Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-06 / 32. szám

jóravaló tervnek. Tudjuk, gondolatokban, eszmék­ben, módok és eszközök megválasztásában, a különböző irányok képviselői között még nagy közbevettetés vagyon : de annál inkább igyekeznie kellett volna mindenkinek egybeseregleni az Isten Lelkének segítségül hívására, mert nekünk sok mindenben szabad különböznünk, de a Krisztus szerelmében egyeknek kell lennünk, mert akkor nem fogunk elveszni, mivel már elvesztünk. Azért mi a magunk részéről csak sajnálni tudjuk ez értekezlet dugába dőltét. Mert azon nem kételkedünk, hogy annyi sok szép theori­zálás után a cselekvés is meg fog indulni min­den kerületben, a védelmi és építő munkában egyaránt. Nem kételkedünk, hogy a tervezett ér­tekezlet nélkül is történni fog valami a jövendő napokban az Úr egyháza érdekében. De viszont azt a régi, egyenként könnyen törhető, együtte­sen nagy erőnek ellentállni tucló vesszőcskék példázta igazságot az élet nem engedi senkinek kétségbe vonnia. Más dolog az, ha öt hadtest, testi, lelki ereje egy hadseregben összpontosítva küzd, mint ha öt csoporttá forgácsolva külön-külön száll harcba az összest is túlszárnyaló erejű ellenség­gel. Egyik esetben lehetséges a győzelem, a másik eset harca azonban csak a reménytelenség csa­tája lehet. Nem hiszem, hogy ne látná mindenki ellenünk egységes erejét, melyet napjainkban még sajtójának, vallásos egyesületeink központo­sításával s azoknak szövetségével erősít. Nekünk, úgylátszik, még van erre időnk. A mit az anyagi eszközökben nálunk mérhetetlenül hatalmasabb pápista egyház siet elvégezni, arra még mi alhatunk egyet. Sajnáljuk ezt a meg nem tartott értekezletet, mert egy másik e neműnek a tartására csak egy év múlva lesz alkalom, ha lesz. Egy évig nem lesz sem védekezésünk, sem extenzívánk egyetemesen szervezve. De úgy tetszik, hogy szükség van még erre az időre, hogy szorgalmas munkatársunk Homola hadd rovogassa tovább veszteségeink számláját, mi pedig próbálgassunk ahányan any­nyifóle munkát, míg végre belátjuk, hogy nem tatarozgatásra, nem rendszer nélkül folyó repe­rálgatásra van az egyháznak szüksége, hanem rendszeres, egyetemes munkára. Csak addig valahogy meg ne zendüljön felet­tünk a kárhoztató szózat: »Jeruzsálem 1 Jeru­zsálem ! . . . mennyiszer akartam egybegyűjteni a te fiaidat ... de ti nem akartátok.« Mert az igazán rettenetes lenne, ha most az Űr Lelke hívogató szavának nem engedel­meskedtünk volna. Az istenországa életében, az örökkévalóság­ban egy év semmi, kevesebb az illanó percnél. Emberi institúciók életében egy jól felhasznált esztendő jelenthet virulást, életet: egy elszalasz­tott esztendő jelenthet soha nem reparálható végzetes tévedést, soha nem pótolható mulasz­tást, halált. Óhajtjuk, hogy ez a mi elvesztett esztendőnk ilyen ne legyen. Azok után, a mik nem történtek ós a mik történtek, nem tartjuk sem illendő, sem okos dolognak erőltetni tovább az értekezlet megtar­tásának gondolatát. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy gondolatokat nem lehet oktroyálni, de nem is akartuk ezt sohasem, mert a mennyire félté­kenyek vagyunk a magunk szabadságára, any­nyira tiszteljük a másokét. De el kellett mon­danunk ezeket a dolgokat, nehogy ezért az elve­szett esztendőért valaha szemrehányás érjen bennünket. Fájva búcsuzunk az oly sok szépet ígért gondolattól. Fájva búcsuzunk tőle, de nem remény­ség nélkül. Erősen hiszszük, hogy még sok-sok veszteség, sok szívfájdalom ós könyhullatás után — a mennyit egy óv, lehet hogy több is rejt magába — meg fogjuk érni még, hogy föltá­mad, megvalósul e gondolat. Mert nem tudjuk elhinni, hogy a leányzó meghalt volna — bizony­nyal csak alszik. G. A. Lélekmentés. Halovány leány áll a biró előtt. Hivatalos pénzek sikkasztása terheli. A tényállás tiszta ós világos, a törvény szakasza talál. Nem nehéz a biró dolga, könnyű az ítélkezés. Az pedig, a kiért feláldozta tisztaságát, eldobta becsületét, talán épen most iparkodik kacagva más virág után. Olcsó a virág. A csábitóra peclig nem szab büntetést a törvény, nircs rá paragrafus. Következik a másik eset. Az elnök boszusan néz a félelmet nem ismerő aktákra. Már megint asszony : Nem szereti 0 Nagysága az érzékeny dolgokat. Szégyenlősen lesütött szemmel botorkál be a vádlott. Sápadt arca nagy testi szenvedés­ről vagy súlyos lelki vádról árulkodik. Nem sokat teketóriáznak vele, hiszen kézenfekvő tiszta dolog az egész. Bűnbe esett; hogy bűnét palás­tolja, bűnt követett el, mert hiszen bűnnek gyer­meke csak bűn lehet. Megölte gyalázata gyer­mekét. Csöndesen zokogva hallgatj a az ítélet zord szavát s fásultan támolyog börtönébe vissza. Bizony nem néz senki szánalommal utána. Nagyon megszokták itt már az ilyen dolgot. Ugyan ki gondolkoznék rajta tovább ? Az édes apa pedig, mikor gyermeke anyját, gyermeke ,gyilkosát a közerkölcsöket védelmező társadalom összetöri,

Next

/
Oldalképek
Tartalom