Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-19 / 12. szám

zsálemtől s az ottani elnyomott ker. gyülekezettől. Szabadabban lélegzett és örvendezett Hellás kéklő tengerén. Még mindig a legnagyobb benne a nyugalmat nem ismerő) folyton előre hatolni igyekvő törekvés. Igazi sastekintettel néz alá a magasból a misszió térképére, s a legmeszebbremenőleg jelöli ki jövőben teendő útjait. Dacára szorongásainak, aggodalmainak, — úgy tűnik fel előtte, mintha Isten vezetné őt, mint fogját, diadalmi menettel az egész világon. íme a férfi, a ki nemcsak akkor, hanem mindenkorra, midőn történetünkben nagyról, dicsőről volt szó, az »Előre!* jelszót kiadta. Épen nem könnyű a páli missziónak a részletekig hű képét adni. A Cselekedetek könyvének tudósításai becsesek ugyan, de nagyon fogyatékosak. A levelekben ritkán található olyan mozzanat, mely a keletkezési időhöz pontosan elvezetne. Mindamellett meg kell kisérleni a szétszórt tudósításokat összeállítani és' egy képpé egészíteni ki. Wernle után (Folyt, köv.)

Danóczy Antal. Az örök béke. Négy évvel ezelőtt 100 esztendeje múlt annak, hogy Kant, a nagy königsbergi filozófus ->Zum ewigen Frieden« c. klasszikus bölcseleti értekezése megjelent. Arra a kérdésre akart abban megfelelni, hogy nem lehetne-e az emberiséget a háború természeti állapotából átvezetni az állandó béke tökéletes kultúrállapofába ? Záró köve ez a mű az Ő gyakorlati filozófiai rendszerének, s legméltóbb kifejezése a mult század politikai gondolkozásának. Kant szerint az örök béke az emberiség fejlődési történetének végcélja; a belső állami szervezet s a külső békepolitika legteljesebb kölcsönhatása; a természeti szükségességnek s az emberi szabadságnak teljes kiegyenlítése ; az általa annyira hirdetett és zseniális módon rendszerezett > tiszta észnek teljes szekularizálása«. Mert hát szerinte az emberiség történeti fejlődése az erkölcsi tökéletesség lehető megközelítésében s az erkölcsi szabadság uralmának minden népekre és nemzetekre való kiterjesztésében áll. Kant értekezése két részre oszlik, a melynek elseje az örök békére vonatkozó, ű. n. práliminar, másika pedig az u. n. definitív vagy végleges cikkeket foglalja magában. A prálimináris cikkek következő követelményekkel állanak elő: Békekötésnek nem tekinthető az, mely egy új háborúra szolgáltat okot. Az egyik államnak a másik rovására való terjeszkedése megszünteti az államnak, mint morális személynek a jellegét és puszta külső dologgá degradálja azt. Az állandó hadseregek szűnjenek meg egészen, mert a fegyverkezések folytonos fenyegetéssel járnak más államokra nézve; a népeket súlyos gazdasági válságokba keverik, s a katonákat az emberi személyesség jogával ellentétes gépekké alacsonyítják le. Azért azonban koronként az állampolgárok a fegyvergyakorlatban, Kant szerint is oktatandók: mivel ezt a haza védelme teszi szükségessé, a külellenségekkel szemben. Végül e cikkek még azt is hangsúlyozzák, hogy a más államok szervezetébe és kormányformájába való illetéktelen beavatkozás az államok autonómiáját sérti az egész vonalon. A három definitív cikket pedig így formulázza: A polgári szervezet minden államban republikánus, azaz más értelemben konstitucionális legyen, a melynek, mint olyannak, az általa legroszabb és deszpotikus kormányformának nevezett demokráciához semmi köze. A népjog a szabad államok szövetségén alapuljon s a világpolgári jog az általános vendégjog feltételeire szorítkozzék. Az egyes államok állandó bekeszövetségben álljanak egymással, mivel azt az egyes államok autonóm szabadsága s az állampolgárok zavartalan érintkezése kívánja meg; a miért is elveti az egyes államoknak egyetlenegy világállamba, vagy univerzális monarkhiába való erőszakos beolvasztását. Kant az általános népszövetség eszméjére, gyakorlati bölcseletének szoros konzekvenciájaként, a francia forradalom »szabadság, egyenlőség és testvériség* eszméi alapján jutott el, s ha ő a Napoleon-féle hódító hadjáratok szomorú eredményeit megélte volna, — bizonyára felhagyott volna az idealista világpolgárság eszméjével, és leghívebb követője, Fichte módjára, a lelkes német hazafiak sorába lépett volna. Aztán még az a körülmény is figyelembe veendő, hogy Kant a maga korának a gyermeke s a történeti érzéket teljesen nélkülöző racionalizmusnak befolyása alatt állott a maga világszövetségével. De már előbb is foglalkoztak egyesek a világbéke eszméjével. Csak jelezni kívánjuk, hogy a régi világ az örökös háborúskodás kora, vagy az egyesek között vagy az állami intézmény fennállása óta, az egyes népek és a községek között. A keresztyénség ezzel szemben »békességet* hirdetett »a földön« és »az emberekhez jóakaratot*. De már a középkori egyház, a maga világura lomra törekvő pápaságával és univerzális vallásháborúival, minden izében harcias jellegű. Gentilis, a híres népjogtanító, a háborúban az állami hatalmak jogos küzdelmét látja ; s így fogta fel a háborút Bacon is, a modern filozófia megalapítója. A népjogtudománynak legjelesebb újabbkori kodifikátora, Grotius, természetjogi alapon tárgyalja a háború és a béke kérdését, mígnem Pierre az örök béke helyreállítására vonatkozó tervezetét vitte bele a XVIII. század elején földrészünk politikai irodalmába. Pierre a Fénelon által képviselt szellemi iránynak a híve, s a francia humanizmusnak egyik legjelesebb képviselője. Pierre, francia apát, irodalomtörténeti nevezetességre emelkedett müvében következő 12 pontba foglalta össze az örök béke helyreállítására vonatkozó cikkeit: Az összes európai államok, területi jogaik épségének biztosításával, örök békeszövetségre lépjenek. A békés vagy háborús úton célzott területi változtatások mindenkorra ki legyenek zárva Európában. Egy fejedelem több államnak ura nem lehet, s csakis a spanyol korona maradjon a Bourbon ház birtokában. A békeszövetség, az államszervezet fentartását s a rebellisek leigázását kivéve, az egyes államok belső viszonyaiba nem avatkozhatik. Az egyes szuverének csakis az európai társadalom ellenségei ellen