Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-17 / 51. szám

EGYESÜLET. Felhívás. A budapesti ref. ifjúsági egylet decem­ber 8-án tartott gyűlésén elhatározta, hogy az evangé­liumi diákegyletek londoni kongresszusára képviselőt küld. Természetesen megbízottja uti költségéről gondoskodni tartozik. Mivel pedig a szerény és sok nehézséggel küzdő egyletnek sok egyéb kiadása is van, nagyon kérjük e lap olvasóit, szíveskedjenek a londoni kongresszusra küldött képviselőnk uti költségeinek fedezéséhez adományaikkal hozzájárulni. Az adományok, esetleg Hornyánszky Viktor űr útján, Szőts Farkas, ref. theol. igazgatóhoz, az ifjúsági egylet alelnökéhez irányzandók, a ki az adományokat a »Prot. Egyh. és Iskolai Lap« hasábjain nyugtázni fogja. Vajha minél többen járulnának adományaikkal az egye­sület nemes céljainak előmozdításához! Hiszen Magyar­ország becsületbeli ügye, hogy ama nevezetes kongresz­szuson képviselő nélkül ne maradjon ! A fenti célra e Lap szerkesztője, Szőts Farkas föl­ajánl tiz koronát, Lic. Bácz Kálmán balsai lelkész két koronát. Budapest, 1899. dec. 13-án. Szőts Farkas. A budapesti kék-kereszt mértékletességi egye­sület tevékenységének újabb eszköze nyilt meg abban, a »mértékletességi kávécsarnokban, melyet a Bajnok-utca 26. sz. házban erre a célra rendezett be. A kék-kereszt­egyesület, tudvalevőleg, az iszákosság ellen küzd, még pedig az Isten igéjének erkölcsi fegyverével s e tekintet­ben már szép eredményekre hivatkozhatik. Az iszákoso­kat meglátogatja, vallásos összejövetelre gyűjti s a ker. ének, imádság és Isten igéje erejével igyekszik őket er­kölcsileg fölvértezni. A bajnok-utcai mértékletességi-csar­nok megnyitása e hó 16-án szűkebb körű meghívottak jelenlétében folyt le, a mikor Biberauer Tivadar, Kovács Lajos, dr. Kecskeméthy István és az egyesület evangélis­tái tartottak tájékoztató és buzdító beszédeket. Isten ál­dása legyen a szép, de nehéz és felette szükséges munkán! A budapesti belmissziói értekezlet december havi ülésén Gergely Antal fogházi lelkész tartott előadást a keresztyénség és szociálizmus cimmel. Felmutatta, hogy a folyton harapódzó szociális bajok ellen mind a keltő küzd, de különböző eszközökkel. A szociálizmus anyagi eszközökkel akar javítani a bajokon, de ez eszközök csak enyhítik, gyökeresen azonban nem képesek gyógyí­tani a társadalmi bajokat. Gyökeresen gyógyító erő csak a keresztyénség ethikai erőiben van, azért hát ezeket kell az önzésbe merült gazdagnak és szegénynek a lel­kébe bevinni. A kérdéshez Perényi József, Fábián Dénes, Sass Béla és Csűrös István szólottak. Perényi és Csűrös az erkölcsi gyógyítás, Fábián és Sass inkább az anyagi rendezés elvét hangoztatta. Az ülésen dr, Moody András és Szilassy Aladár elnököltek. A következő összejövetel január 15-én tartatik. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. A Budapesti Bef. Ifjúsági Egye­sület a >Student Volunteer Missionary Union «-nak 1900. jannár 2—6-ig Londonban tartandó nemzetközi kon­ferenciájára Hamar István theol. tanárt, lapunk főmunka­társát küldötte ki képviselőjeképen. — A zánkai (vesz­prémi egyházmegye) ref. egyház, megürült lelkészi állo­mására meghívás útján Hdessy Zsigmond nagyvázsonyi hely. lelkészt választotta meg. — A tolna-baranya-somogyi evang. egyházmegye Horváth Lajos paksi lelkészt válasz­totta meg esperesévé. —1 Az abauji ref. egyházmegye, 66 szavazatból 54-gyel Ujj József kázsmárki lelkészt, egyházmegyei aljegyzőt választotta meg főjegyzőjévé. * Nyilvános köszönet. A mult hó 15 én azon kérelemmel fordultam dr. Moody András skót lelkész úrhoz, mint a skót bibliaterjesztő társulat magyarországi képviselőjéhez: hogy az illavai országos kir. fegyintézet szerencsétlen prot. vallású letartóztatottai számára néhány új testamentumot küldeni szíveskednék. Lelkipásztori ké­relmem nem volt pusztában elhangzó szó! Nagytiszteletű dr. Moody lelkész úr pár napra] kérő soraim után 20 drb magyar, 10 tót s 5 német szövegű új testamentumot küldött, teljesen ingyen és bérmentve hivatalomhoz. Lel­készi kedves kötelességemnek tartom, ezért e b. lapok útján nyilvános köszönetemet fejezni ki nagyt. dr. Moody lelkész úrnak. Vajha a prot. vallásos iratokat terjesztő férfiaink is követnék e szép példát; mert ha valahol, e szomorú palotában szükségesek a vallás-erkölcsi olvas­mányok. Iilaván, 1899. dec. 11-én Bömény Zoltán, kir. orsz. fegyint. ev. ref. lelkész. * A jezsuitizmus alkonya Franciaországban. Franciaország is kezd már kiábrándulni a jezsuitizmusból. Az utóbbi évek alatt minden téren felütötte a fejét ez a csúnya rém s elég sok bajt okozott Franciaországnak, azokkal a csunva zavarokkal, a melyeket a Drevfus-per­rel s a rojalista összeesküvésekkel támasztott. A francia kormány megunta végre azt a klerikális rojalista izgatást, a mely az ország biztonságát egyre veszélyezteti és most radikális eszközökhöz nyul a béke biztosítására. A francia rendőrség kinyomozta, hogy ennek a rendzavaró és állam­ellenes agitációnak főfészkei a jezsuiták s az asszumpeio­nisták kolostorai. A kormány most véget vetett ezeknek az üzelmeknek, a mennyiben házmotozásokat tartott e szerzetek kolostoraiban s elkobozta a titkos agitáció pénz-alapjait. Mint a Figaró közli, az asszumpcionisták­nál végzett házmotozás alkalmával lefoglalt jegyzőkönyv egyebek között azt mondja, hogy egy cellában 1.800,000 frankot találtak, a melyeket agitációnálís célokra használtak. Úgy hirlik, hogy a francia kamarában indítványozni fog­ják a jezsuiták kiutasítását. Mindenki átlátott immár a szitán s tisztába jött azzal, hogy ezek a hazátlan rendek kész szolgái minden reakcionárus törekvéseknek. A francia fiatalság, maga is akciót indított a jezsuiták ellen; a kamara egy minapi ülésében pedig Fourniére szociálista képviselő

Next

/
Oldalképek
Tartalom