Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-29 / 5. szám

rendelkezik a »Militár-Pfarramt« útján a prot. tábori lelkészekkel (Militár-Seelsorger) is. így lesz azután a prot. lelkészek jogi helyzete ugyanaz, a mi a r. kath. káplánoké. S hogy mennyire nem tartatnak többeknek, mutatja az is, hogy ugyanazon rangosztályba vannak beosztva, mint amazok. A mi a kisebb baj, de ugyanaz ar. kath. pap-főnök referál, diszponál róluk, mint azokról, a mi már azután jócska megalázás számban megy, nemcsak a katonai szolgálatban levő papokra, de egyetemes egyházunkra nézve is. Mit szólna pl. a békési pap, ha a r. kath. esperes rendelkeznék vele, vagy mit tenne bármelyik kerület, ha akár az egri, akár a kalocsai, akár az esztergomi érseki szók alá rendelnék? Pedig a dolog így áll katona lelkeszéinkre nézve, mert sem a térparancsnokságoknál, sem a hadügyminisztériumnál nem felekezetük felettes hatóságai referálnak ügyeikben, de egy velünk épen nem nagy barátságban élő felekezetnek papjai. Nem segített ezen az állapoton az 1896-ban 1378. eln. szám alatt kinevezett »Militár-Senior« (katona-esperes) oly nagy örömmel fogadott beállítása sem. Mert a »Militár-Senior«-nak az ég alatt semmiféle jurisdictiója sincs az ő szeniorságából kifolyólag. Olyan lelkész mint a többi. S nem lőn mint várni lehetett, de jogos is lett volna, a prot. egyházi ügyeknek referense a hadügyminisztériumban, sőt még saját térparancsnokságánál sem. Az 1896. évben történt az utolsó változás az idézett 1892 diki »Organische Bestimmung«-on, az említett »Militár-Senior« kinevezésével, a melynek jelentőségét már méltattuk eléggé. De történt még egyéb is. A míg ugyanis az 1892-diki »Utasítás« II. pontja 4 ág. h. evangélikus ós 4 ev. reformált lelkészt említ, mint a katoni lelkészi státus tagjait: addig az 1896-cliki pótlás egy ev. szeniort és hét evangélikus (evangelisch) lelkészt mond. Látszólag ez nem baj, sőt örvendetes uniálása a két felekezetnek. De lássuk következményeiben a dolgot. Megeshetik, hogy új kinevezéseknél csak az »evangelisch«-re lévén tekintettel, vagy az egyik vagy a másik felekezetből neveznek ki több lelkészt a másik rovására. Sőt a mennyire én a katonai hatóságok kánonjogi tudományát ismerem, az sem lehetetlen, hogy lassan lassan minden lelkészi állást az egyik felekezet embereivel töltenek be A mi sem az ág. h. ev., sem az ev, reformátusoknak nem lenne kellemes, ha velük szemben történik meg. De illuzóriussá tenné az egész katonai lelkészkedést; mert gondoljuk csak el, hogy a katonák a nép egyszerű gyermekei, a kik inkább a külsőt látják; ezeknél az egyik felekezet a másik liturgiájában aligha találná meg a maga vallását. De jogi képtelenség is lenne a dolog a polgári egyházak uniója előtt, a mit mi részünkről tiszta szívből óhajtunk, hogy mielőbb meglegyen. S hogy ezen állapot elkövet kezese nem képzelőclés, utalhatunk Boszn íara, a hol a »Szervezési utasítás« I. pontja ellenére, mely a katonáknak katonai lelkészi gondozás és jurisdictió alá tartozását rendeli, a szerajevói ág. h. ev. lelkész gondozása alá adattak az »evangelisch« (ág. h. ev. és ev. ref.) katonák. Az a lelkész peclig tudtunkkal nagyon gyengén beszél magyarul, s nehezen merném elhinni róla, hogy szavaival áhítatot tudna gerjeszteni az arra egyébként sem igen hajlandó vitézek között. Az peclig bnj ám az ág. h. evangélikusoknak is, meg az ev. reformátusoknak is. De nagy veszedelem, örökös perpatvar, féltékenység az egy szeniori állás is. Mert pusztán a szerencsétől függ, hogy a rangban legidősebb ág. h. evangélikus-e, vagy peclig ev. református? Már most tegyük fel, hogy mindig egy felekezet töltené be, a mi nincs kizárva, mert a kvalifikáció hozzá a rangbéli legidősebbség. Könnyen megeshetik pedig, hogy mielőtt a »Rangáltester<cséget elérné, egymásután több ugyanazon felekezethez tartozó lelkész hal el. Mennyi keserűség teremne, mennyi kedvetlenség, mennyi súrlódás s a kívánatos jó egyetértés helyett békétlenség születnék abból a két testvérfelekezet között. Emberileg szólok. Nem lehet a szív indulatait agyonütni még nagy elvekkel sem. Pedig ma még csak pénzkérdés az egész. Hátha majd jogok is járnak vele. Pedig nekünk inkább jogra van szükségünk, mint pénzre. Nagyon könnyen lehetne pedig a dolgon segíteni. Mert a katonai hatóságoknál a jóakarat megvolna. Es egyáltalán nem elvi kérdés az, hogy a katona-papságnak egységes római kath. szervezete legyen. Bizonyságom nekem erre a sokat emlegetett »Szervezeti utasítása X. pontja, mely a mozgósítás esetéről szól Kimondja és rendeli a szakasz, hogy mozgósítás esetén minden hadsereg, önállóan működő hadtest és minden hadosztály mellé egy önálló ev. lelkész adandó, ki az illető sereg- (Armee) vagy hadosztály (Division) parancsnoknak referense és közege a felekezetét megillető egyházi dolgok elintézésében ós főnöke az alárendelt többi, netalán szükséges evangéliumi lelkészeknek. íme, mozgósítás esetén meg is van az önállósága a protestáns papságnak. Miért ne lehetne az meg béke esetén is, mikor elvbe nem ütközik nyilvánvalóan?