Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-20 / 34. szám

megtanulni. Azért mondja Krisztus is egész világosan: »A ki akarja annak akaratját cselekedni, megérti a tudományról, ha Istentől vagyon-e, vagy én magamtól szólok ?« Tégy hát kísérletet a hinni akarásra és cselekedjél egy ideig úgy, mintha meggyőzve volnál. Hisz' tudjuk, hogy már sok igazságot napfényre derített a komoly kísérlet, vagy a felállított hypothesis. Ha ellenben azt nem teszed, úgy nálad nem a hitre való képességben, hanem annak komoly akarásában van a hiba. Eleget bántak már el a régebbi és újabbi »dogmatikusok« a keresztyénséggel, mint »tanrendszerrel«, ideje volna tehát azzal már más oldalról is foglalkoznunk. Napról-napra ijesztőbb módon nyilvánulnak a hitetlenség romboló következményei, — lássuk tehát immár a hitnek világát, a vallásnak építő müveit is. Az antik világgal és annak élettelen mythológiájával szemben ez volt a keresztyénség hatása, s a reformációnak, a pietizmusnak, a testvérgyülekezetnek s a quákereknek is ebben nyilvánult az életereje az elvilágiasodott római egyházzal s a megcsontosodott orthodoxiával szemben. Nem a dogmatikára, hanem a szeretet munkájában erős hitre van szüksége a mai emberiségnek, és szüksége is lesz mindenkoron. A gyakorlati keresztyénség azt mondja: »Helyesen akarj és cselekedjél, és akkor hinni is fogsz tudni*, míg a dogmatikai theológia szerint a korrekt igazhitű tan a fődolog s csak azután következik az annak megfelelő élet. S a racionalizmus azt mondja: »Győzzél meg engem észszerű okokkal, és akkor hinni akarok és talán a szerint cselekedni is*. Hogy e három űt közül ma már csak az elsőt, a hitben és szeretetben erős keresztyénséget követhetjük, nem szorul bővebb magyarázatra. II. De a hit nem egyszerre lép föl az életben. Mint a hithősök, főleg Pál, Ágoston és Luther élete igazolja, hosszas és sokszor fájdalmas vallásos-erkölcsi processzusnak a müve és folyománya ez. Kezdete lehet, bogy hirtelen, de annak állandó birtoka hosszas fejlődés szüleménye. Nem is örökölhető, sem pedig akadémiailag vagy az iskolában kátés tételek alakjában el nem sajátítható, sőt inkább a vallásos tapasztalás rezultátuma az a maga egész valójában. Ez ellen mit sem bizonyít az, hogy a hitszónok kvalifikációja II. Kor. 2., 15., 17. és 3., 5., 6. verseiben van letéve, vagy hogy a hit »ísteni kegyelemadománynak« tekintendő. Az embernek — sokszor fájdalmasan — tapasztalnia kell azt, hogy a hitnek és nem a hitetlenségnek van igaza. A valódi hit igaz meggyőződésen alapúi, és Strauss levelei a tanúim, hogy nagy különbség vagyon belső hit és külső hitvallás között. A rideg tanorthodoxia napjai végleg letűntek. Az emberiség szellemi vagy anyagi fejlődésére állandó befolyást gyakorolt férfiak mind a hiterős meggyőződésnek emberei voltak, mert náluk a hit a világot meggyőző s az embert regeneráló isteni hatalomnak bizonyult. Példa rá Mózes, Pál, Assisi Ferenc, Luther, Kálvin, Francke, Goethe, Humboldt, Wichern stb., a kik élni fognak akkor is, ha p. o. egy Shafterburiröl, Voltaireröl, Holbacliról vagy Nietzschéröl legfeljebb az irodalomtörténet fog megemlékezni. S tényleg nem is a hitnek neméről vagy valamelyes fokozatáról van itt szó, hanem arról, hogy jobb az embernek — szellemi fejlődését tekintve, — ha valamelyes tévedező hite vagyon, mint ha a hitetlenség örvényébe merül szüntelen, vagy örökös bizonytalanságban bolyong. Általában négy főútja vagyon a hitbizonyosság boldogító állapotának, ú. m. a fatalizmus, a stoicizmus,* az egoismus s a hit útja, s mindenki közülünk, tudva vagy tudatlanul áthalad e stádiumokon. Az első érzéketlenné, a második keménynyé, a harmadik roszszá — s egyedül a negyedik jóvá és boldoggá teszi a földön az embert. Mert hát a világ csupa ellentétekben és félszegségekben mozog a felfogás s a kivitel terén egyaránt s egyedül a hit az, mely minden ellentmondás és félszegség kizárásával valódi meggyőződést szül az emberekben. Dobsina. Dr. Szlávik Mátyás. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Emlékkönyv, ft. és mélt. Antal Gábor dunántúli a. ref. püspök úrnak a belső-somogyi ref. egyházmegyében 1898. április 17-től tartott egyliázlátogatásáról. Összeállította : Nagy Lajos, lábodi ref. lelkész, egyházmegyei főjegyző. Kaposvár, 1899. Ára 1 frt 20 kr. Nagy 8-adrét 544 lap. Még mindig járnak szupplikánsok, legalább ezen a vidéken, noha a ref. konvent eltörölte ez intézményt. Lutheránus testvéreink sokkal praktikusabbak mint mi. Kell lenni ebben valami jónak, hasznosnak, különben ők is elvetették volna. Ha egyéb nem, hogy az ifjak utaznak, világot látnak. Szép és gyönyörűséges dolog is ez ! Mi, akik abból a nemzedékből valók vagyunk, melynek nagy útján »feszíték agyát karakán ideák«: sóhajtva gondolunk vissza a szupplikációkra. Isten tudja: mit meg nem adnék, ha még egyszer szupplikáns lehetnék — 25 évvel! Boldog esperesek és püspökök, kiket a konvent és zsinat nem fosztott meg az utazás gyönyöreitől, sőt kötelességükké tette azt! Bizony, a 84 ekklézsiás belső-somogyi egyházmegye meglátogatása fölér egy szupplikációval. Négy hétig járta az utat a Dunántűi püspöke. Ennyi idő alatt is csak ügy, hogy több egyházközséget valamely központba rendelt be az esperes, hogy ne kelljen vargabötüket csinálni. E nagy útról számol be a fentebbi című vaskos könyv, mely terjedelmére nézve vetekedik Stanley és Szécheny utazási könyvével. És mint ezek a touristáknak: olyan, sőt nagyobb élvezetet nyújt az Emlékkönyv az egyházi ügyek iránt érdeklődőknek. * Az újabbkor stoicizmusa Kant morálfilozófiája, miután a mai világ komolyabb eleme megunta már Hegel formalizmusát, Schelling szimbolikáját, Schopenhauer pesszimizmusát és Nietzsche őrjöngő atheizmusát.