Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-03 / 36. szám
annyiszor támogatást találnak a belügyminiszternél, ha a vallásszabadságot biztosító új törvényekre hivatkoznak. Manapság már Uruguayban is 3 parókhia van szervezve 1500 kommunikálttal, és az Argentiniai köztársaságban egy 250 taggal. Magában Olaszországban a völgyekben 17 parókhiájuk van, 48 missziói egyházuk és 45 állomásuk, nem is említve a különböző intézeteket, mint a minő a florenci gimnázium, lyceum, theológiai akadémia, ispotályok stb. Az evangélizálás főleg öt kerületben virágzik ; Pont, egyetlen evangélizáló útjában a falvakból itt 700, ott 400, amott 600 lelket térített meg és 210 Új-Szövetséget osztott szét. Imé, »az aratni való gabona már megért, csak kérni kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásra !« Lic. Rácz Kálmán. EGYHÁZ. Az angol istentiszteletek Budapesten a hold-utcai református templomban vasárnap, szeptember 3-án, ismét megkezdődnek. Az istentisztelet kezdete 11V2 óra. EGYESÜLET. Az Eötvös alap gyűlése. Az Eötvös-alap (országos tanító-egyesület) augusztus 19-én tartotta évi rendes közgyűlését Péterfy Sándor kir. tanácsos elnöklésével. Péterfy Sándor megnyitó beszédében kiemelte, hogy Wlassics Gyula miniszter az idén 500 frttal többet, tehát 1500 frtot bocsátott az Eötvös-alap segítő-bizottságnak rendelkezésére. Ennélfogva az Eötvös-alap az idén 4150 frtot oszthat ki ösztöndíj és segítség címén. LaJcits Vendel titkár előterjesztette az ösztöndíjban és segíségben részesítendők névsorát. Vita nélkül megszavazta a közgyűlés a díjakat: Ösztöndíjban részesül 45 tanuló. Bejelentette továbbá az elnök, hogy az Eötvös-alap kebelében egy 20,000 forintos külön alap létesítését határozta el az igazgatótanács, a mely alap a megboldogult Erzsébet királyné nevét fogja viselni, kamatainak felét a tagok fiainak, a másik felét pedig a tanítók leányainak szánták. A közgyűlés az alapító-levél szövegéhez hozzájárult. Végül tudtul adja az elnök, hogy az igazgatóság megépíti a Tanítók házát, szegény tanítók gyermekeinek fölnevelésére. Miután a közgyűlés elfogadta a bemutatott építési szerződést s annak aláírásával megbízta az elnököt, Peterfy kifejtette, hogy a Tani'ók háza a Szentkirályi-utca 47. sz. alatt épül s hogy november hó 29-én már 50 növendék számára megnyílik. Az internátus gondnokává a közgyűlés Józsa Mihályt választotta meg. Ezután Újváry Béla röviden ismertette a Tanítók háza létesülésének történetét s a közgyűlés jóváhagyását kérte arra, hogy az országos bizottságnak holnap tartandó ülése elé egy több pontból álló határozati javaslatot terjeszthessen a Tanítók házának fentartása és fejlesztése dolgában. E javaslat felsorolja az intézmény jövedelmi forrását is. Erre nézve a következő főbb pontokat, fogadja el a közgyűlés: 1. Minden magyar tanító, felekezeti, nemzetiségi és iskolajellegi különbség nélkül, a maga legsajátabb ügyének tekintse a Tanítók háza ügyét. 2. Hogy ennélfogva óhajtandónak, sőt szükségesnek tartja s ez irányban felszólítással fordul az ország összes tanítóegyesületeihez és tanítótestületeihez, hogy az ország minden tanítója mielőbb belépjen az Eötvös-alap kötelékébe, részint 25, vagy 10 frtos részesjegyek vásárlásával részint 3 korona évi tagsági díj lefizetésének kötelezettségével. 3. Felszólítja azokat a tanítóegyesületeket, a melyek tavaszi vagy nyári gyűlésükön a Tanítók háza javára tőkét szavaztak meg, hogy e tőke kamatait már 1900. január 1-től számítva fizessék be az Eötvös-alap pénztárába a Tanítók háza föntartására. 4. Szólítsa föl az országos bizottság Magyarország tanítóegyesületeit és testületeit, utasítsák járásköreikei, hogy hívják fel a tanítók figyelmét és nyerjék meg jóakaratukat a Tanítók háza javára rendezendő ünnepélyek, előadások és mulatságok rendezésére; általában legyen minden magyar tanító a Tanítúk házának a közönség körében lelkes megismertetője és szószólója, 5. Mondja ki az országos bizottság és keresse meg e tekintetben is az ország összes tanítóegyesületeit, hogy minden oly ipari, vagy irodalmi vállalatot, a mely a Tanítók Háza vagy az Eötvös-alap javára jövedelmez, így első sorban és mindenekfölött báró Eötvös József munkáinak báró Eötvös Loránd által nagylelküleg felajánlott kiadását minden magyar tanító támogatni önmaga iránt való kötelességének tartsa. Gööz József előadó ismertette ezek után az Eötvösalap módosítandó alapszabályait. E pontnál Nagy László kifejtette, hogy az új alapszabályok nem készültek helyes alapon. Nem helyes, hogy egy intézménynyé teszik az Eötvös-alapot és a Tanítók Házát. Ez a két intézmény természeténél fogva nem egy. Az Eötvös-alap tisztán jótékony intézmény, a Taníjók Háza pedig társadalmi célokat is szolgál. Indítványozza, hogy a közgyűlés adja vissza az alapszabályokat a bizottságnak. A közgyűlés azonban elvetette indítványát. GYÁSZ ROVAT. f Thúri Károly zánkai ev. ref. lelkész, volt 1848 — 49. honvéd hadnagy f. évi aug. 26-án élete 72-dik, lelkipásztorsága 49-dik évében agyszélhűdés következtében hirtelen elhunyt. Halálát nagy kiterjedésű lelkészi család gyászolja. Thúri Etele v.-vámosi. Thúri Károly s.-kapolyi lelkészek édes apjukat gyászolják az elhunytban. Áldás legyen emlékén!