Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

hirdetnek! De sajnosan esik látnunk, hogy sokaknak tetszik az elv, küzdenek is mellette tűzzel, hatalommal, ele valóra váltani valahogy nem akaródzik nekik. Sőt a mikor megvalósítani látják, sehogy se tetszik a dolog, mert az már zavarja a gondtalan életet Sionon. Csak úgy szállnak a szép szavak, csak úgy repülnek a jó tanácsok, csak úgy harsog a harcra hívó har sona, de mozdulni már nem igen mozdul senki. Vagy ha mozdulni mer, a sok biztatás, ösztökélés után akkor jaj neki, hogy mer nyugalmat zavarni, a Sión nyugalmát hogy meri bántani. Pedig mennyi munka vár az edclig pihenő munkásokra. Éhező szegénység, mezítelen árvák, szenvedély láncába vert részegesek, vigasz nélküli bűnösök, elkeseredett inség, igazságot szomjazó lelkek, nevelésre váró ifjaink, leányaink ügyeinek felvétele; vezetésre, ösztökélésre szoruló népünk vezetése, irányítása miként várják a munkást, ki kezét az eke szarvára tegye. És mi eddig nyugalommal tudtunk élni egyházunk árnyékában, és mi mernénk még gondtalan sütkérezni még tovább? Jaj akkor mi nékünk. Ha most mikor a növekvő esték, ele meg a munkától szabadabb napok annyi alkalmat kínálnak a lelkiekkel való foglalkozásra, Magyarországban minden evangéliumi lelkipásztor, tanító, presbiter munkába állna Isten országáért, milyen hamar diadalmas örömujjongás váltaná fel azt a most hallatszó jajszót, melyről nem lehet tudni, hogy nem az Amos prófétiájabeli jajszó-e ? Ila a Sionon gondtalan népet talál bennünk, bizonynyal az leszen. Fel tehát, munkára fel, mindenki ki szereti egyházát álljon munkába szaporán. Sión falain annyi a tatarozni való. Terméketlen kevélység helyett, alázzuk meg magunkat, látván a sok hasadást a falakon, melyet bizony nem erős ellenség támadása, de saját gondtalanságunk okozott. Alázzuk meg magunkat a mi Istenünk előtt s kérjük, hogy a mi hibánkért ne hozzon romlást az egész Sionra. Azután pedig fel a munkára. Elég volt már a meclclő pihenésből, körülöttünk mindenütt pezsgő élet hirdeti, hogy elleneink nagy szorgalmatossággal törekszenek építni erősségeiket. Pia a mi egyházunk nem akar elveszni, nekünk is úgy kell cselekednünk. Egyébként egyházunk falai sem mentenek meg bennünket a pusztulástól. Óh ! fogjunk azért minél előbb a munkához! Alkalmas és alkalmatos időben tusakodjék, buzogjon tehát minden igaz fia egyházunknak. S ja mint minden ember vette az ajándékot, azonképen sáfárkodjatok abból egymásnak mint Isten ajándékainak sáfárai. A ki szól, szólja Istennek beszédét, a ki szolgál, szolgáljon mint egy Istentől adatott ajándékok szerint, hogy mindenekben dicsőíttessék Isten a Jézus Krisztus által, kinek dicsősége és bizodalma vagyon mindörökké.« (I. Péter. IV. 10—11). Gergely Antal. Az egyházi adóreform és az egyházi körök Budapesten. Felolvastatott a budapesti prot. egyházak f. hó 16-án tartott belmissziói értekezletén. Mélyen tisztelt értekezlet! A budapesti ev. ref. egyházközség lelkészei és néhány presbitere ez év elején önként vállalkoztak arra, hogy a már évek óta sok gondolkozásra és aggodalomra okot szolgáltató egyházi adózási viszonyainkat megbeszéljék, s a felmerült eszméket megvitatva, az egyháztanács elé a helyzet javítását célzó javaslatot terjeszszenek. A megbeszélések során konstatáltatott, hogy ma már 45,000 lelket számláló híveinknek többszöri megkeresések után ugyan, de kényszer-eszközök alkalmazása nélkül befizetett összes évi adója nem rúg többre, mint 9000 frtra, melyből egy lélekre 20 kr. esik. Ezenfelül a kivetett, de kényszer-eszközök igénybe nem vétele folytán be nem folyt, s így hátralékos adók összege sok ezer frtra megy, meri a dolog valójában úgy áll, hogy nálunk adót csak az fizet, a ki akar! Bár joggal tehetném, még sem akarok szegény falusi egyházak adózási viszonyaira utalni, hol a legszegényebb egyháztag is, legalább néhány frtot tevő adóval van terhelve, s ezt tőle mindenképen be is hajtják, végső esetben közmunka alakjában leszolgáltatják, — hanem hivatkozom a székes fővárosban levő, tehát hasonló viszonyok közt élő s magukat szintén önerejükből fenntartó zsidó hitközségek adózási módjára. A pesti zsidó hitközség adótételei 3—1000 frt közt váltakoznak. A kényszer-behajtást legalább is három évenként, — nehogy az adók elévüljenek, — alkalmazzák. A budai zsidó hitközség sokkal szegényebb tagokból áll, s 2800 lelket számlál. Adótételei Ö—100 frt közt váltakoznak. Összes adójuk 8000 frt, tehát egy lélekre 2 frt 85 kr. adó esik, vagyis tizennégyszer annyi, mint nálunk. Szükség esetén ezek is igénybeveszik a kényszer-behajtást. Vizsgálat tárgyaivá tétettek még a megbeszélések során a testvér ágostai ev. egyházközség adózási viszonyai is. Ezek azonban annyiban eltérők a mieinktől, hogy itt a hívek adózása önkéntes írásbeli megajánlás alapján történvén, az erre való komolyabb utalás rendszerint elegendő az adók önkéntes befizetésére, s így a kényszerbehajtás szüksége ott eddig nem merült fel. Adótételeik körülbelül megegyeznek a mieinkkel, a mennyiben ezek is a minimális skálán állanak. Egyházunk adózási viszonyainak, protestáns szempontból ítélve, fő- és legbiztosabb jövedelmi forrásunknak, tehát a »fedezet« rovatnak, ezen valóban szégyenletes