Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

a tekintély, a kik az illető tudománynyal behatólag fog­lalkoznak, s hiszi, hogy nemsokára eljő az idő, a mikor a r. katholikusok nem csak a régi idők eszméit tartják becseseknek, hanem az újkorét is. Mi természetesebb, minthogy e kijelentések a túlsó táborban nagy riadalmat okoztak. Akadt is rögtön egy jezsuita páter, a ki hogy Mivartot és a hozzá hasonló józa­nabb gondolkozásuakat meggyőzze, amúgy hevenyében, a szentírás ama közléséből, hogy a feltámadott Krisztus tanítványaival többször szólott az »Isten országáról*, ezt a következtetést hozta ki: Isten országa — az egyház. Eme tanításaiban pedig az Úr az egyház szervezetét al­kotta meg és az örök érvényű, csalhatatlan dogmákat adta át nekik, melyeket az egyház a mai napig megtar­tott stb. Hogy Vaughan kardinális mit tett ? — felebb elmon­dottuk. De ezt megelőzőleg a lapja, a Tablet többször és hevesen megtámadta a tudóst. Rágalmazónak, gyávának, orvtámadónak nevezte el. E közben több levelet is vál­tott a tudós és a kardinális. Ez a levelezés megjelent a Time.sben és érdekes adalékot nyújt arra nézve, hogy a római egyház mily állást foglal el a tudománynyal és az igaz­elmüséggel szemben. De érdekes adalékot nyújt arra nézve is, hogy az egyháznak mily vigasztalan helyzete van a világossággal szemben. Mert kiviláglik belőle, hogy a mélyebb gondolkodásnak, a komoly kutatásnak nem tud irányt szabni, hanem csak brutális erőszakkal akarja azt elnyomni. De az ügynek további fejleménye még érdekesebb. A bibornok föntebb említett határozatara egy előkelő angol úr, régi r. katholikus család sarja, védelmére kelt a tudósnak. S a lapokban közölt nyilt levelében egyebek közt ezt ir.a: »Eljött az idő, a midőn a közérzületre tá­maszkodhat ik a r. katholikus ember, a ki, mint én is. hiszi és vallja, hogy a lelkiismeretbeli szabadság lényeges attributuma a valódi r. katholicismusnak és veleszületett, elidegeníthetetlen joga az embernek*. Ez és több ilyen hangon írt cikkek nagyon megrémítették a r. katholikus egyháznagyokat. Nagy veszteségektől tartanak. A kérdés megoldására, mint hírlik, ezt a tervet eszelték ki : a tudóssal alá kell íratni egy oly hitvallást, a milyet elfogad. És ezt nem kell senkinek se megmutatni, elég ha kijelentik a világnak, hogy a renitens tudós megadta magát. De ké­telkedünk, hogy a csapdába bele menjen az az ember, a ki kijelenté, hogy »bármely közönséges ismeretekkel biro egyén se ragaszkodhatik többé a r. katholikus egy­házhoz, ha egyszer annak elveit és tanait igazán meg­ismerte* ; a ki nyíltan kimondá, hogy cikke írására az a ludat vitte rá, mivel régebben sokakat befolyásolt a r. kath. egyház javara. Mert mint írj*: »Az ilyeneknek adósa vagyok. Gyűlölöm az igazságnak még a hallgatás altal való eltitkolását is.« * Az angol ritualistakat persze az ily esetek sem rendítik meg romanizáló törekvéseikben. De nagy csa­lódas érte őket, ha azt hitték, hogy a most folyó véres bru háború eltereli róluk a íigyelmet. Januar hó végen ismét tartottak tiltakozó gyűlést az Albert Hall-ban, tíz ezer ember jelenlétében, s kimondották, hogy az egyhá­zat a pápa kezére játszani akaró papok engedelmességre szorítandók, s ha más mód nem lesz, az államtól válasz­tassék el az egyház. Egy parlamenti tag pedig ily javas­latot nyújtott be az alsó házhoz: »ha az érsekek és püs­pökök nem nem tudják engedelmességre szorítani a klé­rust, a törvényhozás gondoskodjék róla, hogy a fennálló törvények tiszteletben tartassanak * * * A magát változhatlannak tartó, de szerfölött alkal­mazkodni tudó római egyház az újabb időkben buzgón szövetkezik a népszerű mozgalmakkal Németországban, Svájcban, Belgiumban és Amerikában már láthatók a siker nyomai. A munkás kérdésről 1891-ben kiadott pápai enciklika nem tévesztette el célját. De legtöbb eredmény Itáliában mutatkozik. 1875-ben az olasz r. katholikus világi férfiak kongresszusa egy állandó bizottságot küldött ki, hogy az egész országban, minden községben a nép vallá­sosságának és anyagi jólétenek előmozdítására a hely­beli pappnl közreműködő helyi bizottságot alakítsanak. 1898-ban már 4000 ily bizottság állott fenn, a melyek termény értékesítő, segélyző egyesületeket, népbankokat alakítottak. A mondott évben már 200 lap támogatta őket. A milanói zavargások után 2—3000 ily szövetkezetet feloszlatott a kormány, de már ismét megalakultak. E szö­vetkezetek a pápaság bű szövetségesei; bennök a Vatikán láthatatlanul mérhetlen politikai hatalomra tett szert, mely­nek hatása már a közel jövőben nyilvánvalóvá lesz. * * * Dacára azonban mindeme erőfeszítéseknek, nem hiányoznak annak a jelei sem, hogy a római fellegvárba minden felől behatol a modern szellem és hogy a »tekin­tély* kártya vára összeomlófélben van. — Egyik jel a dél-amerikai papoknak a papi-házasság mellett indított s mint hirlik, diadalra jutott mozgalma. Ez óriási forradal­mat idézend elő a r. katholikus világban. A másik jel meg egy új francia egyházi lapnak tervei, melyeket Bourrier ismertet a Chretien Francaisban. Ezek pedig: maradjon Franciaország köztársaság; túrelem a zsidók, protestán­sok és szabadkőművesek irányában; az assumpcionisták és jezsuiták szégyenítte-senek meg; ignoráltassanak Lour­desnek és a »Gábriel* angyalnak csodái ; mise helyett a lutheránus liturgia hozassék be és adassék hely a pro­testáns biblia-kritikának.— Ilyen lenne a »jövő katholiciz­musa*. Mondják, hogy alap megett álló r. katholikus papok e nemű törekvését két püspök nyíltan, több pedig hall­gatagon támogatja. Ha e jelek nem csalnak, a r. katholiciz­mus a közel jövőben nagy átalakuláson fog átmenni. Adja Isten! Chr. W. után —a s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom