Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

dott. Gyermekének ágyánál ült; éjjel-nappal drága gyermekét ápolta Sóhajtozott és sírt; sőt midőn gyermeke rosszabbul lett, imádkozott. A nehéz éjszakákon visszatekintett sivár életére, s a lelkében fölébredt isteni szó vádolta és büntette. S midőn a betegnek ágya ravatallá lett, nem káromkodott, nem átkozódott, hanem alázattal hajolt meg az Isten hatalmas kezének sujtása alatt. Feltámadt lelkében a vágy, hogy gyermeke után az égbe vezető utat keresse, ime, egy pillantás az Isten dolgozó műhelyébe 1 Az Úr, a ki a szomorúság ajtaján így tud bemenni a házba és a fenyíték éles késével így tud gyógyítani, sokféle utat talál erre és isteni munkáját különfélekép hajtja végre. Különösen, ha a ház ajtajai egyszer megnyílnak előtte s gyermekek is vannak a házban, akkor ismételten visszatér s a lakók szívében egyetlen nap sem hagyja pihenni a munkát. S azok maguk lesznek segítő társai, akik munkáját nem akadályozzák, hanem engedik, hogy az Úr szavával és szent lelkével bennök munkálkodjék, és segítségére vannak, hogy munkája sikerüljön. Ha valamely ház vendégfogadó is, mégis iskolának is kell annak lennie, melyben a lakók az igaz mestertől taníttatnak s az Istenországára és az örökélet munkájára neveltetnek. Ti házastársak, a ti éltetek nem ilyen isteni iskola-e. a melyben minden napon az isteni fenyíték alatt állotok és tanultok, hogy egymás terheit szíves szeretettel hordozzátok, s a másik szerencséjében a magatokét is keressétek?! Ti szülék, nem tapasztaltátok-e. hogy az Úr az ő munkájához, gyermekitek mellé segítő társakul hivott, s ez által is szívetekben munkál s a fenyítő, a készséges és imádkozó szeretettel akar tanítani. Vájjon van-e olyan házi teendő, bármily kicsinynek lássék is, a mely eszköz ne volna az Úr kezében, melylyel a ház minden lakóját nem serkentené, vagy hogy kicsiny és nagy dolgokban, vagy épen a szükségben segedelmét nem éreztetné ? Igen, kedves olvasó, a mi házainknak Isten műhelyeinek kell lenniök, a melyekben az Úr a mi szíveinkben munkálkodik. Azok lesznek pedig, ha mi az 0 munkáját nem akadályozzuk, hanem a mesternek, mint az Ő igaz tanítványai mindenben segítségére leszünk, s munkánk gyümölcse, a legnagyobb áldás, az igazság leend. Mik legyenek házaink ? Végül legyenek tornácok, a melyeken át az Úr égbe akar vezetni bennünket. A hang mindig magasabbra tör, de egyik a másikból foly. Ha a ház igazi szállás, úgy az Isten műhelye is, és csak ha azzá rendeztük be, akkor szenteli azt az Ur az ég tornácává. Mondd csak kedves olvasó, hány ajtó van házadon ? Talán nem is tudod hirtelen megmondani; de nem baj, ha házadról két ajtó nem hiányzik. Egyik ajtó kivezet a világba ; ezen jársz te magad s járnak mások is, ki és be. Ezen az ajtón sietsz munkára, a vásárra, más emberekhez és más házakba. Ilyen ajtó van minden házon. Milyen nevetség lenne az, ha valaki házat építene és nem csinálna arra ajtót? Hogy nevetnének a bolond fölött, a ki magát saját házába falaztatná s ott veszne éhen. ha nem segítenének rajta. De mért nem veszik észre azt a bolondságot, hogy a legtöbb házba elfelednek beilleszteni egy másik ajtót, a mely pedig ép oly szükséges, sőt sokkal szükségesebb? Ez az az ajtó, a mely a házból az égbe vezet. Látod, a mint az első ajtón éveken át ki és bejártál, úgy jönni fog egy nap, a mikor az utoljára zárul be mögötted. Kivisznek a szállásodból, vagy jobban mondva, kiviszik testedet, hogy a halottak nyugvóhelyére tegyék; a port a porhoz, a feltámadás nagy napjáig. Azon a napon pedig minden attól függ, hogy házadról nem hiányzott-e az a másik ajtó, a melyen át halhatatlan lelked Istenhez, az égbe fölszállhatott volna. Mindnyájan tudjátok, hogy a Sionon, az Úr templomának volt egy tornáca, a melyen át a szentélybe és a szentek szentjébe lehetett jutni, s hogy nem volt más út, csak a tornác, a mely a szentek szentjébe vezetett. Ebben egy kép és hasonlat all előttünk az Isten templomáról, melynek szentélye az égben van. A mi házainknak az ég tornácainak kell lenniök, — és csak ha valóban azok, akkor vezet az út azokon keresztül az égbe. Sajnos, hogy sok olyan ház van, melyről nem mondhatjuk ezt el. Lehetnek gazdag, szép 5

és barátságos házak ; de nem Istennek házai. A különféle hangok között, melyek azokban hangzanak, nem hallatszik az Istennek szava, és ha éneket zengenek is bennök, nem az Isten szent nevének dicsőítésére és magasztalására zendül fel az. Sok mindennek szolgálnak azokban, csak az Istennek nem; sokféle társaság fordul meg bennök, de egy sem olyan, a mely egy kis gyülekezet lenne s a melynek tagjai Isten színe előtt gyűlnének össze. Az ilyen házakból sokfelé visz az út, csak az Úr szentélyébe nem. Lakói keresnek mindenféle örömet és gyönyört, csak az Úrban való örömet és a vele való társalgás gyönyörűségét nem, Élnek Isten nélkül; dolgoznak és ünnepelnek Isten nélkül; szenvednek s utoljára -meghalnak : Isten nélkül. — Mondjátok meg hát, hogy az ilyen házakból, a hol így élnek és így halnak meg, égbe juthat-e az ember? Az ilyen házakból nem nyílik ajtó az égbe, mert e házak nem váltak tornácokká,- a melyen át a szentek szentjébe lehetne jutni. De nem kivánkozunk-e mégis abba bejutni? Vizsgáljátok meg azért házaitokat és ba az égbe vezető ajtó még hiányzanék, az legyen főgondotok, hogy azt megépítsétek, míg nem késő. Krisztus azt mondja : »Én vagyok amaz ajtó ; én általam valaki bemenend, megtartatik és bemegyen, s kimegyen és jó fűre talál.* (Ján. 10: 9.) Ha házad nem csupán névleg, hanem a szó igaz értelmében keresztyén ház; — ha az az Úrnak házává szenteltetett s abban neki szívesen szolgálsz, akkor házad az ég tornáca is. Akkor Istennek szavát hallod abban, Istennel társalogsz az imádságban ; akkor házadnépe Istennek áldoz az engedelmességben, a készséges s önfeláldozó szeretetben, s ezeket Isten kedvesen fogadja a Jézus Krisztus által. És ha ily dicső pályafutás után földi szállásodtól elválsz s az Úr az ő műhelyében bevégezte lelkeden az Ö munkáját, akkor