Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-06 / 32. szám

közben és után, mikor az evangélium ereje már kezdi átjárni a lelkeket és intézményeket, még mi mindenféle megoldandó kérdések támadnak, arra tanulságul közöljük Buchner missziói igazgatónak a brandenburgi missziói konferencián Berlinben az idén tartott felolvasásából a következőket. Buchner a nyugat-indiai missziói területen szerzett tapasztalásairól számol be mondott felolvasásában. Nyugat Indiában 1732-ben kezdődött el a voltaképeni hittérítői munkásság Szent-Thomasban, 1740 ben Szt-Croix-ban, 1790-ben Tabago-ban s végül 1890-ben Trinidadban. Sokszor szemére vetették az itt folyó munkának s azt folytató munkásoknak, hogy nem értenek az önálló gyülekezetek neveléséhez. A kérdés teljes megvilágítására legyen szabad elmondanunk, hogy 1838-ig csak rabszolgák között folyt a munka. Tehát mindössze hatvan esztendeje, a mióta szó lehet független gyülekezetek alakításáról. Lássuk hát, mi történtezen hatvan esztendő alatt? A nyugat-indiai misszió költségei 1897-ben 366,500 márkára rúgtak. Ebből a missziópénztár terhére esett kerek 40,000 márka. Az iskolákra való tekintetből megadott állami segítség 170,000 márka. A többi 160,000 márkát a nyugat-indiai gyülekezetek maguk adták össze, a mi, tekintve a mintegy 40 ezernyi lélekszámot, kik közül csak 18,000 az úrvacsorával élő, nem kicsin viendő összeg. Az ott működő 53 misszionárius közül 23 a benszülött, közöttük 14 a felavatott pap. 9 még a próbaidejét tölti. A gyülekezetek önállóvá tételének munkája — a misszió tulajdonképeni célja — szintén halad előre, küzdve a maga természetes nagy akadályaival. A financiális önállóságot valószínű, hogy már minden gyülekezet elérte volna, ha a nyugat az utóbbi .években olyan súlyos gazdasági válságon nem megy keresztül. így is a törekvés az anyagiakban való függetlenségre mindenütt megvan s az egyes gyülekezetek versengenek ebbeli igyekezetükben egymást felülmúlni. Az anyagi önállósággal kézen fogva jár a szellemi függetlenség és az egyházi önkormányzat. A legnehezebb ezekkel összefüggő kérdés azonban, hogy a törzsek számára saját nemzetiségű és nyelvű lelkészek képeztessenek. Nem csekélylendő az ezen a téren elért eredmény sem. Mert, a mint már említettük, 53 hittérítő között 23 a benszülött, kik közül 14 felavatott lelkész. Még kedvevezőbbnek látszik az erednénv, ha meggondoljuk, hogy az itt képzett hittérítők közül némelyek más vidéken nyertek alkalmazást. Mégis lassúnak látszik a haladás, mely 60 esztendő alatt csak ennyit tudott ennyi anyagi és szellemi áldozattal élérni, ha tekintetbe nem veszszük a speciális helyi viszonyokat, melyek a munkát szerfelett megnehezítik. Sajátságos gyülekezetek ezek a nyugat-indiai gyülekezetek nagyon. Bármelyiknek a népein tekintsen végig a szemlélő, azonnal észreveszi, hogy nem egységes népfajjal van dolga. Az ében-feketétől a szeplőtelen fehérig mindenféle színárnyalat képviselve van köztük. Sőt az egyszinüek között is annyi az árnyalat, mely azt hirdeti, hogy őseik más-más földnek szülöttei, hogy szinte megszámlálhatatlan. Mozambique fekete szine, a kafferek sajátságos arcalakulása, a nyugat- és dél-afrikai ősök minden sajátos jellemvonása meg-meg tetszik a keverékben. És ha a különböző származást már a külső is elárulja, még inkább észrevehető ez a lelkeken. Ennek a népnek nincs nemzetiségi öntudata, sőt faji összetartozandósági tudata is oly halavány, hogy szinte a semmivel egyenlő. E között az össze-visza keverődött nép között az eredeti nemzeti sajátságok még mindig nem olvadtak össze, még mindig nem alakultak ki valami új összetartó faji önérzetté. A processzus még csak most folyik. Éppen ezért nem könvű olyan férfiakat találni, kik a szívhez közelebb eső nemzeti vagy faji szeretettől, önérzettől sarkalva, életüket népük szolgálatára szenteljék. Ennek a nemzeti kialakulásnak kétségkívül nagy a befolyása a benszülött lelkészek képezhetésére nézve. De talán még fontosabb tényező a kérdés megoldásánál, hogy az illető népet mennyire hatotta át a keresztyénség mindeneket átalakító, megszentelő ereje. Mert megesik ugyan az is, hogy alacsony miveltségü és kicsiny hitű nép közül is támadnak lelkes térítők Ezek azonban olyanok, mint a cserjés vidéken nőtt magas törzsű fa — kivételek. S a villám is hamar éri őket: Bizony a benszülött lelkészek kérdése csak akkor lesz megoldható, ha népeik már a miveltségnek bizonyos fokát elérték, Úgy hogy a missziónak még sokáig lesz súlyos kötelessége iskoláiban és templomaiban a nép szellemi és erkölcsi fejlődését munkálni. Dicséretére legyen mondva az angol gyarmatpolitikának, ebben a tekintetben a világi kormányzás részéről sok történik. A messzi Nyugat-India lakói az értelmi fejlettség sokkal magasabb fokán vannak, mintsem azt a távolból szemlélő gondolná. Ha fontos e kérdésben az általános szellemi míveltsége a népnek ; még fontosabb, hogy a keresztyén igazságok mennyire lettek annak a népnek belső igazságaivá. Hogy a népélet legbensejében a régi babonák kisértenek-e még, vagy keresztyén igazságok uralkodnak. A leendő gyermek bölcsője mellett az atyai fétisek állanak- e, vagy a gyermek Jézus mosolyog. Ennek a legheterogénebb népnek az életében, lelki világában, erkölcsi törvényeiben, szokásaiban, hogy mennyi a sötétség, a babona, a fonákság, azt elképzelheti mindenki a ki tudja, hogy 1000 éven át keresztyén népeknél is a köznép életében mennyi az efajta dolog. — Már a mindenfelől összehordott bálványimádás lenyűgözte ennek a szerencsétlen népnek a lelkét, de még többet rontott rajtuk a rabszolgaság nyomorú állapota. Mert ha volt is a szívökben valamiféle emberszeretet, kötelességérzet, azt ugyan sietett kioltani onnan fehér gazdájuk embertelen kegyetlensége. A házassági kötelék lehetetlen vala köztük, az erkölcstelen élet csak annál jobban virágzott. Képzelje el most akárki, hogy az ilyen tradíciók között felnőtt népet micsoda munka elszakítani a bűntől, mely neki életeleme, melyből lélegzettek atyái s vette lételét maga. Nekünk keresztyén társadalomban élőknek mennyi munkába kerül, korunk és