Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

a róm. kath. egyház ezen viselkedése indító okának nvomára járjak s amaz indító okok földerítését keressem? Azon kivül, a mit még valamikor az iskolákban nagyon, nagyon régen a vallásokról tanultam, más egyebet nem tudtam; az egyház viselt dolgairól is csak annyit, a mennyit minden könyv- és hirlapolvasó ember tudni szokott, meg a mennyire rátanított a tapasztalás; de a mióta kutatok, olvasok, tanulmányozok: rettentő ámulás fog el! Az az ámulás, 1.i., hogy hogy lehessen a mai fölvilágosodott korszakban egy ilyen testületnek, mint a róm. kath. egyház, exisztálni ? Nem az egyház tagjairól, az egyesekről, kivált az alsó papság egyeseiről szólok; ezek az egyházi fegyelem kenyszerzubbonyában vegetáló, az emberi legszentebb kötelektől, a családi kötelékektől elzárt, tehetetlen és önmagokba elégedetlenül bebörtönözött páriák hasonlók a kanári madarakhoz. Ezek sajnálatra méltó, csupán az egyház céljainak eszközei gyanánt szolgáló felebarátok, a kik közül számosan igyekeznek jól cselekedni: ámde az egyház maga?... Ez, mint testület, még nem cselekedett jót soha ! Soha olyat, a melyet nem önnönmagáért cselekedett. Tanulmányaim, kutatásaim, ezekre a nyomokra vezettek és most mar tisztán áll előttem, hogy miért nem tudott ez ideig diadalra vergődni a Krisztus tana! Mert a mi e tanok gyakorlati diadalának leghatalmasabb és mind ez ideig legyözhetetlenebb akadályául szolgált: az a róm. kath. egyház volt! Bámulnom kell, hogy ezt eddig nem volt képes belátni az emberiség-, avagy nem törődött vele, ha be látta is? De hát akkor mire való itt ez a rettenetes drága, hatalmas, nagy befolyású és az erkölcsiségre kiszámithatlan káros hatást gyakorló, csupán önnönmagáért élő, csupán önös célját szolgáló testület ? Ez az a kérdés, a melynek megvilágítására tollat fogtam. Tollat fogtam, a mely tollat az a meggyőződés vezetett, hogy az emberiség alszik, hogy az emberiséget föl kell rázni álmából, a mely emberiség, ha fölébred és látni tudni fog: segíteni is fog magán! Nem önhitten gondolom ezt. Nem az én gyenge tollam erejétől várom ezt. Ez a toll csak arra való, hogy végig szaladjon az emberiség érzelmeit képező citerának húrjain és hangokat csaljon ki azokból. Ez a toll maga nem képez eszmét, csak pendít eszmét, a mely eszme megpendülhet itt, megpendülhet ott, s végre egy közös nagy harmóniába csaphat össze. Ez a toll csak arra való, hogy a tények föltárásával gondolatokat ébreszszen és a tények meztelen föltárásával takaródzásra kényszerítse a r. kath. egyházat. Oly tényekre, oly cselekményekre mutatok rá, a melyek, ha igazak, annak az egyháznak, mely a tényekre hallgatással felel, vagy a tényeket megcáfolni képtelen, a mai kor színvonalán megmaradnia, illetőleg megtüretnie nem lehet. Hát vagy felelni fog, vagy nem; vagy tud cáfolni vagy nem! Ha tehát majd arra kerül a sor, hogy elő kell venni a vallási bölcsészetet és a többi történelmi forrásokat is, majd lesz nekem oly segítségem, melynek szellemi támogatása mellett biztos diadalra számitok; annyit tudok, érzek, bizonyosra veszek már is: hogy a Krisztus tanai, az evangéliumok mellettem vannak. Módot, utat. alkalmat akartam nyitni az ész, a tudás és a szellem sziporkáitól szikrázó, mindazonáltal felebará'i eszmeharcra, hogy a majd kigyúló szellemi villámok fenye mellett fel tudjuk fedezni az isteni igazság világosságot követelő legdrágább alapkövét. Erre az alapkőre épüljön az az egyház, a mely Isten nevében beszélni akar! Itt aztán módjukban lesz Önöknek is tisztelt Uraim, mint szakértőknek, szólni a dologhoz, a melynek befejezése nem én rám várakozik. De ha közönyösen, egykedvűen magamra fognak hagyni? Én, mint kicsiny, gyarló ember csak annyit tettem és teszek, a mennyit birok.* Budapesten, 1900. május 1. Kiváló tisztelettel Tóvölgyi Titusz« MISSZIÓÜGY. Az újkor apostolai. Cikkemnek méltán adhatom ezt a nevet. Méltán pedig azért, mert ez a rövid tudósítás azokról fog szólani, a kik megértve Urunk Jézus parancsolatját, tanítanak minden népeket s elviszik az Úrnak evangéliumai a lelki sötétségben élő népekhez: a prot. misszionáriusokról. Az újkornak ezek az apostolai az új világ legnagyobb városában, New-Yorkban tartották meg gyűlésüket, április hó 2l-étől május hó l-ig. A gyűlés helye a hatalmas »Carnegre HalU volt s a költségek több mint 40 ezer dollárra rúgtak, a mely összeget adakozás útján gyűjtötte össze a pénzügyi bizottság. A delegátusok száma meghaladta a 2500-at, mert képviselve volt itt a hittérítéssel foglalkozó protestánsok minden felekezete. A Krisztus evangéliumának s így a felvilágosodás és műveltség terjesztőinek a fogadtatása s majd az irántuk és munkálkodásuk iránt való érdeklődés valóban nagyszerű, páratlan volt. Sehol, az egész világon nem részesülnének olyan tiszteletben s olyan fogadtatásban az államfő részéről az evangélium terjesztői, mint a protestáns Egyesült-Államokban. Az elnöki széken az Egyesült-Államok volt elnöke: Harrison Benjámin ült, s a megnyitó ülésnek főszónokai a jelenlegi elnök: Mac Kinley és New-York állam kormányzója, a hires Roose volt! Ott voltak a szónoki emelvény körül a szenátorok, miniszterek s a hires hadvezérek. Fent a kóruson egy 300 tagból álló énekkar zengett hatalmas éneket, s a hires püspök, Potter imádkozott. Bizonybizony olyan jelenet ez, a melyet csak egyszer lát az ember életében. Vájjon volna-e koronás fő, a ki beszédet intézne az újabb kor emez apostolaihoz ? Vájjon hangsúlyozná-e az európai uralkodók közül csak egy is, hogy a műveltség magvetői ezek az új apostolok voltak?! Alig hiszem. De az itt egész természetes dolog, hogy a nemzet feje üdvözölje azokat, a kik azt prédikálják, a miben a népek ereje vagyon. Hogy ezen a gyűlésen milyen érdekes tárgyak kerültek tárgyalás alá, annak illusztrálására leírom a programmot, megjegyezvén, hogy ez nem öleli fel a gyűlés tagjainak munkálkodását teljesen, mert a konferencia tiz osztályra osztva gyűlésezett. Szombaton, ápril hó 21-én volt a megnyitó ülés, a melyen a fogadtatás is történt, valamint az egyes megbízottaknak a fogadtatást megköszönő beszéde. * Nem fogjuk magára hagyni! Csak bátran, előre asftt-tség ostromára, — de evangéliumi alapon!