Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-08 / 14. szám

hogy eddigelé 111,506 korona folyt be esdő szavunk következtében ; és hogy vagyonunk többi része ingatlanaink áremelkedésében, célba vett tárgysorsjátékunk egyes művészektől adományozott tárgyainak 5300 korona értekében, boldogult Lónyay Etelka 600 és özvegy Mocsáry Béláné 3000 korona értékű könyvadományban és a téglagyárak által, Bálint Sándorné útján adományozott 170 ezer építő tégla értékében keresendő. Itt megjegyezzük, hogy e könyvek a gondnoki hivatal útján kaphatók. így növekedett a nyolc egyén által elvetett kis mustármag, már csaknem terebélyes fává; és ma ott áll társaságunk, hogy a magas kormánytól, az állami kamaraerdőből igen előnyös árban vásárolt 10 holdnyi telkén már felépítette első hajlékát (— évkönyvünk rajzát is adja—) az »Erzsébet ház«-at, s elrendezte a földművelési minisztérium segélyével szőllő és gyümölcsös kertjét. Most végezi az intézet belső berendezését, hogy ez év októberében 40—50 gyermekkel megindíthassa végre áldásos munkáját, ha ebben öt a társadalom ezentúl is segítendi. Az elmondottakból látható, hogy a nagy, óriási célhoz viszonyítva vagyonunk még mindig igen csekély s eszközeink elégtelenek; de bízunk a jó Istenben, hogy áldó kezeit megnyugtatja rajtunk s jószívű adakozóink számát megsokasítja! Sok kell még, igen sok! — az építkezés, berendezés teljes 80,000 koronánkat emészti föl ; alapítványainkat érintetlenül kell föntartanunk s így bizony nagy tőke hiányzik még, hogy — csak 50 gyermeket számolva — az évi szükségletet, mintegy 20—25,000 koronát, fedezhessük és minden időkre biztosíthassuk. És hány ily szánandó gyermek vár még segélyre! Fölkérünk tehát minden nemesen érző honfitársat és honleányt ügyünk pártolására. Nem kérünk egyelőre senkitől sem többet: csakhogy figyelemmel olvassa el jelen ismertetőnket, esetleg főkönyvünket és aztán cselekedjék szive sugalata, anyagi tehetsége szerint! Minden adományt, vagy tagsági díjat a társaság gondnokához, Takách Lászlóhoz (Budapest, II., Margitrakpart 45.) kérünk küldeni, — ki is a társaság összes ügyeiről bárkinek szívesen nyújt fölvilágosítást és teljes tájékoztatást. Szíves pártfogását és támogatását kérve, vagyunk Budapest—Buda, 1900. év márciusában őszinte tisztelettel az elnökség : Hegedűs Sándorné, gróf Festetits Andorné, báró Kemény Kálmánné, Bálint Sándorné, Bóné Gézáné, Csiky Kálmánné, Ivanovits Urav Irén, Hállay Ferencné, gróf Pejacsevich Katinka, Pulszky Ferencné, — dr. Kiss Áron, dr. Hegedűs István, Szőts Albert, Havpál Benő, Takách László, Borosnyay Oszkár. * * Melegen ajánljuk az Úr kicsinyjeinek gondját felvevő társaságot olvasóink figyelmébe és készséggel közvetítjük a társaság vezetőinek kérését, a melylyel ez úton fordulnak lelkipásztorainkhoz, hogy t. i. Nagypénteken, az Idvezítőnek érettünk szenvedett haláláról, az egyházi és tökeletes áldozatról emlékezve, mutassunk arra a kötelességre, a mely az Úr követőit áldozatkészségre, a nyomorultak, az elveszettek felemelésére serkenti és ha úgy találják, hogy az elzüllött gyermekek keresztyéni gondozására törekvő Nagypénteki Református Társaság gyámolitásara érdemes: hívják tel a hívek figyelmét, ébresszék fel hallgatóik könyörületes érzéseit, s az e nagy napon egybegyűlő perselyt és a hívek egyéb adományait fordítsák e nemes célra s küldjék be a Társaság gondnokának, Takách László úrnak, a ki Budapesten, II., Margit-rakpart 45. sz. a. lakik. Egyesült erővel sokra lehet menni. Eddig még nem sok gyülekezet karolta föl a Nagypénteki Református Társaság ügyét és mégis immár 5384 korona az az összeg, a mi a gyülekezetek perselypénzeböl e jótékony egyesület javára összegyűlt. Secrk. KÜLFÖLD. Az ausztriai »Los von Rom« mozgalom. Érdekes dolog, hogy ez a mozgalom nevét épen Ausztriában szerezte, a hol legkésőbben indult meg és a hol több volt benne megindulásakor a politika, mint az elnyomott vallásosság érzete. Az osztrákok szeretik ugyan messzire visszavinni e mozgalom eredetet; de tárgyilagos igazságszeretettel alig lehet azt túl vinni a nyolcvanas évek nacionalisztikus mozgalmain, a melyek az itt-ott elszórtan jelentkező ókatholicizmusban haltak el. Az ausztriai »Los von Rom* édes anyja az utolsó négy-öt év elkeseredett nemzetiségi küzdelme, melyben kitűnt, hogy Róma egy szláv r. katholikus Ausztria kialakulását munkálja. Van talán némi része a »nagy nemet« álmoknak is benne. Legalább az a szertelen Bismarck- és Luther-kultusz, mely e mozgalmat mindenütt jellemzi, erre vall. Ezt bizonyítja az az adomaszerü, de igen jellemző körülmény is, hogy a nemzetiségi harcok hevében voltak némelyek, kik a germanizmust megmentendők, egyenesen az ős germán isteneket állították vissza, és azoknak áldoztak fehér lovakkal. Először 1897-ben jelentkezett a Rómától való elszakadás vágya a nyilvánosság előtt, a bécsi egyetemi ifjúság mozgalmában. Ettől kezdve mind sűrűbben hangzik, tartományi gyűléseken, sőt magában a birodalmi gyűlésen is, hogy Róma túlkapásaival szemben egyedüli orvosság a tőle való elszakadás. 1898. december elsején jelent meg Schönerernek híres felhívása, a »Los von Rom*. E felhívás a németséget fenyegető romanizmussal szemben felhí minden jó német hazafit a Rómától való elszakadásra és vagy a protestantizmushoz, vagy az ókatholicizmushoz való csatlakozásra. íme a >Los von Rom* nem tisztán protestáns mozgalom, bár későbbi fejleményeiben hova-tovább azzá válik. Schönerer felhívásának egyetlen motívuma sem származik vallásos sziikségerzetből, csupán tisztán germán nemzeti politikából. A következő 1899. év január 15-én gyűltek össze Schönerer felhívására mintegy 800-an, Ausztriának jóformán minden tartományából, az általa meghívott bizalmi férfiak közös tanácskozásra, a dolgok mikénti vezetése felől. A gyűlésen egyhangúlag legelőször is a római egyházból való föl tétlen kilépést határozták el, megjelölése nélkül a követendő egyháznak. Némelyek a lutheránizmust ajanlottak, némelyek a valláserkölcsi szükséget is óhajtották hangsúlyozni. A gyűlést azonban a rendőrség feloszlatta.