Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-15 / 42. szám

masan tanulta az ótestamentumot és a Talmudot, s ezek révén az emlézést olyan tökéletességre vitte, hogy, a mint később irja, 13 éves korában az egész ótestamentumot könyv nélkül tudta, az eredeti héber nyelven. S ez a csudálatos tudománya képesítette Bloch Móriczot arra, hogy zsenge gyermek korában maga tartsa fenn magát, a mennyiben már 11 —12 éves korában mint bócher a Talmud és az ószövetség helyeinek recit.álásával maga kereste meg szegényes kenyerét. Természetes, hogy e kereset móddal csak a saját hitfelei között boldogult, úgy a hogy lehetett; mert orosz faluban születvén, azután magyar vidékre szakadva, oly csúnya zsargont beszélt, melylyel magyar körben megértetni sem tudta magát. Ehhez járult vézna alakja,rongyos öltözete, és a beszédét kisérő idétlen taglejtése, melyek egy csöppet sem mozdították elő a szegény bócher keresetét. Ám az inóci zsidó fiúban nem oly lélek lakott, melyet a nyomorúság letörni, az akadá lyok visszariasztani képesek lettek volna. Nélkülözései és szenvedései megacélozták jellemét ós megedzették akaratát. Lelke, mint a pálma, csak nőtt a terhek alatt ós megszilárdult benne az a jellemerő, mely látszólagos engedékenysége mellett is egyik alapvonásává növekedett a későbbi Ballagi Mór nyilvános és családi életének. Tizennégy éves korában azzal lepi meg atyját, hogy Nagy-Váradra megy, pappá képezni magát. Atyja átadta neki összes örökségét: két váltó forintot, jó tanácsait és atyai áldását. Es Móricz ezzel az útravalóval N. Károlyból elgyalogolt N.-Yáradra. Súlyos körülmények között, önemésztő szorgalommal tölt itt két évet, nappal önfentartásáért küzdve, az éjszakák nagyobb felét önmívelósónek áldozva föl. És milyen módon 1 A nagyváradi templomok csarnokai, melyek hálóhelyéül szolgáltak és az utcai lámpások, melyek alatt tanult, sokat beszélhetnének egy vasszorgalmú szegény ifjú szenvedéseiről ! De a mi szegény ifjúnk nem tágít: magasra törő lelkét olthatlan tudományszomj vonja, ragadja. Hallotta már hirót a pápai Bóth Hammidrasnak, ennek az akkor legelső rabbi iskolának : neki oda kell mennie, hogy tovább képezze magát. Ismét nyakába veszi az országot, s Nagyváradról, Pesten át, gyalog Pápára indul. Pesten egy könyve árán eresztik át a hajóhídon s ő torony irányában Pápára ér, hol félévig tartózkodik s aztán a nyomorúságtól kényszerítve kimegy nevelőnek, előbb Mórra, majd Surányba. Ezeken a helyeken kerül először művelt társaságba, mert nagy szegénysége miatt addig mindig csak a legalja néppel érintkezhetett. Surányban a plebánustól latin ós görög könyveket kapott, s e nyelvek tanulásához oly kedvet kap, ismereteiben másfél óv alatt oly előmenetelt tesz, hogy Tarczy Lajos pápai ref. professzorhoz levelet ír, melyben arra kéri, hogy vegyék őt föl a filozófiára, azaz a mai gimnázium 7-dik osztályába. Tarczy bátorítására a 18 éves ifjú ismét Pápára megy, a szigorú fölvételi vizsgálatot kitűnően megállja s az így nyert bizonyítványnyal Budán beiratkozik a polytechnikumba. A műegyetemen oly kitűnően tanult, hogy a latin nyelven tartott előadásokból tanulótársainak magán órákat adott és ebből tartotta fenn magát. E mellett szorgalmasan irogatott a »Hasznos Mulatságok« ba ós a »Pester Tagblatt«-ba. 0 volt a magyar műegyetem legelső zsidó hallgatója; de a klerikális befolyás alatt álló intézet felekezeti türelmetlensége nem engedte meg, hogy a még nem emancipált zsidó felekezet tagja mérnöki oklevelet nyerjen. Szigorlatra bocsátották, de csúful megbuktatták a kitűnő készültségű ifjút, kinek, midőn ez igazságtalanságért nyilvános kifejezést adott felháborodásának, a rektor félvállról oda kiáltotta: ex moribus tertia. Nagyratörő ifjúnkat ez a hallatlan igazságtalanság mólyen elkeserítette, de kétségbe nem ejtette. Nagy a világ s a bátraké a szerencse, gondolá magában, ós még merészebb dologra szánta el magát. Párisba ment a mérnöki oklevél megszerzésére, noha alig tudott valamit a francia nemzet nyelvéből. Nélkülözés és nyomor a kísérője itt is. A fényes világváros egyik zugutcájának szellős padlásszobácskája sokat beszélhetne merész fiatal emberünk létért való küzdelmeiről. De a gondviselés itt is vele volt. Abban az esztendőben, 1840-ben, ugyanis idehaza az országgyűlésen a zsidók emancipációja került szőnyegre. A nemzet jobbjai s köztük Eötvös József báró, azzal bizták meg a már ismert nevű ifjút, hogy indítson mozgalmat hitsorsosai körében az ügy érdekében. Erre Bloch Móricz még Párisban megírja a Zsidókról cimű röpiratát ós Eötvös hívására hazajön s itthon egész erejót a zsidók magyarosítására fordítja. Imádságos ós más áhítatos könyveket ír hitfelei számára ós iszonyú erőfeszítéssel, nagyon rövid iclő alatt magyarra fordítja a Mózes öt könyvét ós Józsuó könyvét, mely »bibliai irodalmunkban eladdig utói nem ért szépséggel adja Mózest és csak Józsuóban érezteti a fárasztó munka lankadását«. (Toldy F.) Ez a munkája hozta rá nézve az első kitüntetést, a mennyiben a m. t. akadémia még ugyanazon évben (1840) levelező tagjává választotta az alig 25 éves ifjút. S ez a megtiszteltetés míg egyfelől személyes összeköttetésbe hozta fiatal tudósunkat a haza legelső fiaival, addig másfelől még erősebben sarkalta