Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

édes sejtés támadt szivelekben, ti tudjátok testvéreim, a kik ez ebredésnél jelen voltatok, a kiknek szivetekben akkor buzgó könyörgés fakadt, hogy az Úr vigyen be titeket az Ő szt. helyére, az ő hajlékába. A szép remények valósulást kertek, a gyönyörűséges vágyaknak ösztökélő ereje támadt, az édes sejtések életeteknek új célt tűztek ki és hangzott köztetek : Jertek építsük meg Sión leányának templomát! Az elhatározást tett követte, a munkát áldás koszorúz'a, siker koronázta ... s áll e szt. hely! hirdeti életünket, hirdeti az élő Istennek kegyelmét. És most egy újabb jele a kegyelemnek, új orgonánk, a melyről hálaadó szívvel olvashatjuk ismét: »Mindezideig megsegített minket az Isten!« Nyissuk meg azért szivünket, annak mélységeiről hozzuk fel s vigyük az úrhoz drága kincseinket: a boldog gyermek háláját az atyai jóságért, dicsérő énekmondást a szeretetteljes gondviselésről. Álljunk az ó-testamentum koronás költője mellé, a ki a templom épületére adakozva azt mondja, hogy .tőled vagvnak mindenek és a miket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked«. (I. Krón. XXIX. 14.) Meg vagyon írva, hogy a jeruzsálemi fényes templomnak milyen ékességei, milyen kincsei valának : e szt. helynek ékessége a buzgó hívek serege, kincsei a lelkek alázatossága, a szívek töredelme; meg vagyon írva az ó-testámentumi istentiszteletek nagy fényes pompája, sok cerimóniája: e mi istentisztéletünknek egyetlen törvénye, hogy »Csak a megfeszített Jézustól vett hitet Hall ják e falak;« keljünk diadalmas harcra a test pusztító indulatjaival, romboló szenvedélyeivel; annak az indulatnak, adjunk lakozást mi bennünk, a mely volt a Krisztus Jézusban; szakítsuk el magunkat a világ muló örömeitől, lépjünk, az Úrral szövetségre: ezt zúgja a harang, erről zeng énekünk, ezt sürgeti az igehirdetés, erre indít istentiszteletünk minden mozzanata. Nincs a hivő léleknek oly öröme, mely e törvényt elfeledtesse, nem lehet oly vigassága, a mely a maga erejébe vetett bizakodást építve e törekvéstől eltávolítsa, mert minden, a mit csak ember szerezhet, az Úr kezéből való és az Övé, mert minden örömnek forrása nála, minden vigasságnak megszenteltetése tőle vagyon. Figyelmezzünk azért most is, a. mikor lelkünket öröm hatja át, szivünk vigasságos ének-mondásra kész, figyelmezzünk az apostol szavára, a ki sok lelki tusa árán azt, a mit ember csak óhajthat: lelke nyugalmát, élete boldogságát a Krisztus beszédjében és az Urat nagy kedvvel dicsérő énekben találta meg, hallgassunk az apostol intésére: nyissuk meg szivünket, hogy: 1. vegyen lakozást abban a Krisztus beszédje s e beszéd minden bölcsesége s 2. fakadjanak abban az Urat dicsérő s egymást intő énekek. I. »A Krisztusnak beszéde lakozzék ti lennetek bőséggel, minden Löhseségyd /« Ne feledjük atyámfiai, hogy gondolataink fenköltsége, érzelmeink nemessége s az ezek alapján álló erkölcsi élet szépsége, harmóniája az Ur ajándéka, megszentelt örömeinket, szenvedéseinkben vigaszunkat, az élet harcaiban erőnket, a halál rettentései közt reménységünket attól az élő, folyton munkálkodó, világosságot, szabadságot életet adó Krisztustól nyerhetjük, a kinek beszédjében és bölcseségében keresték és találták meg a nagy apostol és nyomdokán az Űr beszédjének örök bölcsesége, romolhatatlan ereje mellett bizonyságot tevők milliói a maguk boldogságát. Álljunk mi is e bizonyságot tevők közé: adjunk lakozást mi bennünk az Úr beszédjének és hirdessük e beszéd bölcseségét. E beszédnek ereje vezérel mindazoknak megismerésére, a melyek csak hasznosak és üdvösségesek a mi lelkeinkre nézve; e beszédben üdvről, boldogságról szóló igét hallasz, mely megtanít, hogy miként ragaszkodjál Istenhez hittel, fékbarátaidhoz testvéri szeretettel. A Krisztus lábainál leülve megérted, hogy mi a rendeltetésed e földön s hogy hova jutsz e földön túl; az Úr szavának ereje rombol és épít, lerontja a magad erejébe vetett bizakodásnak kőfalait s építi benned a Léleknek templomát; e beszédnek hatalma neveli az élet szentségét, hitünket erősíti, reménységünket éleszti szeretetünket munkára serkenti s mint a jótékony, üdítő harmat a mező virágán, olyan a Krisztusnak beszédje mi rajtunk: ékesség és termékenyítő erő! »A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek bőséggel, minden bölcseséggel!« E beszédnek bölcsesége világosságot támaszt, a melynek fényénél az emberi lélek vizsgál és itél; de ha vizsgái is, az Istennek vagy jóvoltát kutatja, ha itél is, mindenütt és mindenekben a dicsőséges Úrnak nagy kegyelmét látja; ez a bölcseség tanít a hálára, melylyel Istennek tartozunk szeretetre, mely önzetlenségre indít, a tiszteletre, melylyel erre méltó embertársainknak orcáját megbecsüljük; e bölcseség mutatja meg lelkünk forrását, szivünk táplálóját: a lelkek fejedelmét, a szivek kormányzóját s e forrásnál megtisztult lélek s a mennyei táplálékkal megerősödött szív atyafiságos szeretetre, istenimádásra buzdul s minden kétséget, legyőz. Atyámfiai! oda térjetek, oda siessetek, a hol szív és lélek, az egyes ember és a társadalom erejét, nyugalmát, boldogságát találhatja, »amaz elrejtett bölcseséghez, a melyet elrendelt vala az Úr e világ előtt a mi dicsőségünkre®. S ha ezt a bölcseséget megtaláltátok, őrizzétek fi magatokban gondosan. . . De ne csak őrizzétek e bölcseséget, hanem hirdessétek, az Úr beszédjének javait közöljétek mindenekkel Prófétáljatok ti embereknek fiai, királyi papság és szt. nép, hogy az Úr beszédje, mint ama négy szelek felől előjövő lélek leheljen a megöleltekbe s legyen a közönyöseknek ébredése; hogy az Úr beszédjének harsogása rázkódtassa meg az elalélt, fásult, megdermedt lelkeket s legyen szorgalmas, folytonos, áldásos munkásság az evangéliumnak elárvult, elhanyagolt mezőin! Annyi a panasz, mely vigaszra vár, annyi a seb, mely gyógyítást sürget, annyi a sóhaj a romlottság miatt s oly kevés a cselekedet. Mondják, hogy a meglevő bajok ellen legjobb orvosság. hogy minden népek foglyul vitessenek a tudomány,