Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-05 / 6. szám

ne szólhasson a kormány olyan intézkedései ellen, a melyek az egyház szervezetét, vagy vallásos meggyőződését, sértik. Ha ily szájkosarat tennének reánk,akkor minden egyházi lapnak meg kellene szűnnie. * Bora Katalin. Január hő 29-én volt négyszáz éve Luther felesége. Bora Katalin születésének. Bora Katalin 1499. január 29-én született nemesi családból. Kora ifjúságában a Grimma mellett fekvő Nimptsen kolostorba adták. Mikor Luthernek a papi és kolostori dorbézolásokról szóló könyve a kolostorba bejutott, kilenc apáca a könyv hatása alatt elhatározta, hogy a kolostorból megszökik. Luther tudtával és három torgaui polgár segítségével meg is tették ezt és Wittenbergába mentek, a hol gazdag családok befogadták őket. Bora Katalin előbb egy Baumgarten Jeromos nevű diákba szeretett bele, a ki azonban nem akarta elvenni a szegény leányt. Majd egy prot. lelkészel kombináltak, de Katalin nem akart hozzámenni. hanem Lutherhez — úgymond — hozzámenne. Ez a nyilatkozat bírta rá Luthert a Bora Katalinnal való házasságra. Barátainak nagy meglepetésül szolgált, mikor hírül adta nekik, hogy 1525 június 13-án lesz az esküvője. Luther ekkor negyvenkét éves volt, Katalin pedig huszonhat. Egyik tanú Kranach Lukács volt, a híres karrikatura rajzoló. Katalin nagyon jó háziasszony volt. Férjével mindig jól élt. Mikor Luther betegeskedni kezdett, szeretettel ápolta. 1546-ban, Luther halála után, anyagi gondokkal kellett küzdenie. Az 1552-iki pestis elől elmenekült Wittenbergáböl, de útközben kiesett a kocsiból. Súlyosan megsebesülve vitték Torgauba. a hol 1552. december 20-án meghalt. * Le az Istennel. Hogy mennyire elvadulhat a hitetlenség emlőjén felnőtt emberi lélek s vakmerőségében hogy fordul teremtője ellen, szomorúan mutatja az, hogy a párisi községtanácsban egy Couvert nevű képviselő interpellációt intézett a polgármesterhez, hogy meddig tűri el a szabadgondolkozás hírében álló hatóság, hogy a községi iskolák tankönyveiben »bol nyíltan, hol leplezetten Isten nevével találkozzanak*. Fel is olvasott egy pár szemelvényt a tankönyvekből Couvert úr. így például »visszaélésnek« tekinti a következő szavakat a tankönyvekben : >Ha veszedelmek környékeznek, önkénytelenül belopódzik szivünkbe a névtelen sejtelem, hogy van, sőt kell egy magasabb erőnek lenni, mely sorsunkat gondviselésszerűen intézi.* A szabadgondolkozó azt követeli, hogy az ilyen népbutításra irányzott kitételeket könyörtelenül kiirtsák a tankönyvből. »A városi tanács már évtized előtt kimondotta — így végezte vakmerő szavait Couvert — hogy: le az Istennel 1 s íme még gyáván eltűrjük a babonás hitnek terjedését, mintha az ember sorsát túlvilági gondviselés intézné.« Paris város szégyenére nem találkozott senki, a ki a vakmerő ember istenkáromlását ott a városi tanácsban megtorolta volna. * A nagypéntek megünneplé se tárgyában javaslatot terjesztett be a porosz vallásügyi miniszter az urak házához. A javaslat szerint a nagypéntek, mint Krisztus halálának napja egész Poroszország területén polgári ünnepként is megülendő. A megokolás kiemeli, hogy a nagypéntek az evangélikusoknak is szent ünnepük, s ha egyes tartományokban eddig nem ünnepelték meg, ezentúl szükségesnek tartanák kötelezőleg az egész országban általános ünnepnek kimondani * A La dormition de la sainte vierge nevű területnek a német császár által a német róm. katholikusoknak adományozásával kapcsolatban érdekes felemlíteni, hogy a Mária szunnyadozásáról szóló legendával legelsőben dr. Beunráth, bonni tanár foglalkozott behatóan. A legenda a 4-ik században fejlődött ki, de kettős variációban. Az egyik szerint Mária Ephesusban halt meg. a másik szerint pedig Jeruzsálemben. A róm. kath. egyház ez utóbbi variációt kanonizálta, Jellemző azonban, hogy e legendát I. Ince (405) és Gelasius (496) római püspökök hamisításnak jelentették ki s annak terjesztését és olvasásat megtiltották. 180/T898. G. A. K. Pályázat. A Glosius Artner Karolina-féle alapítványt kezelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a fentirt alapítványból két, egyenként. 525 frtos, azaz ötszászhuszonöt forintos ösztöndíj osztandó ki oly magyarországi származású, ág. hitv. evang., feddhetlen erkölcsi jellemű és jeles szorgalmú, szegénysorsú ifjaknak, kik tanulmányaikat a természettudományokra való főtekintettel valamely külföldi egyetemen vagy műegyetemen folytatván, tanári vagy műszaki pályára készülnek. Ezek az ösztöndíjak az 1899/1900. tanévre fogván kiosztatni, elnyerhetésük céljából pályázat nyittatik és a fenti módon minősített műegyetemi hallgatók vagy tanárjelöltek felhivatnak, miszerint a fenti körülményeket igazoló és különösen a magyar nyelvbeni jártasságot is kellően tanúsító okmányokkal támogatott folyamodványaikat 1899. évi június hó 30-áig az alólirott bizottsághoz címezve a bizottság jegyzőjénél (lakik: V., Bálvány-utca 8. szám) nyújtsák be A megszavazott ösztöndíjat a díjnyertes tanárjelölt vagy műegyetemi hallgató két részletben, és pedig az elsőt a külföldi egyetemen történt beiratását igazoló bizonyítvány és a szabályszerűen kiállított nyugta beküldése után az iskolai év elején, a másodikat a második félévre történt beiratást igazoló okmányok beküldése után a második félév elején fogja posta utján megkapni. Kelt Budapesten, a Glosius Artner Karolina-féle alapítványt kezelő bizottság 1898. évi december hó 12-én tartott üléséből. Dr. Králik Lajos, bíz. elnök. Dr. Zsigmondy Jenő, biz. jegyző. Felelős szerkesztő: Szőts Farkas. Főmunkatárs : Hamar István. HORNYÁNSZKY VIKTOR CB. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.