Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-15 / 42. szám

prot. sajtó figyelmét. Az egyik Holtzheuer weserlingeni szuperintendens-lelkésznek szász tartományegyházi második generálszuperintendenssé való kineveztetése, a másik Bosse porosz kultuszminiszternek visszalépése, illetve Studt westtáliai főelnöknek miniszterré való kineveztetése. Holtzheuer több ízben elnöke volt az egyetemes zsinatnak, s egyik porosz képviselője a hires zsinati konferenciának. — A porosz egyházi életnek egyik legmarkánsabb alakja került e kinevezéssel az egyház kormányzat élére. Holtzheuer a szászegyház tartományon belül a merev lutheri felekezeti es csoporzatnak a vezetője, az »Ev. K.-Ztg.« szerkesztője és egy szünnapi kurzusnak a megteremője. Egyházpolitikailag az egyház nagyobb önállóságainak erős híve, s az utolsó egyetemes zsinatokon egyik legbuzgóbb híve és harcosa volt annak a mozgalomnak, a mely e zsinatoknak nagyobb befolyását kívánja biztosítani az államhatalommal szemben a theologiai tanszékpk betöltésénél. — Hogy miként egyeztethető össze e kinevezés a szász tartomány-egyházban, a Beyschlag befolyása alatt álló ú. n. »evangéliumi középpárttal * azt majd a jövő fogja megmutatni. — Studt, az új porosz kultuszminiszter eddigelé keveset szerepelt az egyházkormányzat terén. A prot. sajtó csak annyit tud róla, hogy mindössze kétszer tagja volt az egyetemes zsinatnak; pedig Poroszországban még igen sok egyházpolitikai kérdés vár megoldásra, s az új miniszternek Rómával szemben erős és határozott állásfoglalásra van és lesz szüksége. Németország ifjú császára a minap Strassburgban, a császári palotában, Luthardt lapjának közlései szerint a következő felköszöntőt mondotta: »Mindenekelőtt az egyház nemes urainak, kiknek oly nagy befolyásuk van a népre, szivére kötném, hogy egész erejükkel s személyük egész tekintélyével arról gondoskodjanak, hogy a korona iránt a tisztelet s a kormány iránt a bizalom a nép körében mindinkább megszilárduljon; — mert mai mozgalmas korunkban, a mikor a hitetlenség szelleme vonul végig az országon, az egyháznak egyetlen támasza és védelme a császári kéz s a nemes birodalom cimere.* — Az ifjú császár e kijelentésén többen megütköztek, s arra utaltak, hogy az egyháznak legfőbb védelme még is csak Krisztus és nem a császár. — Megnyugtatásukra azonban Luthardt, után megjegyezhetjük, hogy »az egyház nemes urai« alatt első sorban a római egyház urai és fejedelmei értendők, melv egyház mindenkoron kereste a világi karhatalmat. E tekintetben mellettünk szól az egyháztörténet, s különösen a római egyház helyzete és viselkedése Ausztriában. Nincs tehát okuk megütközniök ez »uraknak* a császár strassburgi felköszöntőjén. — Róma szereti a hatalmat, s a császár csak valót mondott akkor, a midőn ahhoz való viszonyukra emlékeztette a pápás köröket. Az áttérések Franciaországban ismét napirenden vannak. Azt olvassuk, hogy Cárrat dominikánus szerzetes, ki tekintélyes tanári állást foglalt el Páris egyik hírneves kollégiumában, a minap elhagyta rendét s a protestantizmusra tért át. — A rend főnökéhez intézett nyilt levelében kilépését, illetve áttérését a következőleg indokolta: »A mikor ezelőtt 14 évvel a dominikánusok rendébe léptem, menekülni akartam a világi papság általam megutált renyhe és képmutató élete köréből. Egyúttal azt gondoltam, hogy abban a rendben, a melynek jeligéje a »veriias«, megtalálhatom az evangélium Krisztusát s főleg az őszinteséget. — Az élő Isten helyett azonban csak olyan fejedelemre akadtam, ki magáról az állítja, hogy Isten helyettese. Hogyan állhatnék ellen a fülbegyónás kételyeinek, mikor saját szememmel láttam, hogyan űzitek azt intézeteikben, tanítványaitok körében ? Hihetnek-e még Krisztus jelenlétében a szakramentumokban azok a papok, a kik anyagi érdekekből lépnek csupán az oltár elé, s az anyagi érdeket találtam mindenütt a ti rendetekben, még a nevelés isteni művében is. Ilyen tapasztalatra jutottam 14 év alatt. Nem hittem többé a fülbegyónásban, sem a reális jelenlétben, sem annak az egyháznak csalhatatlanságában, a melynek morálja mindig ki tud egyezkedni az éggel. E képmutató s hazug élettől elfáradva, családom körében pihenni vágytam. Megtagadtatott tőlem. De én még is elmentem, s most, miután szabad vagyok, az Isten fiainak szabadságát élvezem. Hogy mit hoz reám a jövő, nem tudom, de él bennem a hit, hogy az Isten el nem hágy engemet«. — Valóban, ez érdekes nyilt levélhez nem kell kommentár. Elárulja ez azt a szellemet, a képmutatás ama szellemét, mely a pápista rendek körében lakozik. Reméljük azonban, hogy az evangéliumi szabadság meg fogja nyitni a rendek kapuit is. A protestantizmus Spanyol osz ágban növekedőben van, úgy, hogy jelenleg 10 ezer protestáns él Spanyolországban, 120 gyülekezetben. A vallásszabadság törvénye dacára azonban máig is üldözik a protestánsokat. így elitéltek egy prot. papot azért, mivel nyilvánosan eltemetett egy protestáns leányt és pedig elitélték 5 napi fegyházra és 5-ször annyi pénzbüntetésre, mint a hány személy részt vett e temetésen. A legfelső bíróság azonban az ítéletet feloldotta. Egy másik eset Sevillában történt, a hol a kormány meghagyta a prot. lelkésznek, hogy »Jézus szent szíve körmenete* alkalmával kápolnájának ajtaját zárva tartsa, s a mint ezt megtagadta, a kormány karhatalommal zárta be a templom ajtaját. — Úgy látszik, Spanyolországban még mindig a pápás fanatizmus a vezérlő szellem, a mi pedig hogy mit eredményez, Spanyolországnak Cubában való tragikus szereplése szomorúan igazolja. XIII. Leó pápa ugyancsak bővelkedik az enevklikákban. A minap a brazíliai püspöki karhoz intézett egyef

. Dicsérettel szól róluk, mint a kik megküzdve a klimatikus, hygienikus megélhetési és közbiztonsági viszonyokkal s úgy szólván életükkel, bátran hirdetik a keresztyén kultúrát, a humanizmust s az egyházi tant, és sok vértanúi vér hullatása árán megvetették alapját a brazíliai hierarchiának, s kiemeli, hogy »csakis az ezek által létesített kongregációk, nevelő és oktató intézetek, újabb és újabb missziók szervezése és munkálatai tették lehetővé Brazília hierarchiájának növelését*. Mert hát a római egyháznál »a hierarchia* a fődolog, míg a »populus fidelis« Bellarmin szerint csak »appendix.« E végből különös figyelmükbe ajánlja »a szemináriumok, püspöki kollégiumok és konviktusok létesítését s a kath. hírlapok és folyóiratok pártolását és előmozdítását*. A szép és helyes (értsd pápás) irodalmat kell >minden áron előmozdítani.* A világi államok közelében is serényen »gyakorolják az őket megillető jogokat* és pedig, >erélylyel, határozottsággal s a hitvalló bátorságával«. E célok eléréséhez igen hathatós eszközül ajánlja »az egyházmegyei kasszák felállítását*, mert hát pénz nélkül, mint legfőbb térítési eszköz nélkül, a római propaganda sem boldogulhat, sőt »a tehetősebb polgári végrendeletek* sem kerülik ki a szent atya e világiakban is körültekintő figyelmét. Végül lelkes hangon szólítja fel az encyklika a brazíliai püspöki kart, a további kitartó munkásságra. — Mint látjuk, mozog minden téren a római propaganda és pénzzel és befolyással behálózza az egész földkerekséget. Nekünk is éberebb figyelemmel résen kell lennünk! A bibliai társulatok mult évi munkássága igen örvendetes eredményű volt. így a hannoverai társulat mult évi bevétele 18,363, kiadása 20,081 márka. A hiányt az