Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-20 / 34. szám

tának hivatásszerű megoldására. Segitse ós áldja őt a kegyelem ós áldás örök Istene ! * * * Most lefolyt közigazgatási évünket hazafias örömmel akartuk megkezdeni s tisztelgő küldött­ség által gyülósünk jobbágyi hódolatát Lőcsén hadgyakorlaton megjelenő apostoli királyunk Ő Felségének bemutatni. S az isteni gondviselés kifürkószhetlen végzése a kettős trón fónyót villámgyorsan rómtelt sötétséggel váltotta fel. A két birodalom a Trónnal együtt ravatal mellé azon jóságos királyné szemfödője alá került, kinek jósága ós hazaszereteténél csak martyromsága volt nagyobb. A haza ós nemzet sorsával egybeforrt egy­házunk is kibontotta lobogóját, — vallásos lebo­mlással kereste oltárainál a vigasz, erő és remény égi hatalmát s néma lemondással, miként tör­hetlen hűséggel hazájához királyához, vett az egyetemes gyászban a végzetes csapás eleven tudatával valójában szíve szerint részt. Zengjen égi áldást e gyűlés is a valójában felkent és dicsőült királyné örökké ragyogó emlékére ! Dicsőén uralkodó s annyi megpróbáltatást egy hiterős férfiú néma lemondásával átszenve­dett apostoli királyunk Ő Felsége gyászidejére esvén trónra léptének 50-ik évfordulója, egyhá­zánk is csendes fohászban szólott a prófétával »Király ... élj«, — a költővel: Tartsd meg Isten a királyt, s boldogítsd a hazát! * * Közegyházunk érzékeny veszteséget szenve­dett Fabinyi Teofil visszavonulása, Kmeti János és Radó Kálmán hirtelen elköltözése által. Magas korára történt hivatkozással hagyta el Fabinyi Teofil a 18 éven keresztül mesteri módon betöltött bányakerületi felügyelői széket. Kora ifjúságától kezdve nemes munkás volt egyházunk közjaván. Nem babér, hanem siker volt vezetője. Elérte. Egy reményt hagyott vissza, hogy nagy tekintélyét ós bölcseségót ott, a hol annak van döntő befolyása, fogja közegyházunk javára érté­kesíteni. Kmeti János liptói főesperes hiterős lélekkel csüngött egyházán. Szívós kitartással vezette a legnehezebb időkben is az egyházmegye dolgait, férfiúnak mutatta be magát, kit nem az ön-, hanem a közérdek vezérel — tiszteletet tudott szerezni Liptónak. Radó Kálmán, a dunántúli egyházkerület nobilis felügyelője, kiváló egyházi ós állami erő, férfias határozottságával, erélyóvel minden jó ós igaznak szivós készségével s nagy befolyásával egyike lett közegyházaink hatalmasainak hatal­maskodás nélkül, kire biztosan lehetett számí­tani, ki sokat eszközölt ki, s kitől még sokat lehetett volna várni. Fabinyinak Írásban fejeztem ki, Kmeti és Radó ravatalánál megjelenve e személyesen fejez­tem ki közegyházunk részvétót. A testvér ev. ref. egyház oszlopfórfiait vesz­tett Szász Domokosban, kálvini erélyű egyháza sorsának merészebb felfogással magasra emelő­jót. Utódául dr. Bartók Györgyöt választotta meg egyházkerülete. Szervétet megégetni tudó Kálvin után Zwinglit. Legyen úgy ! Részvét, majd üdvözlet ment részemről is egykázkerületünk nevében! * * * A bányakerületi hírneves felügyelői elődök örökét Zsilinszky Mihály békési egyházmegyei felügyelő, kultuszminiszteriumbeli államtitkár fog­lalta el. Egyházias lelkülete, történetírói nagy látköre, hódító modora s minden irányban sikeres eddigi szereplése szép jövőt Ígérnek benne ne­künk és közegyházunknak. Legyen Ő e helyen szeretettel üdvözölve ! A liptói egyházmegye Ruzsják János ügy­védet a felügyelői, ós Simkovics János lelkészt az esperesi állásra rendelte. Váltsák be a pár­tatlan ós osztatlan közegyház jogos reményeit. Isten segítse! Elnöktársam mai állásával összeférhetlennek találván az egyházmegyei felügyelőséget Gömör­ben 14 éven keresztül nagy eredmény nyel be­töltött felügyelői állásáról lemondott. Helyére Kubinyi Géza országgyűlési képviselőt hivta ei a nagy egyházmegye bizalma és ő meghódolt, mult hóban foglalta el szókét. Egyházias múltja cselekedetek láncolatos hosszú sorozatával be­igazolt egyházszeretete, helynek és helyzetnek teljes ismerete, erélye és ambíciója biztosítékot nyújtanak székfoglalásakor mondott beszédének ós bemutatott szép cselekedetének közéletünk összes ágázataiban sokszorosítva folytatására! Legyen ő is ezen fontos helyen szeretettel üd­vözölve ! ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. (Folytatás és vége.) A szászvárosi ev. ref. Kún-kollégiwn értesítőjét szer­kesztette Simon Ferenc igazg. tanár. Erzsébet királyné arcképével és a felséges asszony halála fölött tartott gyász­beszédével vezeti be az értesítőt. Azután közli az iskola­évet megnyitó- és utána a bezáró beszédet. Ez utóbbiban kiemeli a kultuszminiszternek a tanterv revíziójára vonat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom