úgy látja is az igazi római keresztyén ember, hogy neki Mária minden mindenekben; de a nyugodt pillanatokban lehetetlen, hogy fel ne merüljenek előtte ezek a kérdések: »Micsoda állást foglal el a szent anya Istennel, az Atyával és a Jézus Krisztussal szemben?* Annyi bizonyos, hogy a római egyház nem tagadja a mindenható Istennek, a világ tulajdonképeni urának létezését; csakhogy az Isten, ki a világ örök, szigorú, komoly rendjében jelenti ki magát, az ő megközelíthetlen fenségénél fogva a megváltás után sóvárgó lélek előtt egészen háttérbe szorul. Hát Jézus Krisztust nem tekintik-e az isteni kegyelem közvetítőjének ? Máriának Jézushoz való viszonya Michel Angelonak azon a képén domborodik ki legszembetűnőbben, a mely a pápai palota sixtini kápolnáját ékesíti, s a mely a végitéletet ábrázolja. Ezen a képen Jézus római császárként áll előttünk, arcán a kérlelhetlen, átható harag kinyomatával. Haragosan emeli fel jobb kezét, mintha ezt mondaná: »távozzatok tőlem gonoszság cselekedői* Látjuk e képen, a mint a démonok által letaszított elitéltek elrémült tekintettel haladnak a pokol felé. E mellett a szigorú világbíró mellett, a kinek arcán a könyörület egyetlen vonása sem fedezhető fel, ott látjuk térdepelni, földre szegzett, megrémült tekintettel az anyát, Máriát, a könyörülő szívű, szelid Máriát, a ki maga is megijed fia rettenetes szigorától. így válik érthetővé előttünk, ha a földi élet nyomora miatt szorongó kebel, eme kiábrázolások folytán, legszívesebben Máriához menekül ; elfordul a világbirótól, a ki az emberi sziv kínjait könyörtelenül nézi. így lett Mária a hivő római keresztyén előtt az ő egyetlenévé és mindenévé. A római keresztyén az ő kezébe teszi le létét és egész valóját; tőle vár mentséget és segítséget, életében és halálában eg^iránt. Igen, Mária odafent is szószólója a bűnösöknek, hogy azok ne legyenek az örök kárhozat martalékai.