Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-22 / 4. szám

tethessenek ki azért, hogy a prezent-pénzből minél többet kaphassanak.« így szól Urai Imre úr »úgy is mint a beregi függetlenségi párt elnöke, úgy is mint a beregi ev. ref. egykázmegye gondnokai Az ember igazán gondolkozóba esik, hogy az utolsó »úgyis« itt nem lapsus calami-e? Az eddigi morál, melyet kivonni szándékoztunk, egyszerűen annyi, hogy a lelkészeknek nem jó a politikai életben ^nagyobb jelentőségűcc szerepet játszani, hanem elég volna, ha politikai jogukat szavazatuk beadásával gyakorolnák csupán. Elijesztő példa előttünk a mostan felhozott, hogy még a különben »elvtárs« is megrugdalja a lelkészt, ha nem szája íze szerint gyakorolja a nagyobb jelentőségű tevékenységet. A pártpolitika bűzhödt mocsarának sarától a legjellemesebb ember sem menekedhetik meg, ha a körül forgolódik. De nem hallgathatunk el még egy másik dolgot sem. A jelzett nyílt levélben — bizonyára nem az egyházmegyei gondnok, hanem — a pártelnök úr jónak látja megrázogatni a lelkész ós hívek közötti viszony bensősógónek, tehát az egyházközségi élet egyik legfontosabb kellékének s így az egész egyháznak az alapjait is. Beszól kihizott pásztorokról, lézengő nyájról. A lelkészek árlejtést tartanak a jövedelemről, de »hogy mi lesz a hívekkel, a kik a mai viszonyok között sok helyen képtelenek az állami adó kétszeresét, sőt háromszorosát fizetni egyházi adó címen, azzal senki sem törődik az ég alatt« . . . Pia jól értjük, itten a pártelnök, ki már nem várhat a lelkészektől nagyobb jelentőségű választási szereplést, a hívekhez fordul. A kihizott pásztor és a lézengő sovány nyáj aligha van minden célzatosság nélkül egymással szembe állítva. Hiszen az egyházmegyei gondnok tudja bizonyára azt, a miről a pártelnöknek nem kell, — sőt úgy látszik — nem szabad tudomást vennie, hogy ezen lézengő, sovány nyájjal is gondol az egyetemes egyház. A nyájra akar hatni, mikor a pásztorokkal akarja azt konfliktusba hozni. A másik morál ezen eljárásból tárul elénk, s abban foglalható össze, hogy mily veszedelmes dolog, ha egyházi hivatalosaink az egyház ügyeit is pártpolitikai szempontból tekintik és kezelik. Talán sehol a világon nem történhetnék efóle jelenség, mint a mi magyar református egyházunkban, hogy egyházi hivatalos személy egyházról, egyháziakról, ezeknek s a híveknek egymáshoz való viszonyáról a nagyközönség számára ily hangon írjon. A mi reformátoraink véghetetlenül bölcs emberek voltak, mikor az egyházat a politikától elválasztani igyekeztek. Nem bántották ezért az egyén szabadságát, mert hiszen ők az egyházi férfiút is, az igehirdetés és sakramentumok' kiszolgáltatására terjedő tisztségen túl állampolgárnak, a társadalom tagjának tekintik. Megengedik, hogy a lelkészek, mint művelt, gondolkozó, tudományos férfiak elmélkedjenek a társadalmi ós állami élet jelentősebb, vagy kevésbé jelentős eseményei felett; megengedik, hogy nézeteiknek kifejezést is adhassanak: de mindig előtérbe állítják azt a dekorumot, melyben az ige sáfára minden egyes cselekedetének, nyilatkozatának jelentkeznie kell. És a mi demokratikus egyházalkotmányuk, melynek egyik legjellemzőbb vonása az egyháziak ós világiak paritásán felépülő szervezet, soha sem tiltotta, hogy oly világiak is vegyenek részt az egyház ügyeinek intézésében, a kik a politikai életben is szerepet játszanak; de viszont soha sem sülyedt még odáig, hogy az egyház világi jellegű hivatalosai az egész egyházélet jelenségeit pártpolitikai szempontok szerint tekintve korrigálják, idomítsák vagy csak ítélhessék is meg. Az egyház ós a politika protestáns felfogás szerint két összeegyeztethetetlen terület. Úgy kánonaink, mint az egyetemes protestáns elvek alapján tiltakoznunk kell az ellen, hogy bárki is, akár nostras, akár alienus, a mi egyházunkat ós egyháziainkat politikai szempontokból vesszőfuttatásra kényszerítse, Pokoly József, theologiai tanár. Az egyház. (Efez. 1, 16—23. v.) Mólyen tisztelt közönség! Imahetünk* eme 2-ik napján elmélkedésünk kitűzött tárgya az egyház, a hívőknek az a közössége, melyről azt mondja Pál apostol a felolvasott szakaszban, hogy a Krisztusnak teste és annak teljessége, a ki mindeneket betölt. Az apostolnak e szavai világosan jelzik, hogy az egyház lényegesen különbözik más társadalmi szervezetektől, rriert ennek nem az a célja, hogy tagjait szórakoztassa vagy az élet anyagi érdekeinek elérésében támogassa, hiú fénynek mulandó hatalomnak elérésére vezesse, hanem az a feladata, hogy tagjai előtt kimutassa azt az utat, mely az egyház fejéhez, a Krisztushoz vezet, s a melyen haladva, Isten előtt szentek és feddhetetlenek lehetnek. Az egyháznak célja, mind feljebb és feljebb emelni az embert értelmében; nemesíteni, jobbítani szívóben ; vágyait ós törekvéseit egy felsőbb óletirány * Elmondatott a Lorántffy Zsuzsánna és a Református Ifjúsági egyesületnek az év első hetében, január 3-dikán tartott összejövetelén.