Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

elzüllöttek és vétkesek tekintetében. A lelencházak ügye még egészen fejletlen állapotban van nálunk; óvó iskoláink volnának ugyan, da nem a védés, a nevelés ügyét szolgálják, hanem sablonszerű iskolákká váltak; a vakok, hülyék befogadására és gondozására alig néhány kezdetleges intézet áll rendelkezésünkre, s a züllött, javításra szorult serdülő gyermekeket nem képes befogadni az a néhány javító intézet, a mit az állam felállított. Börtöneink, fegyházaink telve vannak olyan vétkesekkel, a kiknek a bűn fertőjébe esése gyermek- és serdülő-koruk hiányos, vagy teljesen elhanyagolt értelmi és vallásos nevelésének tulajdonítandó. A testi és lelki nyomor és romlás megdöbbentő adatai legszentebb köteleségünkké kell hát, hogy tegyék gyermekeink védelmét. A gyermekvédő kongresszusok nemes és szent munkát végeznek ezért, a mikor a védelem módjainak keresését s a gyermekvédelem szükségességének a társadalom, az állam, az egyházak s a szülők öntudatába bevitelét tűzték ki feladatukul. A nemes törekvés az általános humanitás talajából fakadt fel s állam és egyház még eddig inkább csak erkölcsi támogatásban részesítették, mintsem abban tényleg közreműködtek volna; pedig a gyermekvédelem nem csupán jótékonysági és emberbaráti kérdés, hanem elsőrendű fontosságú ügy, mind a társadalomra, mid az államra, mind az egyházakra nézve. A meg nem oltalmazott s elveszni, elzülleni engedett gyermekekben nemcsak temérdek társadalmi és nemzeti erő pocsékolódik el, hanem folytonosan pusztító és romboló méreg is gyülemlik fel, a mely felforgatással fenyegeti a társadalmi és állami rendet és az egyházak életét. S ezen valóban nem is lehet csodálkozni. Az a gyermek, kinek életét szeretet nem gondozza, a kit ezernyi szükségeiben szerető gond nem támogat, a kit fájdalmában szerető szív nem vigasztal, a kit betegségében szerető szív nem ápol, a kinek jóra és roszra egyaránt fogékony lelkét nemes és tiszta érzésekkel és indulatokkal nem tölt meg senki, hanem a helyett csak nyomort, elhagyattatást, megvettetést kénytelen érezni szüntelen, ha felnő is, nem ismeri a szeretet szavát, nem ismer semmi szentet, semmi magasztosat, hanem csak az őt elhagyott társadalom, állam és egyház elleni gyűlöletet hordja lelkében s kőkemény szívvel, a lelkiismeret minden furdalása nélkül tör minden fennálló rend ellen, hogy boszuját kitöltse, s képes gyilkos tőrével átszúrni még a legszeretőbb szívet is, a mely valaha emberi kebelben dobogott. Társadalmi, állami és egyházi életünk nagy bajainak, züllöttségének egyik legfőbb oka abban rejlik, hogy elmulasztottuk a gondoskodást azokról, a kiket nem őrzött a szülei szerető szív s kizárt magából a társadalom. Ezeknek gondját akarják felvenni és felvétetni a gyermedvédő kongresszusok kezdeményezői és munkásai; ele nemes törekvésük csak akkor érhet óhajtott célt ha a társadalom, állam és egyházak nemcsak erkölcsi támogatással jönnek segítségükre, hanem maguk is oda állanak a munka mezejére. Az aratni való gabona bizony hogy sok, de az arató még igen kevés ; álljunk azért munkába mindannyian, hogy megmentsük azt, a mi elveszendő volt. Munkába kell itt állnia legelső sorban az egyházaknak, a mennyiben a gyermekvédelem testi védelem is ugyan, de a lelki védelem nélkül célját nem érheti. Az általános humanitás sok jót tehet, sok bajt és sebet orvosolhat; de hatása csak a külső, testi nyomor és züllöttség csökkentésében határozódhatik. Pedig a mentés munkájában még sokkal fontosabb a lelki nyomor és züllöttség megszüntetése. S ebben a munkában az egyházaknak kell, a magok szent hivatásából kifolyólag, legelői járniok. Az általános humanitás csak humanitás s annak, hogy igazi üdvös eredményt hozhasson létre, szüksége van arra, hogy a keresztyéni szeretet által szenteltessék meg. Az elhagyatott, züllésnek indult gyermeki lelket csak a tiszta keresztyéni szeretet ereje szülheti valóban újjá s csak ez teremthet abban olyan érzéseket és indulatokat, a melyek megóvhatják a visszaeséstől s hálával, szeretettel tölthetik el az őtet megmentő társadalom, állam és egyház iránt. Álljanak azért egyházaink a gyermekvédelem szent munkájába ; vigyék bele abba az evangéliumból kisugárzó keresztyéni szeretet nemesítő, ujjászülő és megszentelő erejét; az általános humanitás alapján álló gyermekvédők pedig fogadják el az egyházak segítségét, s mentő munkájukban adjanak azoknak első rangú szerepet; mert céljukat csak akkor érik el igazán, ha nem csak a testet mentették meg, hanem a lelket is. De álljon munkába minden egyház s ne engedje egyik sem, hogy e tekintetben a másik által túlszárnyaltassék; s adjanak a gyermekvédők helyet és teret minden egyháznak s ne engedjék, hogy a keresztyénség szine alatt egyik vagy másik csak magának foglalja le a tért és fejthessen ki lélekhalászatot. Sajnálattal látjuk, hogy e tekintethen a vezérszerep ismét a római kath. egyház kezébe kezel már jutni, míg prot. egyházaink háttérbe szorulnak. Állam, hatóságok, gyermekvédők, napilapok, úgy látszik, a keresztyénséget még mindig a római kath. egyházban látják határozódni s elné-75*