Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-05 / 45. szám

recenben levő tagjai oda megérkeztek. Jól esett részt vennünk a kegyelet ez ünnepén, s tanúja lenni annak a nemes hévnek és meggyőződésnek, a melylyel Kovácsy Kálmán theológus-ifjú az ő szép emlékbeszédét, Kun Béla joghallgató pedig sikerült alkalmi költeményét előadta. Csak ápolják továbbra is szivökben a tiszta ideálokat s vallásuknak, egyházuknak forró szeretetét! * Summa summarum: a legkellemesebb benyomásokkal és emlékekkel gazdagodva vettünk búcsút a kedves Debrecentől. . . Haza utazásom közben aztán egy úri emberrel találkozom, a ki azt kérdi tőlem :»Uram! mit végeztek Önök Debrecenben ?« . . . Egy pillanatra majdnem azt hittem, hogy mefisztói gúny szól ki szavaiból s csaknem zavarba jöttem. Mert hát mit is végeztünk mi Debrecenben ? . . Milyen szép is lett volna, ha rögtön azzal vághattam volna vissza: Összegyűjtöttünk a bibliai lexikon kiadására 10 ezer frtot. Vagy: a mi híres Kálvinunknak egy szép emléket emeltünk ; kiadjuk monumentális művét, az Iustitutio religionis christianae-t magyarul! Vagy: Debrecennek azzal köszönjük meg páratlan vendégszeretetét, hogy egyik nagy fiának, Bévész Imrének nagybecsű munkáit saját költségünkön közrebocsátjuk ! . . Hát az bizonyos, hogy ilyen országra szóló nevezetes cselekedettel —• sajnos — nem tettük örök emlékezetűvé irodalmi társaságunk debreceni vándorgyűlését. De hogy valami igen szép és jó dolgot mégis csak végeztünk, az is tagadhatatlan. — »Mit tanult kigyelmed a Tiszteletes úr mai prédikációjából ?« — kérdi egyik templomkerülő polgár a másik jó keresztyén gazdatársától. — »Nem tudom én azt elmondani, hallja kigyelmed; csak annyit tudok, hogy nagyon szépen prédikált a mi Tiszteletesünk, és az nekem, meg a többieknek is nagyon jólesett.* — Igenis; nekem és úgyhiszem mindnyájunknak, kik a debreceni összejövetelen szerencsések voltunk résztvehetni, először is nagyon jól esett, hogy ott lehettünk. Mert sok szépet, fölemelőt, tanulságosat láttunk, hallottunk. Jólesett együtt látnunk hét prot. püspököt, a kiknek tiszteletet parancsoló komoly arca mintha folyvást arra biztatott volna: Ne félj kicsiny seregL.. S jólesett e kicsiny sereg élén ott látnunk a testben kicsiny bár, de lélekben annál nagyobb világi vezérünket, egy magas polcon álló hitsorsosunkat, a ki »nem szégyenli a Krisztus evangéliumát*; sőt épen azt hirdeti, hogy vissza kell térnünk az evangéliumhoz*, és hogy »nem kell félteni az evangéliumot a tudományos kutatásoktól« ; a ki miniszter létére is ilyen elveket hangoztat: >Á mai korban már csak a népért és a néppel lehet dolgozni* ; — a ki aggodalmaink közt ekképen bátorít: »Azt mondják, csekély eszközeink vannak s az ellenség erős. Tagadhatatlanúl igaz. De kérdem: csak a lelkiekben, csak a protestantizmus terén vagynak-e így ? Hiszen kérem, földmívelésünk mindennap, minden órában küzd; védelmeznünk kell szőlőinket, burgonyánkat, erdeinket, gabonánkat s ezek miatt a legerősebb küzdelemben vagyunk*, stb. »Anyagi dolgokban azért feladjuk-e küzdelmet? Nem! Ha tehát anyagiakban a küzdelmet fentartjuk, akkor az evangélium melletti küzdelmet is folytassuk. Ha van kitartásunk, ha van lelkesedésünk és bátorságunk anyagi érdekeink védelmére, akkor kell lenni kitartásunknak, erőnknek és lemondásunknak arra, hogy a lelki küzdelmet felvegyük reggeltől estélig, estétől reggelig. És ott, hol nem erőszak, nem persvázió, hanem a teljes felvilágosultság, példa, ész és szív útján hódíthatunk: — hódítunk is!« Én bizony ezeket az aranyszavakat mind nem tudtam már visszaidézni emlékezetembe, hogy annak az úri embernek a kérdésére válaszul elmondhattam volna. Én csak annyit tudtam és tudok, hogy nekem ezek a fenkölt nemes szavak »nagyon jólestek* és pályám küzdelmeire új lelkesedést és új erőt öntöttek belém, s hiszem mindannyiunk lelkébe . .. S már ezért is érdemes volt eljönni. Egyébként valami szenzációs dolgot végezni, a mi irodalmi társaságunknak nem is feladata. Találóan hasonlítá ugyancsak világi elnökünk társaságunkat »egy kis mécseshez, melyet hogy észrevegyenek, hogy világítson, hogy melegével mennél többen részesüljenek, kénytelenek vagyunk helyről helyre, városról városra hordozni. A tudománynak, a vallásnak és az erkölcsnek harmonikus magyar prot. alapon való fejlesztése, ez az irodalmi társulatok feladata. A tudomány világát, a vallásnak melegét, az erkölcsnek balzsamát és veszélyektől, megkisértésektől megóvó olaját akarjuk széthordani csekély kis mécsünkkel a prot. világba Magyarországon helységről helységre.« . . . Ezt végezte irodalmi társaságunk a nagy alföldi városban is. S a kis mécses lángja mellett, Istennek hála, sokan, igen sokan fölmelegedtek, s az a hidegség, mely a nagy Tiszántúlt az irodalmi társaságtól mind ez ideig többé-kevésbé visszatartotta, mindnyájunk örömére teljesen eltűnt s — a mint erről a másnapi püspöki ebéden is meggyőződtünk —• a debreceni vándorgyűlés Budapestet, Debrecent és Sárospatakot szorosabb kötelékekkel fűzte egymáshoz. Pedig tudjuk, hogy »concordia parvae res crescunt.« S már ez sem kicsinylendő eredménye a debreceni összejövetelnek. De hogy népies s tudományos irodalmunk fellendítésére is nagyban hozzájárult; hogy a két prot. felekezet testvéries egyetértését nem kis mértékben elősegítette és az evangélium végleges diadalában való hitet mindnyájunk szivében mennyire szilárdította az irodalmi társaságunk ez a harmadik vándorútja is : minderre elég röviden csak rámutatnom. És ezzel be is fejezhetem e naplójegyzeteket; befejezhetem azon meleg óhajtásom kifejezésével: Adja Isten, hogy kis mécsesünk lángja idővel a világító tornyok lobogó fényéhez hasonlóan messzi vidékeket világíthasson be, s vigyen bennünket mindig közelebb-közelebb amaz igaz világossághoz! Úgy legyen! Lévay Lajos. BELFÖLD. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közgyűlése. (Folytatás és vége.) Kálmán Gyula előadó a keői, cservenkai, új szivaci egyház tanítói, a kecskeméti pusztai segédlelkészi, a fóthi tanítói és a viszlói lelkészi megváltoztatott díjleveleket terjeszti elő, s az utóbbira nézve javasolja, hogy mivel az új lelkészi díjlevél szerint a lelkész fizetése 1200 írtnál kevesebb, a II. osztályból a III. osztályba soroztassék. Úgy ezt, mint az előbbieket a kerületi közgyűlés jóváhagyta. Lévay Lajos előterjeszti Lajosmizse, Kun-Félegyháza, Jász-Kerekegyháza és Szent-Endre leányegyházak anyásítási ügyben való kérelmét, mit az előadó is pártolt. — Baksay Sándor nem fogadja el a Lajosmizse anyásítására vonatkozó ajánló javaslatot, s arra kéri a közgyűlést, hogy ne egyezzék bele olyan leányegyházak anyásításába, a melyek a lelkésznek nem képesek kellő anyagi biztosítékot is nyújtani. Állami kiegészítéssel lelkészi állásokat