Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-25 / 8. szám

Áldott királyunk, lelkeink királya, Jöttödet néped ma is várva-várja; Jöjj hát hozzánk is nagy hatalommal S terjeszdd országod diadalommal. A nagy király jön : hozsánna, hozsánna ! Zengjük ma is hát előtte, utána ; Hintsük be útját mi is zöld ággal És ünnepeljük szent buzgósággal. Dicsőség légyen az Isten fiának ; Áldás, békesség az égi királynak, Hogy vele mi is, kiket megváltott, Bírhassuk egykor a menyországot! Egészben véve ez a két versszak erős kapcsolatban van a két előbbivel s azoknak természetes folytatása is; de a részletekben nincs meg a kívánatos logikai egybeköttetés; legalább nincs annyira, hogy azt egy-két tekintetre észrevehetnők. P. o. hogyan függ össze ez a két sor bensőképen: Oh áldott Jézus, ki birsz e világgal, Jöjj mi hozzánk is alázatossággal. (?!) Az alázatosság az eredetiben azzal van megokolva, hogy Jézus, király létére szamárháton megy Jeruzsálembe. . . . Dehát miért jöjjön mi hozzánk is alázatossággal ? Mi értelme van itt az alázatosságnak ? A példaadás talán, mint a láb-mosás jeleneténél, vagy hogy inkább tulajdon népévé tegyen mindnyájunkat?!.. A »lelkeink királya« helyett is jobb lehetne lelkünknek királya. Az utolsó versszak érdekes visszhangja az elsőnek, a hajdani hozsánnának a mai, a miénk; csakhogy a két utolsó verssora ennek sincs átlátszó összeköttetésben a többiekkel. Arra, hogy egykor mi is bírhassuk a menyországot, nem elég csupán szent buzgósággal ünnepelni a lelkek királyát; hanem azt a szent buzgóságot ő iránta meg is kell bizonyítanunk egész életünkkel, vagyis, a mint az eredeti költemény 5-dik verse mondja, az szükséges ahhoz, hogy »Áldott királyunk királyi széke Hiv szíveinkben legyen felemelve.« A 7-ik zsoltár átdolgozása tehát még folytatandó. Még a két első versszak között lappangó hézag is kitöltendő, hogy az egész az első olvasásrá áttetszővé és lélekre hatóvá legyen. A 13-dik dicséret a keresztre-feszítés tényét örökíti a Krisztusért rajongó szív iszonykodásával s váltság eszméjének magába ölelésével. A realizmus, sőt a naturalizmus szinei, árnyalatai tükröződnek rajta, mintha a hollandi iskola valamelyik növendéke alkotta volna. Ezt az idegborzogató jellemét az átdolgozó sem törölte, sőt tódította azt az ilyen kifejezésekkel: Látom gonosz árulóját, Ki fölvette vére árát, És látom a hűtlen népet, A mely a szent vérbe lépett. Teste dárdával átverve, Keze lába átszegezve; Végig a magas kereszt Oldalain vért ereszt. Óh! Jézusom, Isten fia, Szerelmednek ez lőn dija ; A Golgotán így folyt véred, Jótettedért ez lett béred ! Én is hát reszketve látom, Mint hal meg az én megváltóm, S míg halálát búsan nézem Kezemen is vérét érzem. A kereszt-halálnak ilyen kiszinezésére nincs szükség; eléggé hat és hódít az ilyen túl-eleven festés nélkül is. Minden versszakban vér és vér és sehol semmi a szent eszmék vértanúságából, s a kereszt-halai isteni dicsőségéből. — Általában is ilyenek ugyan a mi nagypénteki énekeink; de az új énekes könyvbe hadd jutna már be olyan is, a mely a Krisztus halálának nem az iszonyatos, hanem a fölmagasztaló oldalát festené. Az eredetit különben 5 versszakta húzta itt össze az átdolgozó, elejtvén abból a 2-dik versszakot is, a mely pedig a Jézus isteni nagyságát állítja előtérbe, hogy a kereszt-körül tomboló emberi hálátlanság annál bűnösebb és undorítóbb legyen. — További simítás után azonban ez az átdolgozott zsoltár is elfogadható lesz az eredeti helyetteséül. A 15-dik dicséret átdolgozott formája közelebb áll az eredetihez, mint a 13-diké. Egy verssel rövidebb csak az eredetinél, a melynek két utolsó versszakát egygvé vonta össze az átdolgozó. — A javítást különösen a zenei ritmus törvénye tette itt szükségessé, a minek aztán áldozatává lett néhány erőteljes kifejezés is. P. o. Oh! Isten, ki töredelmét Sziveinknek kedveled, S fájdalmaink hulló könyét Atyailag figyeled ; E gyásznapon tekints le Bánatos könyeinkre, Melyek szivünk mélyén kelnek. Halálán egyszülöttednek. Tagadhatlan, hogy ebben több a zeneiség; de az eredetiben erőteljebb a tartalom. S így foly az az egész művön át. S így lesz aztán az A fegyverekbe öltözött Vérengző kísérők között. eképen átalakítva: A vérszomjas kísérőkkel, Kik fegyver közt hurcolják el. Vagy e helyett: Látja a nép véresen, Nincs szive, mely megessen ; Fakad ily gyilkos lármára: Feszítsd fel, feszítsd a fára! így olvassuk az ilyen módosított szöveget: Látja a nép, mint szenved, Kérhetne is kegyelmet; De a helyett azt kivánja: Feszítsd, feszítsd fel a fára!