Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
Offertorium is gyűlt 20 írt 04 kr. Megjegyzem még. hogy az úrvacsorai kenyeret és bort Pólyik Imre úr adta: s elhatároztatott, hogy minden nagy ünnepen istenitiszteletet tartunk. Valószínűleg a jövő karácsonykor már Ruttkán vagy Zsolnán is megfog alakulni egy felvidéki kis egyház. EGYESÜLET. Meghívó a január 8—13-ig mindennap este 7 órakor a ref. gymnasium dísztermében (Lónyay-utcza 4c. sz.. II. emelet) tartandó összejövetelekre. 1. Hétfőn, január 8-án, este 7 órakor ének és ima után Gergely Antal lelkész és Szabó Aladár tanár tartanak beszédeket e tárgyakról : Bánjuk meg bűneinket és adjunk hálát az elvett jókért. Dán. IX. 1—10; CVIII. Zsolt 2. 2. Kedd, január 9-én este 7-kor. Tárgyak: Az egyház legyen a Krisztushoz hű! Az egyházfegyelem szükséges. Jelen. 3, 1—6; I. Kor. 6, 10. Beszédeket tartanak: Szilassy Aladár közigazgatási biró, Mákay Lajos tlicol. senior. 3. Szerdán, január 10-én este 7-kor. Tárgyak: Erősítsük nemzetünket bibliák és evangéliumi iratok által ! Ter jeszszünk evangéliumi lapokat : CXIX. Zsolt, 162 v. II. Tim. 1, 24—25. Beszédeket tartanak: Szöts Farkas theol. igazgató és Fleiseher Gyula joghallgató. 4. Csütörtök január 11-én este 7-kor. Tárgyak: A családban legyen házi áhítat. Az iskolákat hassa át az evangélium ereje ! Kol. 3, 16, 17; I. Ján. 2. 14. Beszédeket tartanak: Gergely Antal lelkész és Molnár Sándor ref. gymn. igazgató. 5. Péntek, január 12-én este 7-kor. Tárgyak: Az ifjúsági és nőegyletek s a mértékletességi egyletek legyenek eszközök a lelkeknek a Krisztushoz való vezetésére ! Ján. 15, 5; Lukács 10, 33. Beszédeket tartanak: Csűrös István, püspöki titkár és Kovács László hivatalnok. 6. Szombat, január 13-án este 7-kor. Tárgyak: Jöjjön el az Ur országa zsidókhoz, pogányokhoz s azokhoz is, a kik a keresztyén nevet méltatlanul viselik ! Ézsaiás 62, 1—2; Máté 28. 16—20. Forgács Gy. és Hamar J. — Lelkesítsen bennünket az a tudat, hogy a megjelölt napokon az egész világon mindenfelé e tárgyakról elmélkednek az evangéliumi keresztijének. Gyűjtsünk mindjárt az év elején erőt s kérjük az Istent gazdag áldásokért. Majd akkor boldogabbak leszünk, mint eddig voltunk. A „Lorántffy Zsuzsánnaegylet" s az ifj. egylet választmánya. KÜLÖNFÉLÉK. * Új évi gyűjtés. A Lorántfy Zsuzsánna-egylet tagjai az új év alkalmával az összes budapesti ref. templomokban és imatermekben gyűjtést rendeztek egyleti céljaikra. A gyűjtés eredménye közel 570 korona. A gyűjtésben részt vettek : Hegedűs Sándor né, Dániel Ernöné báróné, Csilci Kálmánná, Szilassy Aladár né, Vargha (íy aláné, Mislcolcei Imréné, Dessewffy Emma, Maszák Viola és Leona, Bálint Sándorné, Haypál Benőné, Török József né, Nagu Ferencné, Nagy Margit, Bontovics Mártonné, Bontovics Ilonka és Németh Istvánná úrnők. Az egyesület jan. 12-én d. e. 11 órakor választmányi gyűlést tart, melyre a választmány tagjait ez úton is meghívja az Elnökség. * Népmozgalmi adatok a budapesti ev. ref. egyházban 1899-ik évről. Született: 1823 gyermek. Belépett: 53 más vallású. Meghalt: 955 egyén. Házaspárok: 595-en áldatták meg frigyüket. Konfirmált : 335 gyermek. Kilépett 84 egyén. A kilépések nagy contingensét, még mindig azok képezik, kik a régi törvény alatt házassági kötelékük könnyebb felbonthatása kedveért léptek egyházunkba s most visszatérnek. Kár hogy a házassági reverzálisokról nem számol el a statisztika, mert ez csakugyan komoly vereség, a mit ezeknél szenvedtünk. * Jótékonyság. Néhai (r/'óY.sc/ienmrének, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár tavaly elhunyt vezérigazgatójának emlékére örökösei : özvegy Grötschel Imréné és leánya, özvegy Szontágh Árpádné a Központi Takarékpénztár tisztviselőinek nyugdíjalapjára 20,000 koronát, a a révkomáromi városi kórháznak 2000 koronát, a budapesti protestáns árvaháznak 400 koronát, a budapesti magyar evangélikus egyháznak 1000 koronát, a Stefánia-gyermekkórháznak 400 koronát, a Gyermekbarátegyesületnek 400 koronát, a Szünidei gyermek-telepnek 400 koronát, az Országos Gyermekvédő-Egyesületnek 1000 koronát, a Bethesda-kórbáznak 400 koronát, a Szegény tüdővészesek szanatóriumának 600 koronát, a Fehér Kereszt-egyesületnek pedig 1000 koronát adományoztak. * Kettős tanári ünnepély. Kettős ünnepélye volt a nyíregyházi ág. h. ev. főgimnáziumnak mult év december hó 19-én Chotvács Ágost tanár nyugalomba vonulása és Leffler Sámuel negyedszázados tanári munkásságának jubileuma alkalmából. Chotvács Ágosttól a lakásán búcsúzott el a tanári kar, élén Martinyi József igazgatóval és díszes emlekalbuminal lepte meg nyugalomba vonult kartársát. Leffler Sámuelt a főgimnáziumi dísztermében ünnepelték, mely alkalommal a fentartó ág. h. ev. egyház nevében Májerszlcy Béla vár. főjegyző és egyházi felügyelő, a főgimnázium kormányzó tanácsa nevében Bencs László polgármester, h. felügyelő, a tanári kar részéről Martinyi .József igazgató, az ev. tanítói kar képviseletében Pasár István iskolai igazgató, a tanítványok nevében egy abituriens üdvözölte a jubilánst, ki valamennyi üdvözlő beszédre meghatottan válaszolt, de különösen megindította hallgatóságát ama szavaival, a melyekben a tanári kar részéről felajánlott emlékalbumot köszönte meg. Az ünnepelyt a főgimnázium daloskörének éneke nyitotta meg és zárta be. Majd a tetszelgők egyenként is kifejezték köszönetüket és hálájukat a jubiláns iránt. Az ünnepségnek előbb Leffler Sámuel lakásán volt folytatása, hol a városi tisztikar is üdvözölte a köztiszteletnek örvendő házigazdát, majd a Korona-szálló dísztermében gyűltek össze bankelre a tanügybarátok — mintegy hetvenen — a társadalom minden rétegéből, kik között Br. Feilitsch Berthold, Szabolcsvármegye főispánja is megjelent hivatali elődjével: Kállay András volt főispánnal együtt. (K. T.K.) * A »Debr. Prot. Lap'. Közölvén a budapesti Ref. ifj. egylet felhívását az imahétre vonatkozólag, azt azzal a megjegyzéssel teszi, hogy jó dolog, de a textus és tárgy választást, hagyjuk a lelkészekre. Erre tisztelettel