Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-13 / 19. szám

nincs theologiai és vallásbölcsészeti iskolázottsága. De van erős vallásos érzéke, van szilárd bibliai hite, s ez a hitenergia helyenként olyan erőteljesen, oly melegen, oly meggyőzőleg nyilatkozik meg a könyvében, hogy a theologus olvasót is fölmelegíti és magával ragadja. Egyes történeti apró botlásai is vannak (pl. Kálvin megégettetéséről beszél), s az egész mü kidolgozása tudományos értelemben nem rendszeres. Ám azért mégis nemcsak rendkívül érdekes, hanem valósággal tanulságos olvasmany, a mely eszméltet, termékenyít és az evangéliumi hitben jelentékenyen erősít. Melegen ajánlom az olvasók figyelmébe. V. F. BELFÖLD. A debreceni ref. theológus diákkongresszus. Régen terveztük már, de nem tudtuk megvalósítani Régóta éreztük a hátrányait annak, hogy kedves hazánk öt theológiája nem érintkezik egymással. Régóta égett a vágy keblünkben, hogy egybegyűlvén, megismerjük egymást s tanakodjunk egyházunk állapotáról, kötelességeinkről s egyeb közös dolgainkról. E régi óhajtásunk, szivünk régi vágya teljesedett be Isten kegyelméből e hó első napján. Már maga a nap is, május elseje, az örömnek ünnepe. Az újra éledt természet diadalát szoktuk ünnepelni e napon; de most, Istennek legyen hála, nemcsak a természet újra éledésén, de a magyar ref. theológiák ifjúságának szeretetteljes ölelkezésén is örvendezhetett mindazok szíve, kik a komoly munkának, az ifjúi lelkesedésnek hiányáról panaszkodnak. Mielőtt a kongresszus lefolyását ismertetném röviden, nem hagyhatom említés nélkül, sőt hálátlan lennék, ha nem méltatnám azt a szives fogadtatást, melyben debreceni kollegáink részeltettek. Ha örül a testvér, ha rég nem látott testvérét viszont látja, úgy mi százszor inkább örültünk; hiszen még eddig nem látott testvéreinkhez mentünk, kik hasonló örömmel, szeretettel örvendeztek látásunkon, s elkövettek mindent, hogy a »kálvinista Róma« falai közt otthonosan érezzük magunkat. Huszonnégy küldött jelent meg: Pápáról 8. Kolozsvárról 5, Sárospatakról 3, Budapestről 8; a debreceni theológia hivatalosan 12 ifjút jelölt ki a kongresszus tagjaiul. Május elsejen, reggel 8 órakor a kollégium oratóriumába gyűltünk össze a tanácskozásra, illetve az ezt megelőző istentiszteletre, melynek komolyságát nagyban növelte Kiss Áron püspöknek, Ujfalussy Bélának, a theol tanári karnak s több kedves vendégünk szives megjelenése. Istentiszteletünk a 37. dics. és a XC. zsolt 1. versének eléneklésével kezdődött. Ezután Csomasz Dezső pápai theol. szenior vezette Istenhez az egybegyűlt ifjak szivét buzgó imával, melyben halát adott Istennek végtelen kegyelméert, s szent lelkének segítségét kérte. Utána Makay Lajos budapesti theol. szenior hirdette az Isten igéjét Jer. 30: 12—17. verse alapján. E bibliai verseket vonatkoztatta a magyar ref. egyházra; rámutatott annak romlásara: »veszedelmes a te romlásod, veszedelmes a te vereséged; senki nincsen, ki megítélne a te ügyedet, hogy bekötné sebedet; az orvosságok s flastrom nem használnak néked«. Bizony jól mondja ezt az Isten igéje! Itt van az ideje, hogy meghalljuk e beszédet s fontolóra vegyük ; ne hitegessük magunkat, hogy nincs olyan nagy baj, mint azt némelyek állítják; ne ámítsuk magunkat, hogy nem olyan nagy a veszedelem, mely végromlással fenyegetne, hanem ismerjük be, s ezt csak elfogulva vagy büszkeségből tagadhatjuk, hogy mi vagvunk a hibásak", hogy mi mulasztottuk el első sorban kötelességünket, s bizony igazat szól Isten igéje :>A te gonoszságodnak sokaságaért és bűneidnek eláradásáért cselekedtem ezeket veled !< És ha valakinek, úgy egyházunk jövendő lelkipásztorainak komolyan számot kell vetniök mindeme kérdésekkel, melyek egyházunk degenerációjának igazi okát, a nagyrészt eltitkolt sebeknek igazi orvoslását és igazi gyógyszerét célozzák. Meg kell győződnünk a felől, hogy ez így tovább nem maradhat; de tudnunk kell azt is, hogy magunk semmit sem tehetünk, hanem szolgálatába kell lépnünk annak, ki így szól biztatólag bűnös gyermekeinek: »Gyógyulást hozok te read, s meggyógyítlak a te fájdalmaidból!* Ebben a fenséges szolgálatban van az igazi szabadság; ebben van a lelkészi pálya magasztossága! Isten segítségével lássunk hát a dologhoz ! — Ezek voltak a prédikáció főbb gondolatai. — Majd ismét az énekkar énekelt, s végül a 179. dics. 10-ik verse zárta be az istentiszteletet. A kongresszust Csiky Lajos, a debreceni főiskola rektor-professzora nyitotta meg. Lelkes szavakban üdvözölt mindnyájunkat s Isten áldását kérte tanácskozásainkra. Erre megválasztottuk a tisztikart. Elnökökké: Csomasz Dezső pápai és M'ikay Lajos budapesti szenior lettek ; az alelnökök pedig a többi három theológia kebeléből választatlak, mindenikből egy-egy ifjú. A tisztikar megalakulása után a tárgysorozat került napirendre. Az első, legfontosabb kérdés előadója Gyarmathy József sárospataki theológus volt. A kérdés így hangzott: Miként tartható fent az érintkezés a jövőben is a magyar ev. ref. theológiák között? — Az előadó indítványára s többek hozzászólására azt határoztuk, hogy minden évben tartunk theológus kongresszust, mindig más és más theológiai székhelyen ; ezenkívül, a mennyire tehetjük, meglátogatjuk a testvér kollégiumokat. A lelkészi minösítvény ügyében Szabó Miklós debreceni theológus volt az előadó, s indítványát, mely szerint az egyetemes zsinathoz kérvény nyújtassák be a minösítvény eltörlése avagy módosítása érdekében és a végből, hogy az I. és II. lelkészi vizsga közt levő kápláni év szolgálati évnek tudassék be, valamint a próba-prédikalás állittassék vissza. A kérvény formulázására és benyújtására egy öt tagból álló bizottságot választottunk. A theológus önképzésről, Vargha Kálmán előadása nyomán áldásos eszmecsere fejlődött ki, úgy annak szükségességét s fontosságát, mint eszközeit illetőleg hangsúlyoztuk, hogy a theológusnak mire kell magat képeznie. Nem arra, hogy egy imádságot szép hangsúlyozással lel tudjon olvasni, sem arra, hogy egy betanult prédikációt szép gesztusokkal elő tudjon adni, hanem igenis a theológusnak arra kell készülnie, hogy lelkeket tudjon megmenteni a bűnnek rabságából; lelkeket tudjon elvezetni Krisztushoz. Az ilyen célú önképzésnek első s lő eszköze a »Szentírás«. Ezt kell tehát elővenni az ifjú Thimotheusoknak, nemcsak azért, hogy kikeressék a textust, hanem, hogy lelkűknek épülést, erőt szerezzenek abból, s megtanulják ismerni Krisztust, a kit ismernek ugyan tudós dogmatikákból de a Szentírásból legkevésbé, s végig hallgatlak a 8 szemesztert a nélkül, hogy legalább csak egyszer átolvastak volna a bibliát. — A biblia mellett mindenesetre méltányolnunk kell az egyhaztörténehnet, a szimbolikus könyvek ismeretét s egyéb hasznos tudományokat, melyek az önképzésnek szintén fontos eszközei. A theológus közös diák-lap létesítése élénk meg-