Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-21 / 21. szám

kötelességük szerencsétlenebb testvéreik testi és lelki szükségeinek kielégítéséről gondoskodni: majd akkor mőndbatjuk el, hogy egyesületünk egészen biztosan és megdönthetetlenül áll azon az alapon, a melyre helyezkedni szent törekvése, az igaz keresztyén hit s az ebből fakadó krisztusi szeretet alapján. A szegénylátogatásnál nagyobb tért hódított egyesületünkben a vasárnapi iskolai oktatásban való részvéte). Itt már igazán szemmellátható a haladás. Míg eleinte alig maradt ott öt-hat tag a varró-óra után, hogy az előkészítő órán részt vegyen, most már 20—25-en üljük egészen körül a hosszú asztalt egyesületi termünkben, és oszlunk meg aztán vasárnaponkint a különböző helyiségekben, iskolákban, barakkokban, a hol a gyermekeket, és pedig többnyire a legszegényebb néposztály gyermekeit tanítgatjuk az Isten ismeretére. Már a csütörtökönkint tartott kézimunka-tanításra ismét kevés a vállalkozó; s az is nagyobbrészt a vasárnapi iskolai tanítónőkből telik ki; pedig itt is kivánatos volna a munkamegosztás, ha t. i. azok közül a kedves tagtársaink közül, a kik a vasárnapi iskolában nincsenek elfoglalva, kerülnének ki a munkatanítónők. Azt hiszem, ha a varró-órákat kivéve, még minden tagnak meg volna a maga meghatározott, de önként és szeretettel elvállalt kis munkaköre az egyesületben, ez csak növelné a buzgalmat, a munkakedvet ; senki sem érezné magát fölöslegesnek, háttérbe szorítottnak, s képességei csak akkor érvényesülnének és fejlődnének, ha valamely munkába belevágna. így is dicséretes buzgalmat látunk előtérbe lépni néhány tagtársunknál. Egyik arra vállalkozott, hogy a szegényházbeli aggokat látogatja és vigasztalja; másik a hajléktalanok menhelyében tart hetenként egyszer vallásos oktatást, s megható, hogy az elzüllött, lakásnélkül tengődő egyének között is akadnak, a kik örömmel szívják magukba Isten igéjének éltető erejét. Egyik íiatal tagja egyesületünknek a gyermekvédő egyesületbe jár ki s a bibliát magyarázza ezeknek a szegény, elhagyott gyermekeknek, kiknek szülői vagy meghaltak vagy — a mi talán még rosszabb — a fogházban ülnek. Ezeket a gyermekeket a múltkor kedélyes kis uzsonnában részesítettük, melynek elköltése után vidám társasjátékok rendezésével szórakoztatta őket a vasárnapi iskolai tanítónőjük. Ilyen gyermekuzsonnákat mostanában sokat rendeztünk, többnyire egy-egy kedves tagtársunk áldozatkészségéből, s ilyenkor legjobban meggyőzőzhettünk róla, mily áldásos hatással van a gyermekekre az, hogy velük foglalkozunk. Bár el lehet képzelni, hogy a párolgó kávé, a friss zsemlye s a mosolygó narancs nagy vonzerőt gyakorolhat a szegény éhes gyermekekre, mégis semmi jelét sem árulták el a mohó kapzsiságnak vagy falánkságnak. A legszebb rendben és csendben vonulnak be páronkint a terembe, foglalják el helyöket az asztalnál, s világért sem nyúlna egyik sem az ételhez, míg egy szívvel, egy lélekkel el nem mondják azt a rövidke fohászt: »Áldott Jézus légy vendégünk'; áldd meg, a mit adtál nékünk*. S elfogyasztva az uzsonnát, mily áhítattal hallgatják, a mit a tiszteletes úr beszél nekik a jó Jézusról, a ki szereti a kis gyermekeket s gondot visel az árvákról és szegényekről, s mily buzgón csendül meg ajkukon az ének : »Az áldott orvos közeleg«. De hát azok a szerencsétlen kicsinyek, kiknek ajkán nem csendülhet hálaadó ének, kiket alig taníthat meg egy-egy gépiesen kiejtett szóra vagy mondatra a velük foglalkozó emberszeretet: a szegény siketnémák ! Ilyeneknek is volt alkalmunk egy kis örömet szerezni. Az államilag segélyezett siketnéma-intézet igazgatóságának kérelmére már karácsony előtt felruháztuk az ottani legszegényebb gyermekek közül a protestánsokat; de tekintettel a hozzánk forduló szegények nagy számával szemben aránylag kevés ruhakészletünkre, a katholikusokat. a katholikus nőegvlethez utasítottuk. De mi történt ezelőtt mintegy két hónappal ?! A fentnevezett egyesületnek egy tagja megjelent egyletünk titkáránál s elébe terjesztvén, hogy ők képtelenek ennek a kívánságnak eleget tenni, minket kért, hogy adjunk ruhát ennek a 24 katholikus siketnéma gyermeknek. Elutasíthattuk-e a saját hitsorsosaik által szeretetünkbe ajánlott szerencsétlen gyermekeket ? Bizonyára nem; hiszen mi ezalatt ismét sok ruhácskát varrogattunk a mi kedves hétíő délutánjainkon, s kivihető volt, hogy egy pénteken délelőtt a többi szegény közt megjelent a 24 siketnéma gyermek is, s mindegyik egy-egy új ruhával karján távozott. Mindezek oly tények, melyekkel örömet okozunk azoknak, kik az adományokban részesülnek; de a legnagyobb örömet okozunk saját magunknak. Óh, ha még azt kezdeném fejtegetni, milyen áldást áraszt a keresztyén szeretet munkája abban a lélekben, melyből az kiindul, akkor beszédemnek sohase lenne vége. Mint nyílik meg a lélek a közös bibliaolvasás s annak magyárázása alatt; mint nő az ember szívében a szeretet, ha bizalommal látja maga körül csoportosulni a vasárnapi iskolai kis növendékeket; mint hajt ki belőle a részvétnek és könyörületnek virága, ha látja az emberi nyomort a maga hajlékában, s mint erősödik benne a jóságos Istenben való hit, abban az Istenben, a ki mindenkinek megmutatja az utat, mely hozzávezet, csak akarni kell rálépni. S mint visz az ember mindebből az érzésből, a szeretetből, részvétből hitből mindig többet és többet bele a maga életébe, a maga otthonába; mint nő benne a vágy, hogy ezeket magában folyvást táplálja, növeszsze, s bár sok küzdelemmel, gyakran botolva, de mindig meg-megújuló hittel igyekezzék a maga gyarlóságait, bűneit meggyőzni s a tökéletesség felé törekedni. Ezeknek az érzéseknek fölébresztése és ébrentartása minden emberben: ez a »Lorántffy Zsuzsanna-egyesület* legigazabb hivatása, legfőbb célja, melynek elérésére segítse őt a mindenható Isten! Vargha Gyaláné. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. A német ev. tartómány-egyliásalc jelen évi fontosabb eseményei, mint a »Chronik der christl. Welt* hasábjain olvassuk, kétségtelenül a hullaégetés, a nemesebb értelemben vett nöemancipáció s az evangélisáció mozgalmát érintik. A hullaégetés és az annál igénybe vehető lelkész funkció kérdésével az elmúlt évben az eisenachi egyházi értekezlet foglalkozott behatóbban. Nagy többséggel hozott határozata szerint, bár a hullaégetés nem ellenkezik nagyon az Isten törvényével vagy az ev. egyház bármely hitvallásával, de azért mégis ellene van a ker. egyház általánosan elfogadott szokásának és törvényes rendjének. Ez alapon a lelkésznek meg nem engedhető a hullaégetésnél való hivatalos funkció vagy az urnák elhelyezése körüli szolgálata az egyházi temetőkben. így megtiltja ezt a porosz, a szász, a 2 mecklenburgi, a braunsveigi, az anhalti,