Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-24 / 39. szám

minél többet vizsgálódott, annál többet térdelt le. Szükségünk van, hogy a tudomány, vallás és erkölcs, főleg a mai korban, kezet fogjanak ós erejüknek nem ellentétes, hanem harmóniában való működésére a tereket megtalálják, s feladataiknak világos elkülönítése mellett a párhuzamos haladásra képesek legyenek; mert a nép közé a legfőbb tudományt és a legtisztább erkölcsöket nem vagyunk képesek a mai világban sem máskép bevinni, mint a vallás segítségével. A vallás a jelenlegi és a jövő élet szankciójával ellátott szent ital; ha abba csepegtetjük az erkölcs keserű cseppjeit, akkor édes méznek italává válnak. Magunkba szállva, a mikor nem őriz sem az államhatalom, sem a rendőrség, megfelelni képesek csak úgy vagyunk — főleg a népnél, de azt hiszem mindenkinél, — ha hiszünk a vallásban, hiszünk a jövő életben. Megpróbálták mindezt helyettesíteni a tudósok. Búvárkodtak, irodalom fejlődött ki, és ennek a küzdelemnek némely részben a tudomány és felvilágosodottságra nézve jó hatása volt, de mihelyt bizonyos határokon túlment, okvetlenül csődöt mondott minden kísérlet. A népoktatást, felső nevelést hatalmasabb, szélesebb rétegekben elterjeszteni, minél mélyebbre hatni azzal a népben, korunk kiváló feladata. Es érdeméül kell elismernünk, hogy e tekintetben bámulatos eredményeket ért el. De kérdem, minél jobban felnyitjuk a nép szemét és engedjük, hogy a tudomány útján felvilágosodjék lelke, vájjon, akár az elemi, akár a magasabb tudományokban vannak-e biztosítékaink, hogy a mint felvilágosítottuk és megismertettük e világ jó és rossz oldalaival, — mert a felvilágosultság ezt is feltárja, ismeretlen csábításokat és ismeretlen vágyakat és aspirációkat kelt a betű, — van-e biztosítékunk arra, hogy az a felvilágosítás egyúttal nem csak arra képesíti őt, hogy észre vegye a jót, hanem arra is, hogy észrevegye a roszat? Van-e biztosítékunk arra, hogy a kettő közül a jót válaszsza és ne a roszat? A tudománynak mely szankciója, mely forrása van ezekre nézve? Es ezekre nézve,—csekély tudományom van ugyan, de másoktól sem hallottam, hogy a tudomány szankciót nyújtana. A vallásnak megvan a szankciója. A vallás Isten égisze alatt, a jövő élet boldogságának szankciójával viszi be az evangélium tanait a népbe. Es ezekben megvan a szankció mind az önállóságra, mind a tiszta erkölcs megértésére. A ki ezektől el akar térni, az lehet tudós, de a népeket vezetni nem képes, vagy ha a népeket, vagy ezeknek némely rétegeit talán képes is vezetni, az romlásra fog vezetni. Hiszen látjuk — ós ezt nem megvetésképen mondom, — hogy az újabb tudomány a szocialisztikus törekvésekben maga elárulja azt,hogy szüksége van az erkölcstanra ós az erkölcstannak szankciójára. Azok a törekvések, melyek régebben csak a tudományos irodalomban fejleszttettek, s a melyek újabban a szocializmusban, sőt tisztán a társadalmi tudományok egy részében fejtegettetnek, új erkölcsi formákat keresnek ós azon törik a fejőket, hogy azon törekvéseket, a melyekben a társadalmi viszonyok javításával a szocialisztikus viszonyok egészségesebbé, könnyebbé tételével akarnak célt érni, milyen erkölcsi tényezők segítségével biztosítsák ? Minek tulajdoníthatjuk az altruizmusnak kitűzését? Nem azon törekvés-e az, a melyet az evangélium ezelőtt 2000 évvel sokkal sikeresebben megoldott. Általában mondhatjuk, ha jól értem az altruismust, hogy az azt kívánja, hogy magáról megfeledkezve, embertársa érdekét vegye az ember kiindulási pontjául. Van-e szankciója vagy csak eszköze is eme tudománynak ? Nincs sehol a tudósok könyveiben, fejtegetéseiben ; ennek segélyével népeket vezetni nem lehet. Az altruizmus szép, de vakmerő dolog. Csődöt fog mondani, mert nincs szankciója, s nincs eszköze a tudománynak annak keresztülvitelére. Az altruizmus azt kívánja, hogy feledkezzünk meg magunkról és embertársaink érdekeit vegyük kiindulási pontul. Az evangélium sokkal természetesebb, sokkal nemesebb; azt mondja: szeresd felebarátodat, mint te magadat. Nem mondja, hogy megöljem magam, csak azt kivánja, hogy úgy cselekedjem és úgy gondolkozzam embertársamról, a mint ón kívánom, hogy velem cselekedjenek. Es ezt a sokkal kisebb mértékű követelményt is ellátta a jövő élet ós az evangélium minden biztosítékaival ós minden erkölcsi következményeivel. Es mit tapasztalunk? Kétezer éves küzdelem után nem mondhatjuk, hogy ez a tan teljes mértékben uralkodik az emberek szivében, lelkében, s hogy kizárólagos úttörője, indoka lenne cselekedeteiknek. Mit kíván és remél tehát a tudomány, hogy sokkal többet, az emberi természettel nem annyira megegyezőt szankció nélkül valósítson meg ? Ez csak vergődés, ós minél jobban erőlködik, annál nagyobb lesz a csőd. Mi ide nem megyünk, mi megmaradunk az evangélium alapján, ennek erkölcsi tanait akarjuk bevinni a népbe; ezzel beérjük teljesen, ós annál nagyobb lesz győzelmünk, minél nagyobb eredményeket érünk el. Mi protestánsok a népet az isteni tisztelet minden mozzanatában segítségül hívjuk. A cura pastoralisnak feladata, hogy a nép minden rétegében ós felfogásában összehozzuk, kibékítsük, elfogadtassuk az evangélium tanait. Meg vagyok győződve, hogy irodalmi társulatunk erre működése, a mikor egyfelől a tudományt ismerteti külföldi mozgalmaiban úgy, mint belföldi kutatásaiban, s másfelől népies kiadványaival visszatér, hol