Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-25 / 26. szám

Börtönéből csak az angol kormány erélyes feliepése után szabadult ki hat hónap múlva. Csak így menekült meg a halálbüntetés elől. Két portugál férfit, a kik a funchal angol ref. templomban úrvacsorával éltek, excommunikálták. S a kiátkozást egész a középkori szigorúsággal alkalmazták rájuk. Egy protestánsa lett nőt hónapokig fogva tartottak és hogy megtörni nem tudták, halálra Ítélték, mivel az ostya imádását megtagadta. Egy másik nőt fejvesztésre Ítéltek, mivel visszautasította a transsubstantiació dogmáját. Ilyenek történtek 50 — 60 éve. S ha ma nem történhetik ilyen, bizony nem Rómán múlik! Ma is azért megteszik, a mit csak tehetnek a gyűlölt protestantizmus kiirtására. Ugyancsak a Ghristian World-ben olvassuk, hogy a szegény spanyol hitsorsosainknak menyit kell szenvedniök. Jaj annak a protestáns embernek, a kinek nincs saját háza, mert sem városban, sem falun nem kap lakást még aranyért sem. Különösen iskoláikat végtelen nehezen tudják elhelyezni. Tanulókat meg még nehezebben kapnak. A szegényebb sorsűak szívesen járatnák hozzájuk gyermekeiket, de nem merik. Mert ha ezt teszik, a papi befolyás folytán elvesztik keresetüket. Munkát sehol sem kapnak. Granadában meg a templomukat robbantották fel egy éjjel dinamit bombával, miután a fanatizált iskolás gyermekek napokon keresztül kövekkel dobálták »le a protestánsokkal* kiabálás között. A kormányzó sok sürgető, rimánkodó kérésre hajlandónak mutatkozik .jogorvoslatra és megvédésükre, de a granadai városi hatóság vagy nem tud, vagy nem is akar rajtuk segíteni. Ámde, e túlhajtott türelmetlenségnek a spanyol földön itt is ott is támad valami jó eredménye. Többek között a barcellonai eset is tanúsítja. Egy nő halálos ágyán nem akarta felvenni a halotti szentséget s a városrész plébánusa erővel berontott a beteg szobájába. Ez az eset annyira felháborította a barcellonai szabadgondolkodókat, hogy népgyűlést tartottak, melyen 8000 ember jelent meg és tiltakozott az erőszakoskodás ellen a lelkiismeret szabadsága nevében. Ez a népgyűlés a romanizmussal meghasonlott, vallással nem törődő aíheistákból állott, a milyenek a kath. országokban fölös számmal vannak. Ugyanott megjelent egy protestáns is, és oly ékesszólóan beszélt a Krisztusról, hogy a gyűlés után számosan megjelentek nála és protestáns vallásos iratokat kértek tőle. íme a türelmetlen erőszakoskodás azokat is közelébe hozza az evangéliumnak, a kikhez talán máskülönben közel sem lehetne férni. Lapunk is megemlékezett már több ízben, a többi egyházi és politikai lapokkal együtt a szomszédos Ausztriában megindult mozgalomról, mely a ?>Los von Rom« jelszóban talált kifejezésre. Helyesnek találjuk itt, e cikk keretében értesítést adni a mozgalom legújabb fejleményeiről. Az osztrák kormány és a klérikális körök állhatatosan kicsinyíteni igyekeznek a mozgalom fontosságát és jelentőségét. A bécsi lapok is buzgón iparkodnak nevetségessé tenni ezt a »politikai charlatanizmust.« De több jel oda mutat, hogy a kormány és klerikális támaszaik szerfölött aggódnak és védekezésül már-már a legnemtelenebb fegyverhez nyűlnak — az üldözéshez. A szent inkvizíció eszközeit használatba veszik, nem ugyan a » vasszüzet« meg a spanyol csizmát, vagy a hüvelykszorítót, hanem csak modern másait, A papság egy bizottságot válogatott ki a bigott emberekből, a kiknek feladatuk az őrködés, magyarán a kémkedés és a jelentéstétel. A Rómától elszakadt szülőket kényszerítik, hogy gyermekeiket a kath. vallásban neveltessék. A német határon levő vámhivatalok titkos utasítást kaptak, hogy különösen ügyeljenek a lutheránus könyveket szállító utasokra. Mintha csak a muszkáktól vették volna kölcsön ezt a receptet. Egy másik titkos utasítás meg a forrongó tartományok hivatalnokaihoz ment, a kik megintetnek benne, hogy a protestáns mozgalmakhoz se nyilván, se titkon ne merjenek csatlakozni. Ha valaki pedig elárulja rokonszenvét, előléptetésre nem számíthat. A klerikálisok még egy elrettentő eszközről is gondoskodtak, a mely igazán csúnya dolog. Lapjaikban közlik mindazon férfiak, nők és gyermekek nevét, a kik a kath. egyházból kiléptek. Céljuk nyilvánvaló. Az áttérőket meg akarják bélyegezni és a hűnek megmaradt nép gyűlöletét rájuk árasztani. Azt akarják elérni, hogy a hitehagyottak nevét az egész birodalomban ismerjék és a jó katholikusok velők ne érintkezzenek. A »Los von Rom* mozgalom nagy Németországban is fölkeltette az érdeklődést nemcsak a protestánsokban, hanem a hazafias katholikusokban is. Ez utóbbiak természetesen nem üdvözölhetik valami szívesen az egyházuk ellen keletkezett mozgalmat, de nemzeti önérzetük fellázadt a szlávosító csehországi papok ellen. Kopp kardinális, Boroszló herceg-püspöke, lépéseket tett a. Vatikánban, hogy onnét hassanak a esek püspökökre és papokra, a kik a csehországi németeket szlávokká akarják tenni. Most azután a pápa és tanácsosai meg vannak akadva. Ha Kopp bibornokra hallgatnak, megbántják az hatalmas osztrák klerikálisokat. Ha pedig figyelembe nem veszik a herceg-püspök tanácsait akkor még nagyobb veszély keletkezhetik, mert a hazafias német, katholikusok könnyen megváltoztahatják a szent Péter utódjával szemben elfoglalt állásukat. Könnyen megtörténhetik, hogy a cseh és stájer városokban s falvakban megindult mozgalom átcsap a német határon Chr. W. után —a —s. RÉGISÉG EK. Egyházkövetés. Most, a midőn mindenfelé készítik a fegyelmi szabályokat, s azoknak tanulságára, a kik (Prot. Egyh. Lap 361. 1.) a fegyelem gyakorlásában hajlandók elmenni az egyházkövetésig, idő és alkalomszerűnek tartom felmutatni, hogy ezelőtt 200 évvel s azután is egészen Kis Gergelyig milyen volt az egyházkövetés módja.