Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-09 / 15. szám

Előadói javaslat a jog- és államtudományi államvizsgálatra vonatkozó törvényjavaslat-tervezet tárgyában. Előterjesztetett a magyarországi ev. ref. egyetemes tanügyi bizottság 1899. ápril 4-ikén tartott ülésén. Nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr! Az elméleti jog- és államtudományi államvizsgálat tárgyában készített s velünk közlött törvényjavaslat-tervezetre midőn észrevételeinket az alábbiakban megteszszük, megragadjuk egyszersmind az alkalmat, hogy Nagyméltóságodnak a jogi szakoktatás színvonalának emelése érdekében kifejtett buzgalmáért, a magyarországi evangélium szerint reformált egyház részéről, annak képviseletében a legteljesebb elismerésünket fejezzük ki. A mi egyházunk, mint a magyar nemzeti közmivelődésnek egyik tényezője, évszázadok óta gondos ápolásban részesíti a közoktatás minden ágat, s a törvény által biztosított önkormányzatára támaszkodva, úgy a népoktatási intézetek es középiskolák, mint a felsőbb iskolák felállítása és fentartása tekintetében a többi iskolafentartók közt mindig előljárt, és nemcsak hogy fölvette velők a versenyt, de erejét meghaladó áldozatok árán bizonyos tekintetben túl is szárnyalta őket. Ennélfogva azt hiszszük, a mi egyházunknak megvan hozzá a jogcíme, hogy az államkormánynak a közoktatás érdekében tett minden lépését figyelemmel kisérvén, azokra nézve véleményét nyilvánítsa, s azzal a tisztelettel, valamint azzal az őszinteséggel, melylyel az alkotmányos kormány iránt mindenkor viseltetett. észrevételeit megtegye. Az előttünk fekvő törvényjavaslat-tervezet, tárgyánál fogva, a mily nagyfontosságú az egyetemes nemzeti kultura szempontjából, ép oly közelről érdekel különösen bennünket ev. reformátusokat. A paritás elvénél fogva, mely egyházalkotmányunknak egyik sarkelvét képezi, az egyházias szellemű világi elem tevékeny, odaadó közreműködése nélkül a mint egyházi közigazgatásunk gépezete szükségképen felmondaná a szolgálatot, egyházi intézményeink sem kerülhetnék ki az elsorvadás veszélyét. S ha ez így van : ebből természetszerűleg következik, hogy gondoskodnunk kell olyan tanintézetek fentartásáról, a hol a fiatalság magába szíván azt az igazi, hamisíttatlan protestáns szellemet, mely nem a felekezeti kizárólagosságban, hanem egyrészről saját hitelveink és intézményeink szeretetében s a más felekezetek iránti türelemben, másrészről a nemzeti állam eszméjéhez való hajthatatlan ragaszkodasban nyilvánul: idővel ép oly szilárd támasza legyen a magyar államnak, mint a protestáns egyháznak. Ezek közt az intézetek közt szerepelnek, több mint egy század óta, a protestáns jogakadémiák is. Mindjárt a budai zsinat befejeztével, mely a hierarchia és küriarchia közti elkeseredett küzdelemnek azzal vetett véget, hogy a világi elem részére az egyházkormányzatban biztosította az őt méltán megillető befolyást; az ev. reformátusok, számba véve egyrészről a magyar ember előszeretetét a jogi pálya iránt, másrészről azt a körülnénvt, hogy a jogi-politikai iskolákban szerezhetők meg leginkább azok az ismeretek és képességek, melyek az egyházi nyilvános életben való hasznos szereplésnek alapfeltételei, a jogi szakiskolák berendezéséhez nyomban hozzáfogtak. Sárospatakon már 1793-ban szervezték a jogi tanszéket, melyet Kövy Sándor foglalt el, csakhamar olyan hírnévre tevén szert, hogy az ország minden zugából, vallás- és nemzetiségi különbség nélkül, nagy tömegben özönlöttek hozzá a tanulnivágyó ifjak. Debrecenben 1796-ban állította fel az egyházkerület az első jogi tanszéket; de úgy itt, mint Sárospatakon már jóval előbb adtak elő jogi és politikai tárgyakat. Sárospatak és Debrecen példáját követte Sziget, Losonc, Pápa és Kecskemét, úgy hogy 1848 előtt a négy királyi akadémia mellett. — melyek csak néhány évvel előzték meg a sárospataki és debreceni kollégiumokat a jogi tanszékek felállításában. — a reformátusok hat tanintézete foglalkozott a jogi szakképzéssel. Az ev. ref. egyház tehát történelmi jogon is méltán ragaszkodhat amaz intézeteihez, melyek egy-egy főiskolának. a többi intézeti ágakkal való szerves kapcsolatuknál s az azokra gyakorolt kölcsönhatásuknál fogva, a szó szoros értelmében kiegészítő s így nélkülözhetetlen alkatrészeit képezik ; melyek a szabadelvűség, a humanizmus és a tudományos haladás szolgálatában állva, ha talán szegényesebb anyagi eszközökkel, mint a jól ellátott állami hasonló iskolák, de mindenkor megfeleltek úgy a nemzeti kultura igényeinek, mint az ezekkei soha ellentétben nem álló protestáns felekezeti érdekeknek. És pedig ragaszkodik egyikhez úgy. mint a másikhoz. Különbséget köztük azért nem tehet, mert a protestáns egyháznak, mint tanító egyháznak, legfőbb ereje a decentralizációban rejlik. A mi közmivelődési szükségleteinket egy központ nem elégítheti ki; nekiink kuliurális központokra van szükségünk, hogy a protestantizmusban rejlő hatalmas erőből egyháztársadalmunk minden tagjának juttathassunk annyit, a mennyire joggal igényt tart. S ha nekünk ez az érdekünk és ha képesek és készek vagyunk ezt — akár a magunk erejéből, akár esetleg más tényezők közreműködésével — oly módon kielégíteni, hogy az említett központok tudományos tekintetben az időnkint alkalmazható legmagasabb mértéket megütik: a protestáns egyháznak ez az érdeke, azt hiszszük. nem áll ellentétben az állam ama törekvésével, melynélfogva mindenkinek, a kinek komoly elhatározása és hivatása van hozzá, alkalmat kiván nyújtani a szakműveltség megszerzéséhez. A törekvések és érdekek közössége természetszerűleg maga után vonja a kölcsönös támogatás szükségességét. Abban a nemes versenyben, mely a hazai viszonyok és sajátszerű történelmi fejlemények folytán az állam és a felekezetek, speciáliter az ev. ref. egyház, mint iskolafentartók közt nem lankadó élénkséggel folyik, — az ev. ref. egyház az államnak megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az által, hogy terheinek egy részét magára vállalja; az állam viszont úgy az egyház, mint saját jól felfogott érdekében cselekszik, midőn az egyház erejét közvetlen segélynyújtás által fokozza s ily módon versenyképességét biztosítja. A kölcsönös támogatásra annál nagyobb szükség van, mert a közoktatási intézetekkel szemben évről-évre fokozódó igények máskép alig elégíthetők ki s mert az egyes intézeti ágak színvonalát folytonosan emelnünk kell, hogy a nyugateurópai mértéken alul ne maradjanak. Ezt a célt tűzvén ki maga elé Nagyméltóságod a jogi szakoktatásra nézve említett törvényjavaslat-tervezetében, mi természetesen a legszívesebb készséggel járulunk ahhoz. Engedje azonban meg, hogy épen a bennünket is közvetlenül érdeklő ügy sikerének előmozdítása céljából, tisztán tanügyi szempontból, a tervezetre megtegyük észrevételeinket. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy bírálatunkba a közoktatási politikai motívumokat figyelmen kívül hagyjuk, annyival is inkább, mert ezekhez részünkről alig férhet gáncsoló szó. Ha, a mint meg vagyunk felőle győződve, megértettük Nagyméltóságod intencióját, ez nem más. mint hogy az ev. ref. egyház mindazon jogi szakis-