Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-01 / 13. szám

hevesen följajdultunk; csuda-e, ha részben a magunk hibájából is megnehezedett idők járása ós megromlott viszonyok nyomása alatt veszélyt kiáltunk és segítség után nézünk? Ámde e jogos panaszok és indokolt följajdulások, úgy egyházi lapjainkban, mint egyházi gyűléseinkben, mindig belső egyházi természetűek voltak, még felekezeti élők sem volt, és a más vallásának bántása nélkül kizárólag arra irányultak, hogy saját alvó és közömbös tagjainkat ébresztgessék és egyházi tevékenységre ösztönözzék. Azért joggal kérdhetem, mióta szokás hazánkban a becsületes hitébresztő és erkölcsnemesítő munkát felekezeti izgatásnak és vallási béke megbontásának nevezni ? Es kérdem a t. cikkírót, hol van és melyik az a protestáns tisztviselő, vagy egyházi testület vagy egyházi lap, a melyiket vádolhat, hogy »megsérti a határokat, lövöldöz és keresi a casus belli-t?« Vagy talán a »M. Szó« hevesebb kirohanásait érti? Ez a lap azonban olyan magánvállalat, a melynek dolgaiéit ő maga a felelős; a protestánsoknak nem képviselője, se eyyházi, se politikai tekintetben; az hogy a protestáns ügyeknek teret nyitott, az oly szerkesztői életrevalóság, a mit más politikai lapok más egyházzal szemben évek óta szabadon cselekesznek, s a mit mi protestánsok más politikai laptól is szívesen veszünk. Ám a vallásháborút hirdető cikkiró ezzel nem éri be. A gyanúsításban még tovább megy. Azt mondja, hogy a protestánsok körében megindult »ez az új mesterséges mozgalom az egy házat politikai célokra igyekszik fölhasználni. Ezt csak a vak nem látja és csak az tagadja, a ki az igazat bevallani nem akarjam. — Bocsánat, de ha ezt a prot. egyházi körökre vonatkoztatja, akkor itt is nagy a tévedése. Először is vegye tudomásul, hogy a protestánsok között nincs semminémű »mesterséges« és ^politikai célokra® irányult mozgalom. A mi mozgolódás van, az tisztán egyházi, mondhatnám, valláserkölcsi természetű, a melyet, mint teljesen jogosult önvédelmet és immár halaszthatlan önerősitést a felgyülemlett belső és külső egyházi bajok idéztek elő. Sajnos azonban, hogy e vitális bajok orvoslására egyliázilag még nem szervezkedett a hazai protestántizmus. E tekintetben az az állítás jár közelebb az igazsághoz, a melyet a Bp. H. ekként formuláz: »A gondolkozó ós buzgó protestánsok, mint például Ritoók Zsigmond, Szilassy Aladár stb. nem csak belátták, hanem ki is mondották, hogy valamit tenni kell; azonban a szervezkedés, az egyházi életnek új alapokon való megteremtésére irányuló aktív munka nehezen halad, mert a hivatalos fokozatok legmagasabbjain ülő férfiak nem csak hogy nem igen vettek tevékeny részt benne, de egyes esetekben nem is voltak hajlandók a methódistáknak és baptistáknak, gúnyolt újítók munkáját elősegíteni«. Az, a ki ennyire belát a mi egyházi életünk belsejébe, azt is tudhatná, ha akarná, hogy a magyar protestantizmus az alkotmányos időszak óta soha felekezeti pártpolitikát nem űzött; tudhatná, hogy még a kormányon ült vagy jelenleg ott ülő egyes prot. államférfiak is elvből és következetesen tartózkodtak és tartózkodnak a politikába hitfelekezeti mozzanatokat keverni, a minek az a természetes lélektani oka, hogy a kisebbségben levő hitfelekezethez tartozó kormányzó államférfiú a többségben levő vallás híveinek szigorúbb ellenőrzése alatt áll, s ezért sokkal tartózkodóbb, mint a többség vallását követő. De tudhatna még egyebet is a magát szakavatottként portáló cikkiró. Tudhatná azt, hogy az elvhű protestantizmus, sem a hol többségben van, sem a hol kisebbségben van, sehol és soha felekezeti politikát elvből nem űz, protestáns politikai pártot nem szervez. Se Németországon, se Angliában nincs és a legújabb korban nem is volt protestáns politikai párt ; a nem protestáns országokban még kevésbé. A protestantizmus természeténél fogva vallás-erkölcsi és kulturális hitközösség, de nem politikai szervezet. Az élő hittel biró evangéliumi egyházakban soha se azt kérdik egymástól a tagok : milyen a politikai hitvallásod? — hanem azt: milyen a hited? elannyira, hogy egyazon egyházban a legellentétesebb politikai pártokhoz tartozó egyháztagok is a legbékésebben együttműködnek, mert hitelveikben egy alapon állanak. A mi legbuzgóbb ós legtanultabb hitfeleink egész komolyan veszik ós hiven követik Jézus Krisztust, a ki sohasem politizált, hanem mindig azt tartotta szem előtt: »az ón országom nem e világból való«. Vegye tudomásul a t. cikkiró, hogy a bölcs és hitbuzgó magyar protestantizmus most sem készül felekezeti politikát csinálni ós protestáns pártot szervezni; sem soha nem fog okos fejjel oda tévelyedni, hogy külön politikai pártot alakítson, mert a mely pillanatban erre vetemednék, abban a percben erkölcsi öngyilkosságot követne el. A szabad meggyőződésből ós lelkiismereti szabadságból táplálkozó protestantizmus csak hitelvei megtagadásával rendelhetné alá lényegében örök, változhatlan ós szent vallásos hitét a »politikai exigenciák« földi érdekeinek és változó szeszélyeinek. A protestantizmus ép az az ellen való eleven protestáció, hogy hit ós erkölcs dolgában se fejedelem, se parlament, se politikai párt ne parancsolhasson, ne irányozhasson, ne kónyszeríthessen. Abban minden gondolkozó ós hithű protestáns ember egyet ért, hogy az