Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-06 / 18. szám

ébredez, eszmél, tenni készül, sőt it-ott cselekszik is«. Tovább menőleg megemlíti a cikk gyors egymásutánban keletkezett vallásos irodalmi vállalatainkat és aztán így szól: »a Traktátus Társaság különböző vallásos irataiból pedig hazánkban a mult év folyamán 70,743 példány kelt el. A társaság kiadványainak e jelentékeny terjedése hazánkban sok tekintetben érdekes és tanulságos. Érdekes, mert némileg cáfolatául szolgál annak a sokszor hangoztatott előítéletnek, mely — kivált lelkészi körökben — nagyon el van terjedve, hogy az iratok idegenszerűségük miatt nem a magyar népnek valók. Ha valóban úgy volna, akkor bizonyára nem terjednének ily tekintélyes számban, a mikor bizonyosan tudom, hogy a kolportőrökön kivül alig 20 magyar ajkú lelkésztársunk vesz magának fáradságot ez iratok terjesztésére. És rendkívül tanulságos, mert világosan mutatja, hogy a vallásos szükség nálunk is felébredt, táplálékot kiván ; a mit különben más idevágó jelenségek is tanúsítanak. Mindebből pedig az a morál, hogy felserkenvén a tétlenség álmából, álljunk egyszer már mindannyian munkába a valláserkölcsi irodalom terén. Különösen a terjesztés, az olvasásra kapatás fontos most egyelőre. Mert ha növekszik a fogyasztás, növekedni fog a valláserkölcsi olvasmányok intenzivitásajavulni fog minősége is«. E cikk írója, látszik, sok jóindulattal veszi védelmébe a társulatot némely támadásokkal és vádakkal szemben. De lássuk csak, mik azok a vádak ? ! (Folyt, köv.)

Biberauer Richárd. NEKROLOG. Sehneeberger János. 1825—1900. Az uj-verbászi ágostai evangélikus egyház lelkészét nt. Sehneeberger Jánost, a bácskai papság aranyszájú Jánosát, képesített tanárt, a Ferenc József-rend lovagját, néhány napi betegsége után, 75 éves korában, húsvét első vasárnapján elragadta az élők közül a halál angyala. A köztiszteletben és közszeretetben állt érdemdús lelkész élete méltó arra, hogy bár röviden, ecseteitessék e Lap hasábjain is. Sehneeberger J. Sopronban született 1825 január elején. Tanult Sopronban, Pápán s ismét Sopronban; végül három évet töltött Tübingában és Jénában. 1851-ben avattatott fel lelkésznek Sopronban, s 1852-ben lett az akkor keletkezett lugosi egyház papjává. Lúgoson épen húsvét első napján tartotta beköszöntő beszédét, s ím 58 évre rá, szintén húsvét első napján végezte be közhasznú életét. Néhány évi lugosi lelkészkedése után Pancsovára hivatott meg lelkipásztornak, s buzgóságával sikerült is gyenge helyzetéből virágzó állapotba helyezni e gyülekezetet. Itteni lelkészkedése alatt tette le a tanári vizsgát és sok éven át volt a pancsovai főreáliskolában a magyar és német nyelvnek rendes-, s a francia nyelvnek rendkívüli professzora. Midőn Marienfeldet, a jelenleg Hertelendifalvát és vidékét 1870-ben elöntötte az áradás, ez alkalommal Sehneeberger János, élete veszélyeztetésével sok vagyonnak és életnek lőn megmentője, a miért is ő Felsége a Ferenc József lovagrenddel tüntette ki. 1875-ben az új-verbászi ágost. evang. egyház választotta lelkészévé, s azóta itt működött, mult hó 15-én bekövetkezett haláláig. Több éven át volt a bács-szerémi esperességnek alesperese; még több éven át a népiskolák dékánja s a tanítói kör elnöke. Fénylett több esztendőn keresztül, mint az új-verbászi algimnáziumnak elnöke és a német és francia nyelvnek rendkívüli tanára. Mint a német nyelv tanára egy német nyelvtant is írt, a mely igen jónak és sikerrel használhatónak bizonyult. Több egyletnek részint elnöke, részint választmányi tagja volt; s valószínűleg a nagy Bácsmegyében a legjelesebb papi szónok, — jó hazafi, s tanult, művelt egyén. Tudományos műveltségét bizonyítja mintegy 3000 frtot érő könyvtára. Tudományszomját, a tudománynyal haladni szeretését mutatja az, hogy három utolsó évében neje néhányszor kérte, hogy ne vegyen többé új műveket, hisz már eleget tud, — s a figyelmeztetésre rendesen csak az volt a válasza, hogy a jó pap holtig tanul. Egyik buzgó előmozdítója és gyakorlója volt a vallasos estélyeknek, s keresztyéni türelmére, gyülekezete iránt való szeretetére vall, hogy huszonöt- évi lelkészkedése alatt sohasem követelte híveitől, akár megintés, akár exekució útján a hátralékos stólát. Ha valaki stólát fizetett, azt elfogadta, de a hátralékosokat sohasem sürgette. Az elhunytnak 44 évig tartott boldog házassága kilenc gyermekkel lőn megáldva, a kik közül öt van életben. A boldogult oly erőteljes férfi volt, hogy a leghoszszabb életet jövendöltük neki, annyival inkább, mivel egész életén át, utolsó napjaig soha beteg sem volt. S ím az erőteljes embert nagy-csütörtökön egy kis bélgyuladás ágyba szegezte, s a következő húsvét első napján estefelé már elhunyt, egész Új-Verbász rémületére és szomorúságára. Temetése a húsvét utáni kedden délután történt meg, igen nagy részvét mellett. Végtisztességére megjelent az egész környék intelligenciája, valláskülönbség nélkül és Új-Verbász és O-Verbász egész közönsége. Miután a gyásztisztességtevők fele sem fért volna a lelkészi lakás udvarába, a házi gyászszertartás a paplak előtti szabad téren, a piacon tartatott meg. A gyülekezet éneklése után Podhorszki kátyi lelkész tartott imát a koporsó felett. Ima után a dalárda szép éneke következett; ezután pedig a harangok gyászhangjai mellett az egész gyülekezet, élén a sokféle egylettel, a nagytemplomba vonult. A koporsót az egyházi elöljárók vitték, s az oltár elébe helyezték. A templomi gyászszertartásnál három lelkész működött közre : Bierbrunner Gusztáv ó-kéri, Taibinger N. bajai és Petri