Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-09 / 15. szám

gató hangra templomba siető emberek seregét, ünnepélyes csendben, méltóságos nyugalommal : lehetetlen, hogy a lélek meg ne teljék a hála érzetével a mennyei szeretet és kegyelem iránt, a ki a vasárnapban oly nagy kincset adott a földi embernek. Az utca képe megváltozik. Zaj, lárma elnémult, — a gondok harca megszűnik, — a munka pihen, — az állami szolgálat csupán a legszükségesebbekre korlátoztatik, s mindenki, öreg és fiatal, férfi és nő, megy az Isten házába; követi a szívébe csendülő harang hivő szózatát. És odabenn felhangzik az Istent magasztaló ének ; az imádságban egyesül az Istent kereső hivők áhítata. Magasztalás, hálaadás, bűnbánat és kérés szállanak fel a Magasságosnak trónja elé, és az imádság nyomán támad a megkönnyebbülés, a megújulás, a megszentelődés. Majd az Úrnak szolgája felnyitja az igét hirdető ajkait és szavait a gyülekezet élénk érdeklődése kiséri, nyitott szív fogadja. Ismét ének, ima ; őszinte, szivből jövő. És a kisereglő hivők homlokán ott fénylik egy sugár, mely emlékeztet a bevégzett teremtés utáni első nyugalom napjára; egy sugara a reménységnek, hogy a szűk határú lét után ismét nyugalom vár az Isten népére. Mennyi áldás, mennyi kegyelem szállá alá, midőn az Úr megvarancsolta: >A hetedik napot megszenteljed!* Hogy a vasárnap szigorú megünneplése mily jótékony hatással van a gyülekezeti életre és az egyház minden viszonyára, annak fényes bizonysága a hollandi egyház ismert virágzó állapota. Csupán egyetlen esetet hozok fel, melyet van Veen, az egyház- és dogmatörténelem tanára beszélt el. Egyetemi tanársága előtti időben kilenc évig gyakorló lelkész volt, s lelkészkedése alatt történt, hogy a rotterdami templomban egy vasárnapon harmincezer forint perselypénz gyűlt össze, midőn egy jótékony célra való adakozásra hivta fel a híveket. Azt hiszem, ebez nem szükséges semmi kommentár! Általában ott, a hol az egyház érdekéről van szó, a hollandi ennél fontosabb érdeket nem ismer; a földi vagyont soha nem sajnálja, ha Istennek tetsző dolgot cselekedhetik annak áldozásával. Egy másik érdekes tapasztalatot magam szereztem. — Már a gyermekbe beoltják úgyszólván a készséget, hogy később jókedvű adakozó váljék belőle. Minden templomba menő gyemeknek, még a legszegényebbnek is, legalább két centet adnak szülőik, hogy a kollektázás alkalmával hűen megőrzött centjeikkel ők is épületes dolgot cselekedjenek. A kik már olvasni tudnak, magukkal viszik az énekeskönyvet, a mely rendesen egybe van kötve az új-testamentommal; s így nem csak a közéneket keresik ki és kisérik, hanem a pap által felolvasott új-testamentomi részt is felkeresik és figyelmesen olvassák. Renkivül érdekes nézni, midőn jön a kollektázás ideje. Ezek a kis apró gyermekek mily megihletődött komolysággal nyújtják át centjeiket, s mily öröm sugárzik arcukon ; mintha éreznék, hogy az Úrnak tetsző dolgot cselekedi mily gyönyörűséges. Bizonyára az a gyermeki lélek, mely ily irányban fejlődik, mely az élet magasztos eszméi iránt fogékonynyá tétetik, mely már a családban is az igazi vallásosság levegőjét szívja magába: egyházához hütelen, az iránt közönyös nem lesz soha. A vasárnap megszentelése és a család megszentelődése egymással kölcsön hatásban vannak. Két menhely van, hol a föld porában vergődő, de ég felé küzdő lélek megpihen és erőt nyer: a család, mely a küzdelemteljes földhöz kötő legédesebb kapocs, és a vasárnap, mely a megfáradt lelket a menynyel köti össze. A családnak is templomnak kell lennie, melyben a vallásosság és tiszta erkölcs örök lángja lobog, s a vasárnapot a családban is meg lehet, sőt kell megszentelni; viszont a vasárnapi nyugalom és áhitat megszenteli a családot. — Nem merem állítani, hogy a család és vasárnap eszméjét minden hollandus így fogja fel is valósítja meg; de annyit látok, hogy általánosságban a puritánságban megnyilatkozó vallásos erő a családi életre is jótékonyan hat, megőrizvén annak tisztaságát és szigorú erkölcsi jellegét. A családtag, ki a templomban erőt keresett éhező és szomjúhozó lelke számára, az örök élet eledelét és italát kereste, azt megtalálván és megnyervén, elviszi a családba, hogy az is szent legyen. — A földiekért való tépelődés megszűnik ; a hat nap gondjaiban buzgolkodó Mártákból a Jézus lábai elé boruló Máriák lesznek. Ünnepi ruhát ölt nemcsak a test, hanem a lélek is; gyermekek és szülők, egyesülnek a fohászban: »Uram, légy vendégünk, jövel, szentelj meg minket!* — Az ártatlan örömök szintén nem hiányoznak, melyekkel bizonyára ép úgy lehet Istent magasztalni, mint az imádsággal. És azután mindenki újult erővel megy a munkára rendelt hat nap fáradalmai elé. Ez a vallásos erő, mely a vasárnap megszentelésében oly impozáns módon nyilatkozik meg, természetesen kihat az egész életre és annak minden viszonyára is. Ez a vallásos erő bizonyára okozati összefüggésben van úgy az egyéni, mint az állami jóléttel. Hogy Hollandiában oly elszomorító eseményekről, minőkről a mi lapjaink naponként terjedelmes krónikákat hoznak; — százaknak sorsát romba döntő sikkasztásokról, minden nemesebb indulat kivesztét tanúsító öngyilkosságokról, avagy a gyenge erkölcsi érzékből elkövetett házasságtörésekről alig hallani, — ennek okai között ott találjuk azt a vallásos erőt is, mely a vasárnap megszentelésében nyilatkozik. Hogy a hithagyásoknak, az egyház iránti közönyösségnek, édes hazánkban már megdöbbentővé vált példája utánzásra nem talál; hogy a házasságkötéseknek oly formája, melynek jelszava; »vagyon kívánatos, vallás mellékes*, itt ismeretlen, — abban bizonyára közre hat az Úr eme parancsának megszívlelése is : »A hetedik napot megszenteljed.* Végezetre tanulságul álljanak itt a mennyei látnók ihletett szavai: »A Sárdisbeli gyülekezet angyalának pedig ird meg: Ezt mondja az, akinél vágynák az isteni hét lelkek és a hét csillagok : Tudom a te dolgaidat, t. i.: hogy mondatol élni, holott megholt légy. Vigyázz és erősítsd meg azokat, a kik megmaradtak és kik halandó félben