Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-29 / 44. szám

hogy áldást osztottak akkor arra, a ki gyilkolni ment, jutalmat adtak annak, a ki a sötétséget terjeszté, máglyával fizették azt, a ki meggyújtotta a világosságot. Vigasz nélkül való hit, keserűséggel teli sirás, viszhangnélküli panasz, meddő zokogás tölti az áldozati máglyák füstjétől terhes ég alját, a mely máglyákon testvérét áldozta Kain »ad majorem glóriám (bűnül ne vedd Uram hogy leirom !) Dei.« A farizeismus szabadon bujálkodott bűnével s büszkén hirdette: ón változhatatlan vagyok. Ki merte volna megtagadni szavát, ha csak nem kivánta a martir halált. Az apokalypsis szörnyetegei öltöttek újra alakot. Emberfeletti hatalommal uralkodott a Sátán, ama régi Kigyó. Mégis akadtak próféta lelkek, az Atyának áldottai, kik eme szörnyűségek közepette is hallották és elhitték az Úrnak szavát: »Megújítok mindeneket. « Bizony O újított meg mindeneket. Ha ember, ember ellen folytatta volna ezt a harcot, a mit reformációnak neveznek, ugyan mi lett volna belőle, móg ha mindenik reformátor óriás vagy titán lett volna is. Gondolja el valaki, hogy száz, kétszáz millió ember ellen ki áll küzdeni egy-két egyszerű egyén, hatalom, móltóság rang, pénz nélkül. S nemcsak hogy fényes diadalt arat, de harcuk nyomán megújul ég és föld egyaránt. Szabad lesz újra mind a kettő. Szabad az Isten irgalmának ege. Szabad lesz az eltiltott forrás s annak tisztán csurgó vizétől megújul a földön tudomány, művészet, erkölcs, sziv, elme ós lélek egyaránt. Boldoggá lesz a siró, nagygyá a kicsiny, a ki igazságot éhezik ós szomjúhozik: megelégülóst talál. S ki vívta az t a harcot, melyről tudunk mind annyian, melynek szörnyűségei, ma is megborzasztják idegeinket. »Ime megújítok mindeneket« csendül a szó. Bizony te voltál az Uram a ki megújítottál mindeneket! Míg a földön ember s úr leszen, addig a Sátán helyet mindig talál, melyen harcát újra kezdje. Ennek a harcnak a színtere a mai világ is, korunk is, hazánk is. Azzal mi nem dicsekedhetünk, mint más boldog nemzetek, hogy óriás küzdelem folynék falainkon belül, a bűn és Jézus között. Peclig milyen örvendetes dolog volna ez. Az épen a kétségbeejtő, hogy ez a dekadens világ még csak nem is szabadkozik, nemhogy küzdene a bűn ellen. Olyan természetesnek találjuk már uralmát, hogy eszünkbe sem jut küzdeni ellene. Úgy hogy gondolkodó ember ha szótnéz a világon és látja büszke orcával uralkodni a bűnt, ós tehetetlen feküdni az Istennek seregét, bizony elkeseredik és sír, hogy el kell pusztulni az Úr népének, hogy ime nem az megint az ég sem, a föld sem, a minek lennie kellene. Az ég ós a irgalom, emberi bölcseség üres abstrakciója változott, s ha tartalmat nyer, ez a tartalom még csak nem is emberi. Vagy mivel a lázas agyvelő szűk kategóriái be nem fogadhatják, egyszerűen megszűnik létezni. Nincs, bizony nincs. A fölei pedig .... Oh ! a föleiről ne is beszéljünk. Szomorú, siralmas dolgok ezek nagyon. Olyan jók az ilyen ünnepnapok. Melyeknek csendében helyet talál az Úr angyalának szava, melyeknek ihletében hallhatjuk az Istennek szavát : »Ne sírj !« íme diadalmat vett a Jucla nemzetségéből való oroszlán. (Jel. V. 5.) Ne sirj ! Mert ime megújítok mindeneket, ti nélkületek. En újítok meg. Áldott szónak éltető zendülése. Bizony ha reánk hagynád, elveszne hitünk. De ha te megcselekszecl értünk, érezzük hogy élünk. Gyarló szemünk, ha a jövendő fátyolán áthatolni nem tudsz, nézd csak a multak hatalmas tanúságait. Hallgasd meg reszkető lelkünk e napnak szavát, mely egy jelenés erejével hirdeti neked : »Ime — az Ur az, ki — megújít mindeneketcc. Ne reszkess azon, hogy gyengék vagyunk, ne siránkozz azon, hogy verve seregünk : a Juda oroszlánja már győzött, s győzelme a világ újulása lőn, valahányszor elfogadta azt a világ. Harsogd te nap, nagy küzdelmeknek, nagy diadalmaknak, hihetetlen újulásoknak ég ós föld változásainak napja, hogy az Úr megújít mindeneket. Ila találsz boldogtalan embert a saját bűnén keseregve; ha lelsz az igazság vesztén könyet hullatótól; ha olyanra akadsz, ki Sión dőltét siratja vigasztalanul ; ha olyanhoz érsz, ki elveszett mennyországát kesergi; ha népet találsz, mely ernyedt, puha idegekkel apathikusan várja a megsemmisülés halálát; ha az igaz ügy bukása felett kétségbeeső tépett keblekre bukkannál : kiáltsd, kiáltsd nekik: az Űr megújít mindeneket. Megújítja a mi egünket is, hogy újra laknak benne angyalok ós boldog lelkek, az Úr irgalmának fényességében. Megújítja a mi földünket is, hogy újra laknak benne megbékélt emberek, kik nem zokognak keserűséggel és nem bánkódnak vigasztalás nélkül és nem halnak a saját bűneikbe meg. — Mert ime vannak még az Űr népe közül, kik egy-egy áldott napon, egy-egy szentelt órán, hallgató ajakkal csüngenek az angyal beszédén és édes hittel boldogan hallják, hogy nem veszünk el, mert az Ur az, a ki megújít mindeneket. Gergely Antal.