Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-16 / 29. szám

kat s nőket egyaránt ugyanazon módon oktatott és az alap és eszmélet nélküli hittől ép úgy elfordult az egyiknél, mint a másiknál. Valóban, a nő hite nem sokat ér ha nem értelmes, öntudatos; nem nagy épülésére szolgál, ha nem tud számot adni arról a reményről, mi benne él ; ha csak ajkaival ismétli azokat, a miket véletlenül a papoktól és a tanítóktól tanúltl Bizony félő, hogy az ilyen hit az élet küzdelmeiben és viharaiban el fog enyészni; mikor az csak hang és nem erő, és hogy az a nő, ki kezdette babonasággal, végzi hitetlenséggel. Pedig egy hitetlen nő a legborzasztóbb, a mit csak gondolhatunk. Hitetlen férfinak sötétség van a lelkében és jőni fognak életében pillanatok, mikor egyedül és szegénynek fogja magát érezni, — mégis értelme, szellemi ereje mintegy sejtetni fogja vele azt az utat, melyen haladnia kell, hogy a legkétségbeesettebb szélsőségektől megóva maradjon. De a hitetlen nő ?! Mi lesz belőle, ha felgyúl a szenvedély és a kísértésnek csábjai által tovaragadtatok ; a mikor megismeri az élet talányait s egyik eszmény a másik után füst és hamuvá válik; a mikor nyomorúltnak érzi magát és nem tudja, miért; a mikor sír és nem tudja hová forduljon ?! Minden emberi lény — helyesen jegyezte meg valaki — ha elveszti szeme elől az oda fenn való dolgokat és Isten ködbe borul előtte: elszegényíti és lealacsonyítja önnönmagát. Am különösen a nőnek van szüksége benső asylumra, mit senki sem ismer rajta kívül, de a mi előtte szent; hol mindanynyiszor, a mikor szükségét érzi, Istennel egyedül lehet, eszmélkedhetik, kikérdezheti önnönmagát és mindannyiszor erősebbnek és boldogabbnak érzi magát ima és küzdelem és ama szent fogadások megtétele után, a mikről csak egyedül Isten tud. — Egy hitetlen nő! — milyen anyja lehet gyermekeinek, milyen vezetője házának, milyen polgárnője a társadalomnak ?! Ha egy nő azt a támaszt, mit csak a vallás adhat, elveszíti: — hiában keres ő máshol támaszt; és ha elveszítette ifjúságának Istenét: — akkor emberen csügg, mint Istenén, még akkor is, ha az az ember istentelen. — A vallás és nő egymáshoz tartoznak. Élete nélkülözés és épen az önmegtagadás útján kel ki a hit. Élete szeretet és a ki szereti — ismeri Istent. És ha az szükséges gát a hovatovább mindinkább elharapódzó materializmus ellen, vájjon nem a nő volna-e az, ki finom érzésével, fejlett kedélyéletével a férfi-szívet is fogékonynyá teheti ama magasból alázendülő hangok meghallására és oly dolgok felett való gondolkozásra, melyek nem láttatnak! Valóban nincs szebb hivatás, mint sziveket vonzani, lelkeket formálni, arra az életre, a mely Istenből való. Vájjon nem valóban női hivatás volna-e ez ? És e hivatásnak teljesen meg fog felelni a nő, ha egyéni életében is törekszik megvalósítani azt a keresztyén eszményt, hogy ember akar lenni, a szónak legfenségesebb értelmében és egyéb dolgok után is törekszik, mint a melyek hívságosak és hiúvá tesznek. — És e tekintetben fájdalom, mennyi hiányzik még alsóbb és magasabb ranguaknál egyaránt; mindkét részen mily nagy a gazdagság és az élvezet hajhászása; mennyi bolondságot hoz magával a divat; milyen nevetségés viseleteket tudnak az emberek kigondolni és mindenütt mily hévvel követik utánozzák; mennyi pénzt el tudnak pazarolni, hogy egymást fényben, dicsekvésben felülmúlhassák! Csoda-e, ha a lányok agya telve van a fényűzésre, cifrálkodásra való hajlamokkal és oly kevés helye van abban az értelmes, komoly gondolatoknak ?! Csoda-e, ha a szív lassanként mind hidegebbé, a fő mind üressebbé, a lélek mind szegényebbé válik ? Csoda-e, hogy ha bár sok ifjú ember ki is tűzte célul, hogy saját tűzhelyet és családot alapítson, lemond annak megvalósításáról, mert fél, hogy anyagi gondjai erején túl megnövekednek ? De főként nem nagy veszély fenyegeti-e a családok életét, az egész világ jövőjét, ha hiányzik a nőknél a komoly vallásos gondolkozás ? Boldog az a nő, kinek jellemnemességén nem esett csorba a folyton növekvő fényűzés és élvezet-hajhászat közben; ki mindazokat, kik őt körülveszik, még valami más által is tudja vonzani, mint ruhájának pompája által; ki ismer a bársonynál és selyemnél szebb ruházatot és szebb díszt, mint a hajfonatok ékessége és színek ragyogása; a ki megszerezte a szelíd és megelégedő lelket, mi egyedül kedves Isten előtt. Ez a dísz szebb, mint arany és gyöngyök; ez megmarad akkor is, mikor már a testi szépség eltűnik. Ilyen nőket formál a keresztyénség és ilyen nőkre van szüksége. Bár a világ soh'se szenvedne hiányt ilyenekben; mert ezek azok, kik erővel és hatalommál viszik előre Isten országának terjedését. Hollandból fordította: Csűrös József, n.-almási ev. ref. lelkész. BELFÖLD. »Énekeljetek Neki vígan.« Egyházi énekeink a lélek táplálékai, az istentisztelet fenséges voltának eszközei, a buzgóság szárnyai, egyenes út az élő Isten dicsőséges trónusához. Oly sokszor hallottuk e hymnusokat az egyházi énekekről; s ha e gyakran hangoztatott igazság nyomán alkotunk véleményt, azt kell állítanunk, hogy Fejes István nagytiszteletű urnák sikerült egyházi lapjainkban olyan kérdést tárni fel e lapok mérsékelt számú olvasói elé, a mely fontosságához méltó nagy, általános érdeklődést ébreszt az ideálisabb természetű közügyek iránt már-már elfásult szivekben. Udv azért az egyetemes énekügvi bizottság érdemes elnökének, üdv, hogy haldokló reménységünket újra élesztgeti. Azok után, a miket a Debreczeni Prot. Lapban olvastam, az énekek szövegére nézve nincsenek olyan aggodalmaim, mint a milyenek Szentkúti Károly urat szólásra késztették. Teljes tisztelettel egyházunknak ott említett nagyjai iránt, egész bizalommal várom az ő Íróasztaluk rejtett helyeinek megnyilatkozását, mert azok a rejtett helyek kincses bányái a mi énekügyünk reformátorának. De van e kérdésnek másik oldala is, arról kívánok