Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

Magyarországon: 41, Horvát-Szlavónországokban egy, összesen: 42. Vesztesége más hitfelekezetekkel szemben: egy. Összes vesztesége január havában : 43. Az ev. ref. egyház vesztesége, a róm. kath. egyházzal szemben, Magyarországon: 56. Horvát-Szlavonországokban: 4; összesen 60. Nyeresége más hitfelekezetektől 7 és Horvátországban egy, összesen : 8. Összes vesztesége január havában: 52. Kassa. Homola István, ág. hitv. evangélikus lelkész. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A darmsladti ev. papság a minap az udvari színház igazgatóságához a következő átiratot intézte : »Alulírottak, mint gyülekezeteik lelki gondozásával megbízottak, hivatalos kötelességüknek tartják az igazgatóság figyelmét fölhívni azokra az erkölcsi károkra, melyek »Az opera- bál* című operettnek az udvari színházban való szinre hozatalával a népéletet fenyegetik. Mi nagyon jól tudjuk méltányolni a színházat akkor, ha a7. mint minden valódi művészet, Goethe szép szava szerint, a magasabb valóságot hozza szinre; azaz a nevetségest nevetségessé leszi s az emberi nagyságnak, illetve bünhödésnek, az isteni igazságosságnak megfelelőleg a maga részvétével, szomorúságával, csudálatával és tiszteletével adózik. Természetesen az ellen sincs kifogásunk, ha a szinpadon az életnek nem csupán fény, hanem árnyoldalai is előkerülnek, a melyeknek művészi reprodukálása épen a színészet feladata. De helytelenítenünk kell az olyan darabok szinre hozatalát, a melyeknek alapgondolata és irányzata határozottan erkölcstelen és frivol. Előfordúlhatnak egy darabban oly kifejezések vagy jelenetek, a melyek a ledér életfelfogásnak a jelzői, csak a darabnak egész szelleme és összfelfogása legyen ment ily felfogástól. »Az operabál«-ról — sajnos — ezt épen nem állíthatjuk. Az egész darabon, mint théma, az az állítás vonul keresztül, hogy nincs házassági hűség, sőt a házastársi viszony nagyon is megfér az egyik vagy a másik házastársnak hűtlenségével. A darabnak egész szellemi légköre tehát határozottan frivol. S a francia eredeti szinmű e tekintetben még tisztességesebb, mint annak német átdolgozása. A darabnak frivol szelleme a kevésbé erősekre ragadós; a közönség jobb részére pedig undorító. A kritika is megjegyezte, hogy e frivol darabnak karácsonykor való szinre hozatalával elhagyta az udvari szinház eddigi tiszteletreméltó tradícióit.* Eddig a darmstadti lelkészi kar átirata. S a mit az egy kivételes esetről mond, az egy korszerű, de a legroszabb fajtájából való jelenséget érint. Mai regény- és színműíróink legnagyob része a házásságtörésen és az erkölcstelenségen kivül alig tud már valamiről írni. Elhatott ez a szellem Franciaországból Németországba is, annak a népnek a körébe, a mely pedig művelődéstörténetének tanúsága szerint a keresztyén morál álláspontján allana s a 7-ik parancsolat elleni bűnt elvileg elitéli. A test emancipációjának világnézetét képviselő és hirdető literátorok ám végezzék el a maguk dolgát a saját lelkiismeretükkel, — annak azonban az irodalom és a művészet terén való nyilvános hirdetése, tapasztalatszerüleg a nép erkölcsi megrontására vezet. A szinház még se legyen »ein Seuchenheerd*. Az öreg Goethe mondotta egykoron, hogy írni lehet ugyan tág lelkiismerettel; de az előadással s a szinrehozatallal szigorúan kell eljárni. Elvégre is, a szinház nem csupán pénzszerző ipar, hanem erkölcsileg felelős nemzeti, művészeti es művelődési intézetnek a jellegével is kell birnia. Nem ártana, ha a darmstadti papság példáját a mi papságunk is követné. Thália magyar papjai sem állanak mindnyájan és mindenkoron a komoly keresztyén erkölcsiség szolgálatában, sem a fővárosban, sem a vidéken. A jezsuita törvény újból kísért a német birodalomban s annak berlini tanácsában. A centrumpártnak a jezsuiták kitiltását rendelő törvény eltörléséről szóló és már több ízben benyújtott javaslatát a minap tárgyalták a birodalmi tanácsban, s az ultramontánokból és a szociáldemokratákból alakult többség (gyönyörű társaság!) el is fogadta azt. A prot. képviselők, a centrumpárt zajongása miatt alig tudtak szóhoz jutni. Tehát odáig jutottunk a prot. német birodalomban, hogy ki óva int a német birodalom két harmad részének esküdt ellenségétől, a jezsuitáktól, azt még csak meg sem akarják hallgatni. A centrumpárt ez alkalommal is, a »si fecisti, nega* elvét híven követve, következetesen tagadta, hogy a jezsuita rend főfeladata az evang. hitvallás megtámadásában és szidalmazásában állana (lásd a pápai Canisius bullát!), pedig tudjuk, hogy milyen gyűlöletet és háborúságot prédikál szóval és írásban a jezsuita rend a »hereziának«. A szövetség tanácsa (»Bundesrath«) ez alkalommal is ignoralta a centrumpárti javaslatot, a mivel azonban épen nincsen segítve a prot. német birodalom ügyén. Hiszen ma a jezsuiták sokkal szabadabbak a prot. német birodalomban, mint kitiltatásuk előtt. Szabadon járnak és kelnek Németországban mindenfelé, akár csak nálunk. Például egy Pesch nevű jezsuita Bonnban szociálpolitikai élőadásokat tartott, s a liberálizmus megsemisítésében mutatta fel a szociálizmus csalhatatlan gyógyszerét. Tehát megéltük, hogy a hirhedt jezsuita rend küzd a szociálizmus ellen, s úgy gerálja magát, mint a trónnak és az oltárnak leghívebb támaszát. Valóban difíicile est satyram non scribere! A míg azonban a jezsuiták által vezetett centrumpárt mindent elkövet a római szellem érvényesítésére; addig, magában a német római katholikus egyházban szabadabb szellemű mozgolódás érezhető. Máris hangosan tiltlakoznak egyesek a pápás szemináriumokban, így p. o. a bonni és freisingi róm. kath. szemináriumokban uralkodó akadémiai rabszolgaság s a denunciáló és a kémkedő rendszer ellen, melylyel tervszerűleg kiskorúságra és jellemtelenségre igyekeznek nevelni az ifjú klerikusokat. Igv a minap a bonniak kijelentették, hogy az Albertinumban, Bonnban csakugyan kémkedő rendszer urakodik, s e tekintetben az érsek sem tesz semmit sem. Ezért kerülik a pápások az egyetemet; mert nem szeretik a tudományos kutatás szabadságát és világosságát. Ugyancsak a tübingai róm. kath. theologiai »Quartalschrift«-ben (egyike a legrégibb német róm. kath. theol. folyóiratoknak) Schanz tanár, ismertetve a francia klérusban nyilvánuló prot. ev. mozgalmakat, azoknak okául »a római egyház theologiai inferioritását* mutatta fel. Örvendetes tudomásul veszszük e vallomást; de azt kérdezzük, váljon az infallibilitás szentesítese idején tett-e bizonyságot a tübingai róm. katb. Quartalscbrift .a maga igazságérzetéről, a melyet ez új dogma teljesen megölt ? Míg 1819-ben azt irta, hogy nyomorúságos vád a róm. kath. egyházról azt állítani, hogy pápáját, csalatkozhatlannak tartja, s legfeljebb egy néhány jezsuita magán nézetének deklarálta e tant, a mely ellen az egyháztörténet bizonyságai is hangos szóval tiltakoznak. És mégis, mikor 1870-ben a nagy indignációval visszautasított teves tan dogmává emel-