Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-13 / 33. szám

jes a föld az Ő dicsőségével.* íme a hegyek magányában legelésző nyáj kolompja melleit így elmélkedett a gondolkodó gyermek a magát mindenütt kijelentő halalmas Isten bőlcseségéről. Kilenc éves korában Zwinglit atyja Barthalus nevű testvérének, a weseni dékánnak gondos vezetése alá adta, ki előbb lakóhelyén járatta iskolába, majd Baselbe, később Bernbe küldötte. Ismeretei oly rohamosan fejlődtek, hogy már 15 éves korában a bécsi egyetemen találjuk, honnan 2 év múlva újra Baselbe ment. Feljegyzésre méltó dolog hogy egyik tanára a tudós Wittenbach már ekkor hirdette prófétai előrelátással: »Nincs messze az idő — úgymond, — midőn az iskolás hittudomány eltöröltetik és az ó-egyház tanítása ismét Isten igéjének alapjára lesz fektetve. A bűnbocsátás római csalás, csak a Krisztus halála az egyetlen váltság bűneinkért.« Baselben 1506-ban elnyerte a magisteri egyetemi méltóságot; majd u. a. évben a glárusi gyülekezet hívta meg papjául. Részt vett két ízben mint tábori lelkész a a pápa és a francia király közt folyt harcban, természetesen a pápa seregében, a miért jutalmul könyvekre 50 frt évjáradékot nyert a szentszéktől. És ha a tovább is a tőle elvárt buzgalommal szolgálja a pápai hatalom érdekeit, nagyon valószínű, hogy nem a kappeli csatatéren, de sokaktól irígyeltetve, mint gazdag, bíboros főpap, vagy talán mint pápa hunyta volna be szemeit. De az isteni gondviselés másként végzett felőle. Glárusi kellemetlenségei és a francia cselszövény nemsokára arra kényszerítették, hogy a felajánlott einsiedelni másodpapi állomást elfogadja. 1516. nyarán tehát távozott Glárusból. Uj állomáshelyén aztán megkezdette reformátori működését. Mint pap, a szószéken fontos tevékenységet fejtett ki. Saját nyilatkozata szerint: mielőtt akárkitől csak a Luther nevét is hallotta volna, már 1516-ban a Krisztus evangéliumát prédikálni kezdette; ha másként nem, olyanformán, hogy a reggeli misékkor olvastatni szokott evangéliumi részleteket az írás szavai szerint kifejtette. Ez írásmagyarázatoknak csakhamar határozott irányt adott az a körülmény, hogy az einsiedelni klastromi templom, melyet állítólag maga Krisztus szentelt fel, az évnek egy bizonyos napján nagy ünnepségek színhelye volt. A teljes bűnbocsánat, melyet az ott elmondott imádságért, tehát elég olcsón osztogattak, és egy csodatevő Mária-kép seregestől vonták Einsiedelnbe a környék buzgó lakosságát. Zwingli megvetve az ebből kínálkozó anyagi előnyöket s követve lelkének szent sugallatát, fellépett a búcsújárás ellen, és pedig épen akkor, mikor a legtöbb zarándok szokott együtt lenni. Kimondá ez alkalommal, hogy: »Balgán és keresztyénellenesen cselekszenek azok, kik az isteni kegyelmet bizonyos helyhez kötik, mintha az Isten kegyelme egy meghatározott helyen inkább elérhető volna, mint egy másikon.* »Isten mindenütt jelen van; a hol hozzáfordulunk, ott hallgatja meg kérésünket.« Majd képmutató keresztyénnek nevezi a pápát, »ki magát Krisztus helyettesének tartva, úgy beszél, mintha az ő hatalmát örökölte volna, és a ki Istent csak Rómához és más búcsújáró helyekhez köti. Az ily helyekre halomszámra hordják a pénzt — mondja Zwingli — hogy Isten házát gazdagítsák ; de ép ily helyeken burjánzik a dévajság és kicsapongás sokféle neme inkább, mint más helyeken. A ki azt állítja, hogy az ember a bűnt megbocsáthatja, az Istent káromolja.« Majd a következő pünkösd ünnepén (1.518.) Mária tisztelete ellen kelt ki hasonló módon. így történt aztán, hogy sokan a búcsújárók közül azonnal eltávoztak, mások hitökben rendűitek meg, ismét mások áldozati ajándékaikat vették vissza Mária oltáráról. Megtörtént az is. hogy útban levő zarándok, csapatok, hallván az elhangzott igazságokból, valamit útjokrói visszafordúltak. De nem állapodott meg Zwingli itt sem. Rámutatott arra e nagy romlásra is, melyben Krisztus egyháza leiedzett s hangoztatta az erkölcsi megújulás szükségességét. S mily csodálatos! Szabadszellemű beszédeire az lett a felelet, hogy a pápa őt római szentszéki káplánnak nevezte ki. Persze ez által a világi dicsőség lajtorjáját akarták felállítani számára, így remélvén*a megkezdett útról való eltérítését. »De Zwingli előtt — mint egy életirója mondja — kedvesebb volt a Krisztus töviskoronája és keresztje, mint a világ összes dicsősége. Hogy mily keveset várt Rómától, kimutatta azzal, hogy a pápatói kapott évjáradékot is felmondta és csak nagy rábeszéléssel volt rábírható, hogy még egy pár évig tartsa meg.« (Benke J.) Ez időtájban jelent meg Svájcban a bűnbocsátó levelekkel Sámson Bernát ferencrendi barát, ki nagy szemtelenséggel ezt mondogatta: »Minden bűn megbocsátható ; az ég és a pokol az én hatalmamban áll; a Jézus Krisztus érdemeit annak adhatom el, ki tőlem bűnbocsátó levelet vesz.* Hogy mily olcsó ára volt e bűnbocsátó leveleknek, mutatja az, hogy Bernben egy Stein Jakab nevű kapitány a maga, továbbá pápai szolgálatban álló 500 katonája, végre valamennyi ősei és minden alattvalója részére egy almásszürke lóért teljes bűnbocsánatot vásárolt. Méltán felháborodva kelt hát ki Zwingli a bűnbocsánattal űzött ilyes visszaélések ellen. Vakmerő ostobaságnak és nagy arcátlanságnak nevezi ez eljárási s oly erősen prédikál ellene, hogy Sámsonnak, vásárt nem csinálva, megmaradt árúkkal kellett Schwitz kántonból kivonulni, még pedig a népnek »csaló, szemtelen* és más efféle kifakadásaí között. Zwingli prédikátori működése az ő számára is termett gyümölcsöket. A zürichi káptalan kanonoki testülete 1518. dec. 11-én székesegyházbeli papnak választá meg, mely állását a következő év első napján hatalmas templomi beszéddel foglalta el, kijelentve s megígérve ebben hallgatóinak, hogy őket Krisztushoz, az üdv igaz forrásához fogja vezetni. Ez ígéretét be is váltotta. Prédikációiban végig magyarázta Máté evangéliumát; az apostolok cselekedeteiről írott könyvet; Pálnak három, Péternek két levelét stb. Majd mikor a pestis kiütött, házról-házra, betegágytól-betegágyhoz járt, hogy a haláltusában vonagló-66