Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-05 / 45. szám

szervezni nem helyes dolog. Az olyan lelkész, a kinek az egyház nem adhat annyi fizetést, hogy tisztességes megélhetését biztosítsa; a ki nap-nap után anyagi gon­dokkal kénytelen küzdeni, az nem végezheti odaadással, lelkesedéssel úgyis nagyon nehéz föladatát. Ugyanilyen értelemben nyilatkozik Dánvi Gábor is, míg Lévay Lajos és Mészáros János kecskeméti lelkész Lajosmizse anyá­sítása mellett érvelnek ; minek következtében kimondja a közgyűlés, hogy ha a miniszter a 400 frthoz szükséges 200 írt kongrua segélyt megadja, az anyásításra vonat­kozó kérelmet teljesítendi. — Kun-Félegyháza, Jász-Kerek egyháza és Szent-Endre kérelmét azonban, azon az ala­pon, mivel a nevezett egyházak még nem elég erősek az anyásításra. az egyházkerület elutasította. Farkas József több gazdasági adás-vételi ügyet terjeszt elő. •— A kerület a pesti, bugyii és mogyoródi egyházak telkének eladására az engedélyt megadja, míg a dobosi és gvóni egyházaktól megtagadja, mivel a szük­séges törvényes formáknak nem tettek eleget. Ezután az egyházkerületi irodalmi bizottság jelen­tése olvastatott fel. 13ejelentette a bizottság, hogy a Föld­váry-féle =>Adalékok« kinyomatása és szétküldése meg­történt. A nagyértékű mű Kókai Lajos bizományosnál kapható. Újra nyomatta a bizottság a Lévay : Kis Hitok­tatóját, Farkas: Magy. prot. egyháztörténetét és Papp Károly: Biblia történetét. A bírálatra hozzá beadott hit­tant könyvekre nézve az volt a bizottság véleménye, hogy miután az állami tanterv-revízió természetszerűleg maga után vonja a vallástanítási tanterv átnézését is: az egyh. ker. most egyelőre ne menjen bele új hittani könyvek kiadásába, vagy elfogadásába. A Morvay-féle Református Kis Kátét a bizottság Mészáros János és Keck Zsigmond lelkészeknek és H. Kiss Kálmán tanítókép. igazgatónak javasolta bírálatra kiadni. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és javas­latait mind elfogadta. Ezután a tanári gyámpénztár megosztására kikül­dött bizottság jelentése olvastatott föl. A kilépő tanárok­nak visszafizettek 17,660 frtot, a fentartótestületnek 1507 fo­rintot, a theol. tanárok nyugdíjalapjára kifizettek 2300 frtot; a megmaradt 36,274 frt pedig a meglevő tanár-özve­gyek és árvák segélyezésére fordíttatik. Az alap kezelé­sét háromtagú bizottságra bízták, melynek elnöke Mészá­ros János kecskeméti lelkész, pénztárnoka Katona József, ellenőre Parragh G. Baksay Sándor maga és több esperes társa és ta­nácsbiró nevében a 600 frtnál magasabb fizetésű lelké­szek jövedelmeinek összeírására vonatkozólag a követ­kező indítványt terjeszti a közgyűlés elé: Rendeltessék el az egész egyházkerületre nézve a magasabb fokú lelkészi fizetéseknek új összeírása és ki­mutatása, ugyanazon alapon, alakban, utasítással és föl­szereléssel, mint a kiegészítendő fizetések kimutatásai készültek. E célból rendeltessék el az utasítással is ellá­tott kimutatási íveknek kellő számban való kinyomatása, s az érdekelt lelkészek közötti kiosztása. Tűzessék ki határ­idő ezeknek elkészítésére, fölszerelésére, az egyházmegyék által teljesítendő megvizsgálásra, — végre a végleges felülbirálattal megbízandó s e célra már ez alkalommal kinevezendő egyházkerületi bizottság elé terjesztésére, azon célból, hogy e kimutatások alapul szolgáljanak: a) az egyházak osztályba sorozásánál, b) a lelkészek állami s egyéb közadójuk bizo­nyítékául, c) mindazon esetben, midőn akár egyes lelkészek, akár esetleg az egyházkerület összes lelkészei külön külön vagy együttesen járulékaik helyesbítését, illetve leszállítását kérelmezik. Az indítvány elfogadtatott; tárgyalása azonban a jövő közgyűlésre halasztatott. Szilády Áron, az államsegélyosztó bizottság elő­adója előterjeszti, hogy az államsegélyből 35 egyház 2600, 4i lelkész 2400 a Öaldácsy-alapból 10 egyház 1700, 8 lelkész 80Ö frt segélyben részesíttétik. Ezzel kapcsolatban Petri Elek javasolja, hogy az özvegyek és> árvák közpénztárából 580, a Baldácsy-alapból 655 frt segély utalványoztassék, és egyszersmind mondja ki a közgyűlés, hogy ezentúl egyházak és lelkészek a segély­pénztár megjelölése nélkül adják be kérvényeiket. Állam­segélyből a következő egyházak ségéíyeztétnek: I. Tordinóze 60 frt, Baja 60, Csehi 60, Czinderi-Bogárd 60, Garé 60, Kórós 50, Monosokor 60, Rónátfa 60, Sámod 60, Tóth-Keresztúr 60, Turony 60, Kocsér 100, Uj-Mindszent 60, Törtei 100, Szánk 100, Gyöngyös 70, Őszöd 60, Némedi 60, Köttse 60, Hatvan 60, K.-Sz.-Miklós 60, K.-Oroszi 60, K.-Pest 60, Szent-Endre 60, Sziget-Monostor 60, Duna-Földvár 100, Alap-Szt.-Ivány 100, Nagy-Pál 100, Bonyhád 100, Pilis 100, N -Kajdacs 60, Báta 100, Sár-Keresztúr 200 frt. Lelkészek : Kulifíay Elek 50, Sebestyén Pál 50, Aracs Gyula 60, Biró Mihály 40, Horváth Antal 50, Horváth Gyula 50, Kovács Sándor Kovácshida 50, Lutár Sándor 50, Máthé Balázs 60, Nagy István Bisse 80, Szarka János 80, Vitányi Bertalan 60, Decsy István 50, Vargha Sándor 50, Szűcs Kálmán 50, Bányay Géza 80, Sikó Ernő 50, Bajó Sándor 80. Nagy Benő 60, Gózon Gyula 60, Módra Imre 50, Szigethy Bálint 50, Cserna István 50, Kiss József 50, Dobos Fe­renc 70, Fábián Dénes 60, Földváry László 80, Kovács Dániel 50, Törő Lajos 80. Sedivi Frigyes 50, Draskovich Zsigmond 50, Gerenday Endre 50, Kudar Kálmán 50, Szőllősy Pál 50, Török Lajos 50, Kuthy István 60, Biczó Zsigmond 50, Megyercsy Béla 50, id. Csekey István 80, György Ferenc 80, Tóth Lajos 80 frtot. II. Theologiai akadémiának 3000 frt. III. Közpénz­tárnak 500 frt. IV. Theol. konviktusnak 1000 frt. V. Misz­sziói segély 250 frt. VI. Egyházmegyéknek 800 frt. A Baldácsy-alapból következő egyházak és lelkészek segélyeztetnek: Vörösmart 200, Tésenfa 100, Czun 100, Jász-Kerekegyháza 100, Kara-Jenő 100. Kazsok 200, Pomáz 200, Puszta-Kis-Kun-Kerekegyháza 300, Etyek 200, Szegszárd 200 frt. Lelkészek : Rácz Márk 100, Széles Áron 100, Bajó Károly 100, Bálint Károly 100, Sipos Pál 100, Kur Kálmán 100, Szűcs Károly 100, Boncz Gyula 100 frtot. Szilassy Aladár jelenti, hogy a theol. nyugdijalapot kezelő bizottság megalakult. Elnöke Szilassy Aladár, pénz­tárnoka Petri Elek, ügyésze dr. Nagy Dezső, ellenőre Szőts Farkas letf. A jelentés kapcsán elhatározták, hogy a nyugdíjalap Kecskeméten levő értékei és pénzei Buda­pestre a folyó év végéig felhozandók; hogy a kölcsön­kötvénvek átírása kérdésében a jogügyi bizottság meg­kérdezendő, s hogy a Kecskeméten kihelyezett kölcsön­ügyek közvetítésével Katona Mihály továbbra is meg­bízandó. Ugyancsak Szilassy Aladár előterjeszti az egyház­kerületi értekezletnek következő indítványát: »Mondja ki az egyházkerületi értekezlet, hogy a szórványok vallásos gondozására jövőben egyházak és lelkészek részéről foko­zottabb tevékenység fordítandó. E végből szükséges, hogy minden egyházmegyében missziói-bizottság alakíttassék, mely a szórványok vallásos gondozását, s általában a a misszió ügyét erkölcsileg folytonosan támogassa. Tekin­tettel azonban arra, hogy ennek a határozatnak csak úgy lehet eredménye, ha azt a kerületi közgyűlés is magáévá teszi és az értekezlet működését támogatja: kéri a kerület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom