Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

bajok, sőt inkább nevelő eszközök a jónak s az isteni világ kormányzás által az egyes népekre bizott fenségescélok és feladatok mennél gazdagabb megvalósítására. Az egyes népek és nemzetek vitás kerdéseinek békés elintézését célzó, u. n. békebir óságok eszméje újabban is kezd tért hódítani. A diplomáciának legszebb feladata a népek békés érintkezésének és békés versenyének biztosítása a munkásságban. Mert hát nem a hatalom és nem a földbirtok, s nemis a hadseregek vagy a gazdagság, hanem a komoly erkölcsiség az alapja az igazi nemzeti nagyságnak és jövendőnek, a melyhez a hazaszeretet legszebb megnyilatkozásaként mindenki köteles járulni. S aztán minden állam saját külön helyet foglal el a többiek között. E nemzetközi békebiróságok már sok konfliktust odáztak el. így 1887-ben, mikor az Egyesült Államok és Anglia között a viszonyok annyira kiélesedtek, hogy már a hadizenetre került volna a sor; — az amerikai kongresszus 12 tagja egy feliratot adott át Clevelandnak, az Unió elnökének, a melyben a vitás kérdésnek békebiróság döntése alá való terjesztését kérték a hadüzenet helyett. Londonban szintén elfogadták a békebiróság intézményét, s a háború elmaradt. A példa Franciaországra is jótékonyan hatott és Passy békebiróság- tervezetét a képviselőház is elfogadta. A nemzetközi választott bíróságokat több állam szerződésileg is biztosította. így 1883-ban Anglia és Olaszország, 1887-ben Svéd-Norvégország és Spanyolország, 1886-ban Anglia és Görögország, az egymással kötött kereskedelmi szerződésekből fölmerülhető vitás kérdésekre vonatkozólag. A békeakciónak nagy erőt kölcsönöz az is, ha az egyes államok, mint p. o. Svájc, Belgium stb., semlegeseknek deklarálják magukat más államok konfliktusainak esetén. De különösen lelkes szószólói a világbéke eszméjének a békeegyesületek, a melyeknek ügyét az interparlamentáris konferenciák is hathatósan előmozdítják. Talán a világbekére való ezen általános törekvés hatása allatt indította meg napjainkban a hatalmas orosz cár ismeretes manifesztuma azokat a tárgyalásokat, melyek valamennyi népnek a reális és tartós béke jótéteményeit biztosítani s a jelenlegi esztelen fegyverkezések egyre nagyobb fejlődését megakadályozni volnának hivatva. Ha komoly a szándéka s van ereje a kivitelhez, úgy az ő fáradozása hosszú időre biztosíthatná a világbékét a kulturális emberiségnek. Mert ha az államkormányok komolyan akarnak a mai fegyveres és költséges békén segíteni, úgy a legsúlysabb természetű konfliktusok sem állhatnak annak útjában. Az örök béke vagy világbéke megalapítását célzó régebbi és újabbi törekvések, történeti szempontból tekintve, abban tévednek, hogy egy abstrakt ideál kedvéért a nemzeti államok jogait hajlandók feláldozni egy magasabb hatalomnak, — már akár az univerzálrrionarkhiának, akár pedig a népszövetségnek. Már pedig minden allamnak, népnek vagy nemzetnek megvan a maga külön helye és rendeltetése a többiek között. A nemzeti állam lényege és becse iránti érzék hiányzik p. o. Pierrénél, ki az államokban, a középkori felfogásra emlékeztetőleg, csakis a fejedelmek privát tulajdonát látta. Önmagát semmisítené meg az a nép, mely a maga állami önállóságának feláldozásával akarná megvalósítani az örök béke abstrakt ideálját. Épen az egyes államok nemzeti sajátsága és önállósága a legjobb biztosítéka azok békés érintkezésének s kulturális haladásának. Az örök béke megvalósulásánál sokan az általános lefegyverzésre gondolnak. A rövidlátó érzelmi politikusok abból indulnak ki. hogy — mint Jules Simon és Bonghi állították — csakis a lefegyverzés mentheti meg a vén Európát, ezt a költséges kaszárnyát, a teljes gazdasági tönkrejutástól. Még 1890-ben is interpellációt adott be a német birod. kormányhoz a centrumpárti Reichensperger az általános lefegyverzés ügyében. Erre nézve azt mondjuk, hogy az általános lefegyverzésről aligha lehet szó; — csakis a fegyveres béke súlyos gazdasági válságainak és esztelen túlzásainak megszüntetéséről, vagy a hadseregek létszámának a hatalmak részéről egy időben és egyenlő aranyban való leszállításáról. Mióta ember él a földön : érzi a háború borzalmait s élvezi a béke áldásait, s mégis évről-évre fejlődtek a hadseregek, a hadiszerek, s ma is csak úgy képes Európa megőrizni a békét, hogy állig fegyverben áll. Azért mondotta a minap a német császár is, hogy gyönyörű vállalkozás békét szerezni valamennyi népnek, de az egész számveiésben egy kis hiba van. A míg az emberiségen a bűn uralkodik, mindig lesz háború és gyűlölet, irigység és viszály, és mindig igyekezni fog egyik ember a másiknál több előnyt szerezni. S csakugyan be kell vallanunk, hogy a népek története a háborúk története, s vajmi ritkán van csak szó védelmi háborúkról. A míg az élet küzdelem, s az emberek önzők, addig küzdőknek kell lennünk mindnyájunknak, illetve addig a háborúskodás lehetősége egyik kiváló eszköze a gondviselésnek a népek és nemzetek eskölcsi nevelése tekintetében. A vitézség es engedelmesség, önfeláldozás és hűség akaraterényeire való nevelésnek egyik kiváló iskolája az egész embert testileg és lelkileg foglalkoztató hadseregnek az iskolája. De a hadi készületek elviselhetetlen terheinek megszorítása a világbékére való törekvés egyik legelső eszköze a népek és nemzetek kölcsönös érintkezése tekintetében, a miért is a nemzetközi békeegyesület áldásos működését üdvözölnünk és támogatnunk kell tőlünk telhetőleg. De addig is, míg a világbéke, mint a népek és az emberiség politikai végcélja megvalósul, — kövesse mindenki Kant kategorikus imperatívusát, mely így hangzik: Jciki a maga helyén mindenkor lelkiismeretes hűséggel teljesítse a maga kötelességét ! Fejtegetéseink eredményét Holtzendorf »Die Idee des ewigen Völkerfriedens* (Berlin, 1882) c. müvének következő szép szavaival zárjuk: »Világos dolog, hogy a világbéke biztosításának praktikus útja csak akkor nyughatik szilárd alapokon, ha az egymassal kulturális mmituTf^